Visszatérnének a felsőházba a Jegesmedvék

   

Tabellaszomszédok találkoznak este a Népkertben, fontos, hogy a miskolciak ne engedjék magukhoz közelebb a Nyitrát.

Három egymást követő vereségük következtében kicsúsztak a legjobb hatból a DVTK Jegesmedvék. A miskolci Extraliga-csapat kiváló sorozata Trencsénben szakadt meg múlt héten, majd a Besztercebánya elleni két összecsapáson sem jött össze a pontszerzés. Az igazsághoz tartozik, hogy a piros-fehérek lineupjából kulcsjátékosok sora hiányzott, és ezt a terhet nem bírhatták el a kétszeres címvédő ellenében. Annak ellenére sem, hogy a második meccsen bőven voltak biztató jelek, az utolsó harmadban a vendéglátók felé billent el a mérleg nyelve. Azt egyelőre nem tudni, hogy a HK Nitra elleni hazai találkozón hogyan állnak fel a Jegesmedvék, az azonban biztos, hogy égető szükségük van a pontokra. Egyrészt mert most csak a 8. helyen állnak a táblázaton – a nagymihályiak elléptek mellőlük, a poprádiak megelőzték őket –, másrészt mert a nyitraiak is veszélyesek rájuk. A 9. helyezett HK hátránya jelenleg 5 pont a DVTK mögött, így könnyen kiszámítható, hogy ha nyernek a szlovákok, akkor nagyon közel kerülnek, míg hazai siker esetén jelentősebbre nőhet a távolság. A Nyitra a legutóbbi fordulóban túlórában kikapott a MAC-tól – ez volt az újbudaiak első idegenbeli diadala a szezonban –, ebből is látszik: annak ellenére sem verhetetlen a gárda, hogy a kétszeres Stanley Kupa-győztes Kris Versteeggel és a jó ismerős Colton Yellow Hornnal is megerősítette keretét nemrégiben. Az idei szezon első két körében lejátszott Jegesmedvék–HK Nitra mérkőzések egyike sem ért véget hatvan perc alatt, kezdésként büntetőkkel győztek a szlovákok, válaszul hosszabbításban nyertek a mieink.

“Egy nagyon erős csapattal fogunk játszani, amely az utóbbi napokban tovább erősítette a keretét – mondta Marcel Rodman vezetőedző a klub hivatalos honlapjának. – Az a célunk, hogy visszataláljunk a győzelem útjára, ehhez a legjobb alkalom egy hazai meccs. Bármilyen összeállításban is fogunk játszani, azt várom a pályára lépő játékosoktól, hogy karakteres jégkorongot mutassanak. A vasárnapi meccsünkön voltak egészen biztató jelek és játékelemek, amikre ha tovább építkezünk, akkor itthon tarthatjuk a három pontot.”

misnit

fotó: Orosz Tamás

DVTK Jegesmedvék–HK Nitra 2-5

   

Magabiztos hokival vitte el a 3 pontot a miskolci Extraliga-csapat otthonából a Nyitra.

A mérkőzésből mindössze 27 másodperc telt el, amikor a miskolci kapuba került a korong. A játékvezetők hosszasan videóztak, majd megadták a találatot, a gólt Scheidl neve mellé jegyezték fel (0-1). Az 5. percben egyenlítettek a hazaiak, egy lecsorgó korongot Kiss Patrik lőtt két lépésről a kapuba (1-1). A 7. percben a Jegesmedvék 4 az 1 ellen mehettek, túlkomplikálták, Hanuljak közbe tudott szúrni, így az utolsó keresztpassz nem jutott el az üresen érkező játékoshoz. Gyors, élvezetes játék alakult ki, helyzeteknek sem voltunk híján. A meccs első emberelőnye a Jegesmedvéké volt a 16. percben, nem tudtak vele élni.

A második harmad elején ismét a hazaiak játszhattak létszámfölényben, de ezt sem sikerült gólra váltani. Egy perc múlva fordult a kocka, a Nyitra került fórba, Kollár egészen lehetetlen szögből varrta fel a korongot Rajna füle mellett a kapuba úgy, hogy az a háló felső részéről pattant ki (1-2). Alig 36 másodperccel később Bucek talált be közelről, kettőre növelve a vendégek előnyét (1-3). A csapatok tartották a remek tempót, közönségszórakoztató hokit nyomtak. Sorban alakultak ki a helyzetek mindkét oldalon, a kapusoknak többször is bravúrt kellett bemutatniuk, hogy megakadályozzák az újabb találatokat. Az utolsó bő két percben kimaradt a következő miskolci emberelőny.

A harmadik játékrész elején nagyobb sebességre kapcsoltak a Jegesmedvék, dominálni is tudtak, ám gólt lőniük nem sikerült. A 43. percben egy erős löket találta fejvédőn Hanuljak kapust, így rövid szünet következett. Két perccel később Caladi maradt üresen a kapu előtt, és a vastól elmozgó Rajna mellett kilőtte a rövid sarkot (1-4). A Nyitra is bemutatta, hogyan kell veszni hagyni egy emberelőnyt. Teljes létszámban a házigazdák továbbra is keményen dolgoztak a szépítésért, de ismét hátrányba kerültek. Ezt kivédekezték, majd a következő előnyüket már kihasználták: az 55. percben egy kipattanót Részegh emelt közelről a hálóba (2-4). A Jegesmedvék igyekeztek nagy hajrát indítani, de a Nyitra jól védekezett. Szűk két perccel a vége előtt Beauvillier és Versteeg verekedett össze, mindketten be is fejezték a meccset. Marcel Rodman levitte a kapusát, és az első nyitrai távoli kísérlet csak centikkel kerülte el az üres kaput. Másodjára egy kontra végén Yellow Horn közelről már nem hibázott (1-5).

A DVTK Jegesmedvéknek ez volt egymás után a negyedik vereségük, a 9. helyezett Nyitra 2 pontra megközelítette őket.

misnit2

fotó: Orosz Tamás

Nem volt meg a kellő győzni akarás

   

Mestermérleg a DVTK Jegesmedvék–HK Nitra mérkőzés után.

Marcel Rodman, DVTK Jegesmedvék: “Nem tartottuk magunkat a játéktervhez, mást játszottunk, mint amit előzőleg megbeszéltünk. Ma a harmadik sorunk volt a legjobb, de a csapatban nem volt meg a kellő győzni akarás, emiatt nagyon csalódott vagyok. A legnagyobb probléma az, hogy nem harcolunk egymásért, és így nem lehet győzni.”

Marian Bazany, HK Nitra: “Az előző meccsek után, amelyeket elvesztettünk a Zólyom és a MAC Újbuda ellen, vissza kellett térnünk a helyes útra. Tudtunk a miskolciak nehézségeiről, készültünk arra, hogy csak három sorral tudnak kiállni. Jól álltunk bele a mérkőzésbe, nagyrészt betartottuk a ervet, és ami döntőnek bizonyult, jó volt az emberhátrányos védekezésünk. Komoly csapatteljesítményt nyújtottunk, így nagyon örülök a győzelemnek.”

Extraliga, 2019. dec. 3., kedd.
Rajna: 84,0%
K
Hanuljak: 93,1%
Ross, Dudas, Harrison, St. Pierre, Rodman
1
Mezei, Morrison, Scheidl, Kerbashian, Yellow Horn
Gőz, Vandane, Beauvillier, Vas, Részegh
2
Rácz, Versteeg M., Tábi, Kollár, Koys
Szirányi, Vojtkó, Miskolczi, Galanisz, Kiss P.
3
Kubka, Sloboda, Bucek, Caladi, Fominih
Láda
4
Korí­m, Nemec, Csányi, Minarik, Hrusík
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 00:27 NIT Scheidl Kerbashian Morrison
1-1 04:02 MIS Kiss P. Galanisz Miskolczi
1-2 26:03 NIT PP Kollár Yellow Horn Morrison
1-3 26:39 NIT Bucek Kollár Koys
1-4 44:48 NIT Caladi Bucek
2-4 54:01 MIS PP Részegh Dudas Vandane
2-5 58:56 NIT EN Yellow Horn Scheidl Mezei
29 Kapura lövések száma 26
22 Kiállításpercek 20

A Jegesmedvék–Nyitra meccs összefoglalója

 

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum