Magyar játékos állt a finn kanadai táblázat élére

   

Horváth Bence, a KalPa 15 éves csatára 27 mérkőzésen 52 pontnál tart a finn U16-os bajnokság legmagasabb osztályában.

A 2004-ben született magyar jégkorongozó idén nyáron került ki Finnországba, ahhoz a klubhoz, amelynek Liigában érdekelt felnőttcsapatában jelenleg Sebők Balázs a legponterősebb csatár. Horváth a fehérvári jégkorong-akadémián nevelkedett, és EBJL-bajnoknak mondhatja magát, miután az előző szezonban 14-15 évesen 10 mérkőzésen szóhoz jutott az U18-as csapatban, és ezeken a találkozókon 1 gólt és 5 assisztot ért el.

A tehetséges támadó a jelek szerint hamar megtalálta a helyét a KalPában, hiszen hatalmas tempóban termeli a pontokat. A Jr. C SM-sarja bajnokság ? ez a legmagasabb szintű U16-os pontvadászat az északi országban ? 1. csoportjában az eddigi 27 meccsén 13 gólt és 39 asszisztot ért el a magyar jégkorongozó, azaz 4. helyen álló csapata 135 góljának közel negyven százalékában benne volt. Legutóbb vasárnap a Jokipojat otthonában büntetőkkel 5-4-re elveszített találkozón 3 gólpasszal szolgálta ki társait. Az 52 pont azt jelenti, hogy Horváth Bence a csoport kanadai táblázatának élén áll. Az igazsághoz tartozik, hogy a 2. csoporban Tuomas Uronen, a Haukat hokisa 2 ponttal többig jutott, ám ő 3-mal több mérkőzésen tette ezt.

horvathbence

Magyar hokis ilyen magaslatokat tudomásunk szerint még nem hódított meg finn korosztályos bajnokságokban. Sebők Balázs ? aki Horváth Bence példaképe ? a 2009/10-es idényben a Kärpät U16-os csapatában 27 mérkőzésen 42 pontot szerzett, amivel a bajnokság kanadai tabellájának tizenegyedikje volt. Egy érdekesség: ugyanakkor és ugyanott a jelenleg az FTC-Telekomban jégkoronghozó Rasmus Kulmala a TPS színeiben 50 ponttal volt hatodik, Aleksander Barkov, a Florida Panthers ásza pedig 45 ponttal nyolcadik. Sebők mellett két 2003-as születésű hokisunk is pont/meccs fölött, illetve körül teljesített U16-ban Finnországban ? mégpedig tavaly ?: az egyik Varga Balázs, a másik Tamási László, akiket U18-as válogatottunkban is többször láttunk már. Horváth átlaga ez idő szerint 1,93 pont mérkőzésenként.

Természetesen a KalPa 15 esztendős reménysége is volt már válogatott, de eddig még csak U16-ban. A novemberi kaposvári torna 5 mérkőzésén 7 pontot szerzett Mayer Péter együttesében.

horvathsebok

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum