A Sportklub Debrecenben hangolódik a Fradira

   

A csíkiak tudják a legjobban, hogy a DEAC-ot éppolyan komolyan kell venni, mint a címvédőt: a debreceniek vették el idei veretlenségüket.

Továbbra is nagyon szoros az Erste Liga élmezőnye. Legalábbis annak a listavezető Sportklub mögötti szegmense. A Szereda utcahosszal vezet, miközben a második-ötödik helyen napról napra változik a helyzet. A Sportklub előnye 21 pont, 69 egységig jutottak 26 mérkőzésen. Az FTC-Telekom áll a második helyen, annak ellenére is, hogy csak 22 meccset játszott. A zöldeknek 48 pontjuk van, miként a 25 meccsnél tartó Corona Brassónak is. A DAB és a DEAC a 4. és az 5. helyet foglalják el, 47, illetve 46 egységgel, ők 24 találkozónál járnak. Ilyenformán a nemzetközi szünet előtti utolsó játékhétvége első napján az első az ötödikhez látogat – de egy hazai győzelem által a DEAC máris a második helyre ugrana előre.

A két csapat eddig kétszer játszott egymással, és mindkétszer a vendégek nyertek. Szeptember végén a második harmad végéig szorosan alakult a debreceni meccs, az utolsó periódusban azonban a Sportklub sorozatban hármat vágott és 6-3-as diadalt aratott. Egy héttel később a DEAC 3-0-val vágott vissza idegenben, elsőként győzve le a Sportklubot a szezonban.

Az esélyek – miként az előtt a szeredai meccs előtt is – most is inkább a Sportklub mellett szólnak. Bombaformában érkeznek Debrecenbe, legutóbb a Fehérvári Titánokat és a Gyergyói HK-t is 8-1-re győzték le a Vákár Lajos Műjégpályán. A DEAC formája ingadozóbb. A szezont jól kezdték, októberben erre rátettek még egy lapáttal, kilencmeccses győzelmi szériát építettek. A lendület a novemberi válogatott szünet után megtört, az azóta lejátszott 7 meccsen csak 11 pontot gyűjtöttek, ami alig több mint 50%-os teljesítmény. Az utolsó két meccsük azonban igen jól sikerült, a DAB-ot és a Brassót is 6-3-ra verték. Ezek a győzelmek az önbizalmukat is fokozhatták. Mindezt ráadásul három alapemberük, Vokla Roland, David Rutherford és Sági Martin nélkül érték el, az ő felépülésükről nincs információnk.

A két csapat stílusa markánsan különbözik. A Csíkszereda látványos támadóhokit játszik, meccsenkénti gólátlaguk 5 felett van, legponterősebb játékosaik a kanadai táblázat élén találhatók. Joshua Shallának 52 pontja van, meccsenként kettőt szerez, a válogatottba ismét behívott Becze Tihamér – aki a két hétvégi meccsen sérülés miatt nem játszott – 42 ponttal a második. Nagyon jól megy a 21 éves Rokaly Szilárd is, aki a hét játékosa lett, valamint Andrej Taratuhin, aki a hét gólját lőtte az Erste Ligában.

Ezzel szemben a DEAC másfél góllal szerez kevesebbet, általában szoros győzelmeket arat az alacsonyabban rangsorolt ellenfelekkel szemben is, ám ez is hatékony módja a pontszerzésnek. Legponterősebb játékosuk Jakub Izacky, aki 34 pontjával negyedik a liga kanadai tabelláján. A csapat sikere nem az egyéni, hanem a kollektív erőfeszítéseken, a védekezés és a támadás összhangjának megteremtésén alapul. Erre a csapatmunkára a Szereda ellen hatványozott mértékben lesz szükség. Miként a Sportklubnak is mindent bele kell adnia, akkor is, ha másnap már az újabb csúcsrangadó vár rájuk az FTC-Telekom otthonában.

deacscc

fotó: DEAC

DEAC–SC Csíkszereda 1-3

   

Győzelemmel hangolt a Sportklub az FTC-Telekom elleni péntek esti csúcsrangadóra.

Egyik csapat sérültjei sem épültek fel, a hazaiaknál továbbra is hiányzott a kulcsemberek közül Vokla, Sági és Rutherford, míg a vendégek részéről Becze Tihamér nem játszhatott. A vezetést viszonylag korán megszerezték a vendégek, az előző hét játékosa, Rokaly Szilárd volt eredményes az 5. percben. A folytatásban jó ideig csak kisbüntetések kerültek a jegyzőkönybe, azokból sem sok, mígnem Andrej Taratuhin – aki a hét gólját lőtte legutóbb – megduplázta csapata előnyét, 0-2 a 36. percben. A végjáték izgalmasra sikeredett, amennyiben az 58. perc elején kiküldték Shallát, és ekkor David Musial lehozta kapusát, hogy hat a négy ellen kísérelhesse meg a DEAC a szépítést. Ez elsőre nem jól sült el, Taratuhin bevette az üres kaput, 0-3-ra módosítva az állást. A debreceniek azonban nem hagytak fel az erőfeszítésekkel, és ezeket siker koronázta, az 59. perc végén Molnár Dávid betalált, 1-3. Ám ezt követően már nem változott az állás, a Sportklub másodszor múlta felül a DEAC-ot – amely korábban elvette a veretlenségét –, győzelemmel hangolva az FTC-Telekom elleni csúcsrangadóra. A székelyek előnye jelenleg 24 pont a táblázaton, igaz, 5 meccsel játszottak többet, mint legnagyobb riválisuk.

deacscc

fotó: DEAC

Tudtuk, hogy az előző mérkőzésből tanulnunk kell

 

Jason Morgan, a Csíkszeredai Sportklub és David Musial, a DEAC vezetőedzője a két csapat mérkőzéséről.

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 317 néző. Játékvezetők: Halassy, Halassy, Herczeg, Vincze.
Hetényi: 95,3% (Ambrus)
K
Szamankov: 97,3% (László)
Kiss, Filbrandt, Izacky, Mazzag, Novotny
1
Papp, Kuljas, Rokaly Sz., Shalla, Taratuhin
Léránt, Mestyán, Kulesov, Hári, Essery
2
Györfy, Salló A., Brophey, McLean, Pelley
Sándor F., Markov, Salló B., Molnár, Berta
3
Farkas, Gecse, Fodor, Bíró, Rokaly N.
Kozma
4
Casaneanu, Sándor Z.
Musial David, Kecskeméti Áron
E
Morgan Jason, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 04:46 SCC Rokaly Sz. Shalla Taratuhin
0-2 35:59 SCC PP Taratuhin Shalla Kuljas
0-3 58:11 SCC EN Kuljas
1-3 58:46 DEB PP Molnár Kozma Léránt
37 Kapura lövések száma 44
6 Kiállításpercek 10

50 méterről lőtt üres kapus gólt Taratuhin

 

A DEAC–Sportklub Erste Liga-rangadó összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum