Jöhet az alapszakasz utolsó csúcsrangadója

   

A listavezető Sportklub mindhárom meccsét nyerte az FTC-Telekom ellen, és magyarországi túráin csupán 1 pontot veszített.

A Szereda jelenleg 24 ponttal vezet az FTC-Telekom előtt. Ezt a különbséget mindekelőtt idegenbeli meccseiken és magyarországi túráikon alapozták meg a csíkiak. Immár a negyedik “kiszállásnál” tartanak Jason Morgan tanítványai, melyek során 10 mérkőzést játszottak. Ezeken 30 pontot szerezhettek volna összesen – de “csak” 29-et sikerült. Ez félelmetes produkció. Az egyetlen pontvesztésre az első találkozójukon került sor az FTC-Telekom otthonában.

A 24 pontos előny persze részben azzal is magyarázható, hogy a Sportklub 5 meccsel többet játszott, mint legnagyobb riválisa. A Fradi tehát egy óriási hajrával nagymértékben csökkentheti lemaradását, csak hát neki még meg is kell szereznie azokat a pontokat, amelyek a Szeredánál már benne vannak a zsákban.  Ráadásul gondoljunk bele abba is, hogy a meccshátrány ledolgozása azt jelenti: a következő 40 napban 14 összecsapást kell megvívniuk a zöldeknek. Bár a Csíkszeredával csak egyszer játszanak ez idő alatt – mármint ma este –, kemény ellenfél így is akad: a DEAC-cal háromszor mérkőznek, a DAB-bal, az UTE-val, a Gyergyóval kétszer, és utaznak Brassóba is. Más kérdés, hogy a Szereda is teher alatt marad, elvégre jön a Román Kupa – itt címvédőként kell megharcolniuk az újabb trófeáért –, továbbá a román bajnokság is folytatódik, ahol korántsem állnak olyan fényesen, mint az Erste Ligában.

Könnyen lehet ugyanakkor, hogy az FTC-Telekomnak fontosabb nem az elérhetetlennek tűnő első helyért hajtania, hanem a második pozíciót megőriznie. Hiszen az alapszakasz győztese pusztán három bónuszponttal visz többet a felsőházi küzdelmekbe, mint a második. Ettől függetlenül minden meccsen a győzelem megszerzése a cél, és különösen igaz ez egy ilyen presztízscsata esetében, mint a Fradi–Sportklub. Mindkét csapat jó formában van. A zöldek a Titánok elleni váratlan fiaskó óta hat meccset játszottak, és csak a Brassó, valamint a Szereda otthonában kaptak ki, ám ott is pontot szereztek mindkétszer. A múlt hét végén a Hokiklub Budapest ellen erődemonstrációt tartva nyertek 8-0-ra, másnap a Brassót küldték haza 4-0-val, 120 perc alatt gólt sem kaptak, Nagy Kristóf és Arany Gergely is shutoutot ért el. Ami a székelyeket illeti, ők pillanatnyilag 8 meccses győzelmi szériában vannak, ennyit elég is mondani a formájukról. Meg még annyit, hogy csütörtökön magabiztos sikerrel hangoltak a rangadóra Debrecenben.

Összességében hasonló a két csapat játékreceptje. Mindketten gyors jégkorongot játszanak, a Csíkszeredában Joshua Shalla, Becze Tihamér – aki aligha játszik ma – és Andrej Taratuhin mellett kirobbanó formában van a 21 éves Rokaly Szilárd is, ő az elmúlt 6 meccsen 11 pontot szerzett. A Fradinál Nagy Gergő, Brett Switzer, Tóth Adrián, Rasmus Kulmala és Myles Fitzgerald egyaránt pont/meccses átlag felett jár, de ehhez közeli teljesítményt nyújt a védők közül Jere Pulli és Anssi Rantanen is. Egy szó, mint száz: az FTC-Telekomnak az abszolút maximumot kell nyújtania, hogy elvegye a Sportklub idegenbeli veretlenségét, de 100+ százaléknál kevesebb a székelyeknek sem lesz elegendő, hogy megőrizzék azt.

ftcscc-20190927

Fotó: FTC Jégkorong

FTC-Telekom–SC Csíkszereda 4-1

   

Három csíki siker után a címvédő nyerte az Erste Liga-alapszakasz utolsó csúcsrangadóját. A Sportklub először kapott ki vendégként a szezonban.

A csapatok aktívan kezdték a rangadót, mindkét csapat támadólag lépett fel. A nyitó harmad közepén az FTC-Telekom elcserélte magát, ám a hazaiak nemhogy kivédekezték az emberhátrányt, még a vezetést is megszerezték: Tóth Richárd a határozatlan csíki játékosok között megszerezte a korongot, indította Switzert, aki góllal zárta a szólóját (1-0). Alig 3 perccel később eljött a második Sportklub-fór, ám nem tudtak egyenlíteni a vendégek. A játékrész végén előbb Pelley gáncsolta ellenfelét, majd 13 másodpercre rá Kuljas ült ki a büntetőpadra. Az 5 a 3 elleni lehetőséget Nagy Gergő váltotta gólra egy Szamankov-védést követően (2-0).

A második felvonás 11. másodpercében Karmeniemi kapott kisbüntetést, a csíkszeredaiak nem tudtak érdemben felállni Arany Gergely kapuja előtt. A 24. percben Shalla szólóját kellett védenie a zöld-fehérek hálóőrének. A középső harmadban is folytatódott a nyílt, pörgős csata. A meccs felénél Bíró Tamás és Papp Szabolcs vezetett egy veszélyes csíki akciót, de utóbbi Aranyba lőtte a korongot. A 33. percben szépített a Sportklub: a ferencvárosiak nem tudtak kijönni a harmadukból, majd amikor már úgy tűnt, hogy sikerül, elhagyták a korongot, amit Pelley góllal büntetett (2-1). Alig több mint két percig állt fenn a kétgólos különbség, az FTC-Telekom egy támadó harmadbeli bulit követően bent tartotta a korongot, Farkas kapu mögüli passzára Tóth Gergő érkezett jó ütemben (3-1). Másfél perccel a játékrész vége előtt Kulmala büntetésével emberelőnybe került a Csíkszereda.

A harmadik húsz perc a speciális játékhelyzetekről szólt. Előbb áthúzódó csíki fórral indult a harmad, aztán a kiegészülést követően két perccel Rokaly Norbert ült ki két percre, majd egy percen át sem játszottak 5 az 5 ellen a felek, Roczanov Dezső akasztotta bottal ellenfelét. A játékrész felénél 9 másodperc alatt megint kettős emberhátrányba került a Sportklub, ám az FTC-Telekom ezt a lehetőséget nem használta ki, sőt elcserélték magukat. Mindeközben Bíró Tamás egy 10 perces fegyelmivel kivonta magát a mérkőzésből. A következő csíki emberelőny alatt Shalla kapott hasonló fegyelmit. Két perccel a vége előtt Jason Morgan időt kért, valamint lehozta Szamankovot. Hiába nyomtak a vendégek, Switzer korongot szerzett és egy üres kapus góllal beállította a 4-1-es végeredményt.

ftcscc-191206

fotó: FTC Jégkorong

Fontos, hogy 2-1 után egyből tudtunk válaszolni

   

Jason Morgan, a Csíkszeredai Sportklub és Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom vezetőedzője az alapszakasz utolsó Erste Liga-csúcsrangadójáról.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 452 néző. Játékvezetők: Juhász, Juhász, Pozar, Muzsik.
Arany: 97,0% (Nagy K.)
K
Szamankov: 91,4% (László)
Rantanen, Tóth Gergely, Pavuk, Nagy G., Tóth A.
1
Papp, Kuljas, Rokaly Sz., Shalla, Taratuhin
Pulli, Karmeniemi, Tóth Richárd, Kulmala, Switzer
2
Györfy, Salló, Brophey, McLean, Bíró
Hegyi, Sarcia, Tóth Gergő, Farkas L. S., Roczanov
3
Láday, Gecse, Fodor, Pelley, Rokaly N.
Pozsár, Jászai, Hajós, Tóth Renátó, Németh
4
Farkas T., Casaneanu, Sándor
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
E
Morgan Jason, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 09:32 FTC SH Switzer Tóth Richárd
2-0 19:21 FTC PP2 Nagy G. Tóth Richárd Karmeniemi
2-1 32:02 SCC Pelley
3-1 34:14 FTC Tóth Gergő Farkas L. S. Roczanov
4-1 58:24 FTC EN Switzer Kulmala
35 Kapura lövések száma 33
16 Kiállításpercek 30

Az alapszakasz utolsó csúcsrangadójának képei

   

Azt biztosra vehetjük, hogy az Erste Liga-szezonban még legalább kétszer találkozik az FTC-Telekom és a Csíkszeredai Sportklub.

De az is könnyen lehet, hogy többször. Addig is: 12 fotó Pesterzsébetről.

Így győzte le az FTC-Telekom a Sportklubot

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum