Első erdélyi pontjaira hajt utolsó meccsén a DAB

   

Az Acélbikák idén még nem szereztek pontot erdélyi túráikon, és a Gyergyói HK ellen sem lesz könnyű dolguk.

Lehetetlen megtippelni, hogy mit tartogat a Gyergyói HK–DAB mérkőzés, mégpedig több okból. A két csapatot nem kevesebb, mint 14 pont választja el a tabellán, és egészen eltérő utakon jártak a szezonban. A DAB magabiztosan nyert a mezőny aljához tartozó csapatok ellen, ám az igazán erősek közül csupán egyet és egyszer sikerült felülmúlnia: az FTC-Telekomot az idény elején. Ehhez képest a Gyergyó vert már Csíkszeredát és a Brassót, viszont kapott ki a Schiller-Vasastól és a Fehérvári Titánoktól is. Másrészt az Acélbikák magabiztossága idegenben – és különösen a határokon túl – látványosan alábbhagy, így hiába állnak a negyedik helyen, eddigi öt erdélyi meccsükön egy árva pontot sem szereztek.

Az alapszakaszban utoljára játszanak e számukra különösen nehéznek bizonyuló terepen az újvárosiak, és a három erdélyi csapat közül a leggyengébben álló Gyergyó lesz az ellenfelük. Az a Gyergyó, amely pénteken szokása szerint komoly bajban volt a kilencedik helyen tartózkodó Hokiklub Budapest ellen is. A fővárosi csapat 2-0-ra vezetett két harmad után, innen kapaszkodtak vissza a hazaiak, majd harcolták ki hosszabbításban a pluszpontot. A győzelemből oroszlánrészt vállaltak a Rupertek, akik összesen négy pontot értek el. A kanadai ikerpár november elején érkezett Gyergyóba, és az ez idő alatt lejátszott nyolc meccsükön csak egyszer nem szereztek pontot, semlegesítésük kulcsfontosságú lehet a DAB számára is.

Az Acélbikáknak elsősorban a helyzetkihasználással gyűlt meg a bajuk pénteken Brassóban – 2-0-ra kaptak ki –, 48 lövésből sem sikerült betalálniuk. Úgy sem, hogy a fegyelemmel nem volt baj, mindössze hat perc büntetést szedtek össze idegenben. Ezekre az erényekre, a támadójáték dominanciájára és a kiállítások számának minimalizálására szombaton is nagy szükségük lesz, hogy megtörjék az erdélyi átkot, ami a középszakasz közeledtével egyre fontosabb Az előző Gyergyó–DAB találkozót a székelyek 4-0-ra nyerték, míg Dunaújvárosban mindkétszer DAB-siker született.

191019_dab_gyhk

Fotó: DAB

Gyergyói HK–Dunaújvárosi Acélbikák 5-2

   

A Dunaújvárosi Acélbikák egyetlen pontot sem szereztek Erdélyben az Erste Liga-alapszakaszban.

Másodjára is magabiztos győzelmet aratott a Gyergyó hazai jégen a felsőházhoz tartozó ellenfele felett. Az első két gólt a vendéglátók szerezték, Valdix egy kipattanót lőtt be a 16. percben, Vorobjov egy szép passzt a 22.-ben. Ezt követően nagy küzdelem zajlott, és a DAB közelebb is került a záró játékrész elején, amikor Pinczés nagyon szépen ért bele Dósa lövésébe, 2-1 a 44. percben. Nem mondhatni, hogy esélytelen lett volna az Újváros a folytatásban, ám két 57. perces hátrányos gól megpecsételte a sorsát. Mind a kettőt Ryan Rupert lőtte, az elsőt egy kapu mögül visszatett korongból, a másodikat nagyszerű fonák lövésből. 4-1 után a DAB összeomlott, majd 5-1 után végképp – Elekes gyötörte be a játékszert közelről –, az 59. percben egy meg nem adott vendéggól után Azari, Kovács Bronson és Garret Hughson is fegyelmit kapott. Ehhez képest az Újváros részéről Turcotte még lőtt egy gólt a semmiből, így 5-2 lett a vége. A GYHK picivel közelebb araszolt a felsőházhoz, miközben a DAB-nak az alapszakasz hat erdélyi mérkőzésén egyetlen pontot sem sikerült szereznie.

gyhkdab

fotó: Gyergyói HK

Erste Liga, Gyergyószentmiklós, 800 néző. Játékvezetők: Csata, Csata, Andre, Crisan.
Cooke: 94,7% (Ruczuj)
K
Hughson: 88,1% (Pinczés B.)
Raszulov, Góga, Péter, Rupert R. J., Rupert M. D.
1
Vuorijarvi, Kovács B., Dansereau, Azari, Mazurek
Bobcek, Ferencz Csibi, Daradics, Valdix, Vorobjov
2
Lendák, Baker, Silló, Németh, Turcotte
Kozma, Nagy, Sára, Benedek, Elekes Darabont
3
Dósa, Ráduly, Pinczés O., Tamás, Subotic
Barabás
4
Ambrus, Gulácsi, Gebei
Cameron Malcolm, Hamell Christopher
E
Ihnacak Miroslav, Vodila Jan
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 15:55 GYE Valdix Vorobjov Bobcek
2-0 21:40 GYE Vorobjov Raszulov Nagy
2-1 43:44 DAB Pinczés O. Dósa Subotic
3-1 55:04 GYE PP Rupert R. J. Góga Péter
4-1 56:25 GYE PP Rupert R. J. Rupert M. D. Péter
5-1 56:51 GYE Elekes Darabont Barabás Sára
5-2 59:53 DAB Turcotte Dansereau
42 Kapura lövések száma 38
10 Kiállításpercek 48

A Gyergyó–DAB góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum