A Colorado megállította a Bostont

 

A Bruins először kapott ki hazai pályán rendes játékidőben. Sebastian Aho 5 pontot szerzett, a Los Angeles és a Detroit tovább zuhant.

A Philadelphia győzött az Ottawa ellen, megszerezve hatodik sikerét utolsó hét összecsapásából. A találkozó egyszerű forgatókönyv szerint zajlott: a Flyers gólt lőtt, a Senators egyenlített. A sorminta Scott Laugthon találata után szakadt meg 4-3-nál, amikor a fennmaradó szűk öt percben a vendégek már nem tudtak egyenlíteni.

Gólzáporos meccsen győzött hosszabbításban a Vancouver a Buffalo ellen. A Canucks végig vezetett a mérkőzésen, két alkalommal két góllal is, de a Buffalo egy perccel a befejezés előtt Marcus Johansson révén utolérte vendéglátóját. A 6-5-ös végeredményt végül J.T . Miller állította be a ráadás negyedik percében emberelőnyben. A Buffalo kapitánya, Jack Eichel megszerezte karrierje 300. pontját, ezzel egymás után a 12. meccsén volt eredményes, ami jelenleg a leghosszabb aktív sorozat a ligában.

Sebastian Aho jutalomjátékát hozta a Carolina?Minnesota összecsapás. A Canes finn centere karrierje harmadik mesterhármasát lőtte és először szerzett öt pontot. Aho a klub történetének hetedik játékosa, aki ö egységet gyűjtött egy meccsen: korábban ez csak a Eric Staal, Ray Whitney, Tuomo Ruutu, Elias Lindholm, Ron Francis, Rod Brind’Amour hatosnak sikerült.

1aho

A Toronto az első harmadban tíz perc alatt ütött négyet a St. Louisnak, amivel korán eldöntötte a mérkőzést a bajnok otthonában. A Leafsben Auston Matthews és Zach Hyman egyaránt két-két gólt lőtt, Fredrik Andersen 26 lövést fogott. A másik oldalon Jordan Billington korántsem volt ilyen sikeres, négy kapott gól után a 13. percben lecserélték, karrierje során először történt ez meg vele.

Véget ért a Boston nagy sorozata. A Bruins volt az egyetlen csapat, amely rendes játékidőben még nem szenvedett vereséget hazai pályán. A TD Gardenben a Boston lőtte az elsőt, amire az Avs néggyel felelt, és végül könnyedén elvitte a pontokat. A Coloradóban az első harmadban megsérülő Philipp Grubauer helyére beugró Pavel Francouz mind a 16 lövést megfogta, az 500. meccsét játszó Ian Cole győztes gólt lőtt.

A Detroit kikapott a Pittsburghtől, amivel egymás után a 11. vereségét könyvelhette el. A könnyed sikert arató Penguinsben ezúttal Jevgenyij Malkin és Jake Guentzel vitte a prímet, egyaránt 1+2-vel zárták a mérkőzést. Az orosz center a góljával egy találatra került a 400-as határtól.

A Tampa Bay átgázolt a San Josén, egy hetessel küldte haza a kaliforniai gárdát. A Boltsban több nagyszerű teljesítmény is akadt: Steven Stamkos és Tyler Johnson duplázott, Alex Killorn négy pontot szerzett, Carter Verhaeghe két gólpassz mellett megszerezte első gólját az NHL-ben.

Szergej Bobrovszkij először találkozott egykori klubjával, a Columbusszal. A Jackets mezét hét szezon után a Floridáéra cserélő kapus odatette magát a presztízsmérkőzésen: 33 lövést fogott és csak kilenc percre volt a shutouttól, amivel ki is érdemelte a meccs legjobbja címet. A Columbus az utolsó négy mérkőzésén nem tudott nyerni.

P. K. Subban is először lépett jégre egykori csapata, a Nashville ellen. A hátvéd már korántsem lehetett olyan boldog, mint az orosz hálóőr, a Predators ugyanis nyert, míg ő maga mínusz hárommal végzett. A Devils végig a házigazda hátát nézte, amelyben Dante Fabbro, Nick Bonino és Rocco Grimaldi is három ponttal végzett. Az edzőváltás egyelőre nem vált be a Devilsnél, Alain Nasreddine-nel a csapat mind az öt meccsét elvesztette, és csak egy pontot szerzett.

Alekszandr Radulov és Ben Bishop hozta a meccset a Dallasnak az Islanders ellen. Az American Airlines Centerben az orosz szélső egy gólpassz mellett győztes találatot szerzett, az amerikai hálóőr pedig 34 lövést fogott és 56 percig hibátlanul védett.

Egymás után 11. idegenbeli vereségét könyvelhette el a Los Angeles, ezúttal a Calgary otthonában. A Kings már 2-0-ra is vezetett, és úgy tűnt, hogy véget vet a sorozatának, de a Flames zsinórban négyet vágott, így otthon tartotta a pontokat. Milan Lucic egy gólt előkészített és egyet maga szerzett, ez pályafutása 200. találata volt egyben. A Calgary az utolsó hat meccsén 11 pontot szerzett.

lucic 200

NHL, 2019. december 7.:

Phiadelphia?Ottawa 4-3
G.: Konecny, Gostisbehere, Provorov, Laughton ill. Duclair (2), Tkachuk

Vancouver?Buffalo 6-5 h.
G.: Roussel (2), Leivo (2), Myers, Miller ill. Okposo, Reinhart, Olofsson, Girgensons, Johansson

St. Louis?Toronto 2-5
G.: Barbasov, Perron ill. Hyman (2), Matthews (2), Spezza

Boston?Colorado 1-4
G.: Wagner ill. Nyicsuskin, Cole, Burakovsky, Landeskog

Detroit?Pittsburgh 3-5
G.: Fabbri, Hronek, Larkin ill. Guentzel, Ruhwedel, Malkin, Kahun, Marino

Tampa Bay?San Jose 7-1
G.: Johnson (2), Stamkos (2), Killorn, Hedman, Verhaeghe ill. Vlasic

Florida?Columbus 4-1
G.: Dadonov, Brown, Connolly, Hoffman ill. Gavrikov

Carolina?Minnesota 6-2
G.: Aho (3), Wallmark, Szvecsnyikov, Edmundson ill. Donato, Zuccarello

Nashville?New Jersey 6-4
G.: Carr, Fabbro, Trenin, Forsberg, Bonino, Grimaldi ill. Bratt, Zajac, Palmieri, Hall

Dallas?NY Islanders 3-1
G.: Cogliano, Radulov, Gurianov ill. Barzal

Calgary?Los Angeles 4-3
G.: Lucic, Rinaldo, Monahan, Dube ill. Kopitar, Doughty, Roy

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum