Jarry egymás után másodszor nem kapott gólt

 

A Pittsburgh kapusának hálója 142 perce érintetlen. Corey Crawford mérföldkőhöz ért.

Ebben a szezonban nagyon illetlen vendég a Washington. A fővárosiak 17 idegenbeli mérkőzésükből 14-et húztak be, ezúttal Anaheimben győztek. A Ducks még le tudta dolgozni kétgólos hátrányát, de a harmadik harmad elején született Jakub Vrana-találatra már nem tudott reagálni.

Egymás után a második meccsén nem kapott gólt Tristan Jarry, aki a St. Louis után az Arizonát nullázta le 33 védéssel. A másik oldalon Antti Raantára sem lehetett panasz, hiszen egészen a 47. percig, Malkin találatáig hibátlanul tette a dolgát. A Pens győzelmét Brandon Tanev biztosította be egy üres kapus góllal. A Pittsburgh az utolsó 10 hazai mérkőzésén 18 pontot szerzett.

Az Arizona veresége után az Edmonton élt a lehetősséggel: megverte a Los Angelest és visszavette a Pacific-csoport első helyét. Az Oilersben ezúttal nem Connor McDavid vagy Leon Draisaitl játszotta a főszerepet, hanem Mikko Koskinen, aki 35 lövést hárított és mindössze hat percre volt a shutouttól. Az Edmonton mindkét gólját emberelőnyben szerezte, és 32,2%-os hatékonysággal a liga legjobbja ebben a kategóriában.

A Montreal győzött New Yorkban, visszavágva a Rangersnek a néhány nappal korábban elszenvedett hazai vereségért. A Gardenben minden harmadban egy gól született: az elsőben és az utolsóban a vendégek, a középsőben a hazaiak voltak eredményesek. A győztes gólt Nate Thompson ütötte 67 másodperccel a befejezés előtt.

A New Jersey büntetőkkel kikapott a Chicagótól, így egymás után negyedszer hagyta el vesztesen a jeget. A győztes büntetőt Kirby Dach szerezte az ötödik körben. A Blackhawks kapusa, Corey Crawford 32 kísérletet hárított, megszerezve karrierje 250. győzelmét.

crawford 250

NHL, 2019. december 6.:

New Jersey?Chicago 1-2 b.
G.: Hall ill. DeBrincat

NY Rangers?Montreal 1-2
G.: Smith ill. Gallagher, Thompson

Pittsburgh?Arizona 2-0
G.: Malkin, Tanev ill. ?

Edmonton?Los Angeles 2-1
G.: Draisaitl, Chiasson ill. Amadio

Anaheim?Washington 2-3
G.: Getzlaf, Henrique ill. Boyd, Kuznyecov, Vrana

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum