Eddig pontot sem szerzett Erdélyben a DAB

   

Utolsó határon túli túrájukra utaztak az Acélbikák. Pénteki ellenfelük az a Brassó lesz, amely elsőre 9-2-es verést osztott ki nekik.

A Corona és a DAB kétszer játszott egymással az idei Erste Liga-alapszakaszban, és az első összecsapás igen emlékezetesre sikeredett. Brassóban a hazaiak 9-2-re győztek a veretlenségüket csak az előző napon Csíkszeredában elveszítő újvárosiak ellen. Az a kudarc benne is maradt a DAB-ban, amely a visszavágón hazai jégen is kikapott a Coronától, igaz, akkor csak egy üres kapura elért találattal 3-1-re.

Azóta mindkét gárdának voltak jobb és rosszabb periódusai, a legutóbbi időszakban a DAB a topcsapatokkal szemben szoros vereségeket szenvedett, az alacsonyabban rangsoroltakat magabiztosan győzte le, a DEAC-cal változó végkimenetelű csatákat vívott. A Brassó pontot szerzett Gyergyóban, az FTC-Telekomot hazai pályán legyőzte, de idegenben kikapott tőle, és ugyanígy járt a Debrecennel is. Az UTE-nak viszont 20 gólt lőtt 2 meccsen.

Tabellaszomszédok találkozójáról van szó, az Újváros egy idegenbeli bravúrral megelőzné ellenfelét, hiszen mindössze 1 pont közöttük a különbség. Nléhány dolog ugyanakkor a Corona mellett szól. Az egyik, hogy eddigi 2 túrájának 4 állomásán pontot sem tudott szerezni a DAB, amely Szeredában kétszer, Brassóban és Gyergyóban egyszer-egyszer kapott ki. A másik, hogy jelen állás szerint a Brassóé a liga legfélelmetesebb hazai pályája, 10 meccsen 26 pontot szereztek Gligáék, ami 86,7%-os teljesítmény. A DAB helyzetét súlyosbítja, hogy továbbra nem számíthat egyik legjobbja, a sérült Somogyi Balázs szolgálataira.

A mérkőzés győztese akár a második helyre is előreléphet, amihez persze az is kellene, hogy a nap csúcsrangadóján, az erzsébeti FTC-Telekom–SC Csíkszereda összecsapáson vendégsiker szülessen.

bradab

fotó: Corona Brassó

Corona Brassó–DAB 2-0

   

Háromból harmadszor győzte le a Brassó az Acélbikákat az idei szezonban.

A második harmad közepén született az első gól a mérkőzésen, azt megelőzően csak kiállítások kerültek a jegyzőkönyvbe, és azokból sem sok: a vezetést Armstrong szerezte meg. A folytatásban sem lett eseménydúsabb a mérkőzés, mármint abból a szempontból, hogy újabb találat a legvégéig nem született. Ekkor a DAB emberelőnyben hat a négy ellen kísérelte meg az egyenlítést, Jared Brown azonban egy üres kapus góllal pontot tett a történet végére. A Corona 2-0-ra nyert és maga mögött tartotta az Újvárost, amely továbbra is pont nélkül áll Erdélyben. Arra, hogy változtasson ezen, szombat este utoljára lesz lehetősége az alapszakaszban, mégpedig a Gyergyói HK vendégeként.

dabbra

fotó: Corona Brassó

Kiváló meccs volt, mindkét csapat jól játszott

   

Mestermérleg a Corona Brassó–DAB mérkőzés után.

Ondrej Rusnák másodedző, Corona Brassó: “Remekül játszottunk, a védekezést illetően ez volt az egyik legjobb meccsünk a szezonban. Az első két harmad szorosan alakult, és bár az utolsóban nagy nyomás alatt voltunk, a kapusunk nagyszerű formában védett. Ez az első shutoutunk az idényben, gratulálok Tőkének és a csapatnak.”

Miroslav Ihnacak vezetőedző, DAB: “Kiváló meccs volt, mindkét csapat jól játszott. Kiegyenlített volt a játék, de mi nem tudtunk betalálni, így nem nyerhettünk.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 850 néző. Játékvezetők: Nebojsa, Nebojsa, Bandi.
Tőke: 100% (Polc)
K
Hughson: 97,7% (Pinczés B.)
Labrecque, Armstrong, Gliga, Fowlie, Brown
1
Vuorijarvi, Kovács B., Dansereau, Azari, Mazurek
Boriszenko, Mihály, Péter, Tranca, Zsók
2
Lendák, Baker, Silló, Németh, Turcotte
Bíró O., Bors, Molnár Zs., Constantin, Bíró G.
3
Dósa, Ambrus, Pinczés O., Tamás, Subotic
Haraga, Gajdó T., Bíró M., Gajdó B., Vasile
4
Ráduly, Gulácsi, Gebei
Pénzes Július, Rusnák Ondrej
E
Ihnacak Miroslav, Vodila Jan
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 28:53 BRA Armstrong Fowlie Brown
2-0 59:39 BRA EN Brown
44 Kapura lövések száma 48
8 Kiállításpercek 6

A Brassó–DAB góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum