Két komplett csapattal érkezik hozzánk Dél-Korea

   

Itt lesznek a juniorok is, akik előbb a mi U20-asainkkal játszanak, majd legjobbjaik várhatóan a Hat Nemzet Tornán is szerepet kapnak.

Két koreai válogatott is Budapesten lesz a decemberi IIHF-szünetben. Ahogy arról korábban már írtunk is, Jim Paek szövetségi kapitány igyekszik megadni a reményt a fiatal játékosok számára, hogy egyszer befutott hokisok lehessenek, ezért már nyáron közös edzőtábort szervezett a felnőtt és a juniorválogatott számára. A recept ezúttal is hasonló. A káposztásmegyeri EIHC-tornán induló felnőttek mellett a juniorok is Magyarországra érkeznek, és mindkét keret december 16-áig lesz hazánkban.

Az U20-asok két meccset játszanak a mi U20-as válogatottunkkal ? amely december 12-én Kijevben elkezdi szereplését a divízió 1/B csoportos világbajnokságon ?, és mivel a felnőtt válogatott kerete önmagában csak 18 mezőnyjátékost számlál, biztosak lehetünk benne, hogy a Hat Nemzet Torna három mérkőzésén, illetve a december 10-ei Magyarország?Dél-Korea “felvezető” találkozón többen is lehetőséget kapnak a fiatalok közül.

Hogy a vegyes válogatott nem lebecsülendő, azt a kazahok elleni ötmeccses nyári széria is megmutatta, akkor 4 koreai és 1 kazah győzelem született. Így mi is ambiciózus fiatalokkal kiegészített nagyválogatottra számíthatunk jövő héten, ráadásul nem feledhetjük a leckéket, amelyeket az utóbbi években kaptunk tőlük. Emlékezetes: először a 2013-as hazai rendezésű világbajnokságon szenvedtünk vereséget büntetőkkel, majd 2016-ban a budapesti EIHC-tornán, végül a 2017-es és a 2019-es divízió 1/A csoportos világbajnokságokon hagytuk el vesztesen a jeget. Az A csoportot is megjáró Dél-Korea a tavaly novemberi EIHC-tornán is itt volt a magyar fővárosban, de akkor elmaradt a mérkőzésünk a Tüskecsarnok jéghibája miatt. Ennek tükrében nem is lenne baj, ha jövő héten kétszer is összecsapnánk. Ez akkor lenne lehetséges, ha a Hat Nemzet Torna csoportkörében azonos helyezést érne el a két válogatott.

A budapesti Hat Nemzet Torna menetrendje:

december 10. kedd 19:00 Magyarország?Dél-Korea

december 11. szerda 16:00 Franciaország?Japán
december 11. szerda 19:30 Ukrajna?Fehéroroszország

december 12. csütörtök 16:00 Dél-Korea?Ukrajna
december 12. csütörtök 19:30 Magyarország?Japán

december 13. péntek 16:00 Fehéroroszország?Dél-Korea
december 13. péntek 19:30 Magyarország?Franciaország

december 14. szombat 12:30 A3?B3
december 14. szombat 16:00 A2?B2
december 14. szombat 19:30 A1?B1

Jegyek ide kattintva vásárolhatók.

A koreai válogatott kerete:

* ott volt a nur-szultani világbajnokságon. +: Itt volt Budapesten az EIHC-tornán 2018 novemberében (egymás elleni meccsünk a pálya használhatatlansága miatt elmaradt)

Felnőtt válogatott:

kapusok:
Hvang Hjun Ho (Anyang Halla, AL, 1990) +
Park Kje Hun (Daemyung Sangmu, AL, 1992) +

hátvédek:
Li Don Ku (Anyang Halla, AL, 1988) * +
Szong Hjong Csol (Anyang Halla, AL, 1996) *+
Nam Hi Du (Anyang Halla, AL, 1997) +
Csoi Dzsin Vu (Anyang Halla, AL, 1996) *+
Szeo Jong Dzsun (Daemyung Sangmu, AL, 1995)
Li Ho Szung (Deamyung Sangmu, AL, 1993)

csatárok:
Kim Ki Szung (Anyang Halla, AL, 1985) *+
Kim Szang Vuk (Anyang Halla, AL, 1988) *+
Park Dzsin Kju (Anyang Halla, AL, 1991) *+
Cso Min Ho (Anyang Halla, AL, 1987) *+
Li Csong Hjun (Daemyung Sangmu, AL, 1996) *+
Ahn Dzsin Hui (Anyang Halla, AL, 1991) *+
Dzseon Dzsung Vu (Daemyung Sangmu, AL, 1994) *+
Sin Szang Hun (Anyang Halla, AL, 1993) *+
Sin Hjung Jun (Anyang Halla, AL, 1990) *
Sin Szang Vu (Anyang Halla, AL, 1987) *
Kim Hjung Kjum (Daemyung Sangmu, AL, 1994) *
Li Dzsong Min (Daemyung Sangmu, AL, 1998) *

A koreai junior válogatott kerete:

kapusok:
Kim Gi Van (Korea University, 2000)
Dzseon Hjun Dzsun (Yonsei Univ., 2000)
Kim Hjung Csan (Hvezda Praha, 2000)

hátvédek:
Kim Von Min (Yonsei Univ., 2000)
Kim Jun Dzsae (Boston Junior Bandits, 2000)
Kim Dzsae Jung (Yonsei Univ., 2000)
Ahn Tae Hon (Yonsei Univ., 2000)
Oh Min Szeok (Korea Univ., 2000)
Li Min Dzsae (Korea Univ. 2000)
Li Dzsun Ho (Kwangwoon Univ., 2000)
Kwang Hwan Hi (Posung High School, 2001)

csatárok:
Kang Min Van (Korea Univ., 2000)
Kim Min Dzse (Korea Univ., 2000)
Kim Dzsae Szuk (Yonsei Univ., 2000)
Kim Dzsae Hjun (Kyunghee Univ., 2000)
Kim Hjo Szuk (Yonsei Univ., 2000)
Mun Dzsin Hjuk (Korea Univ., 2000)
Park Sze Dzsun (Hanyang Univ., 2000)
Ju Szeung Min (Hanyang Univ., 2000)
Dzseong Hjun Dzsin (Yonsei Univ., 2000)
Csoj Von Ho (Kyungbock High School, 2001)
Park Hjung Eun (Kwangsung High School, 2001)
Kim Szeong Dzsae (Kyunggi High School, 2001)

Photo: Laszlo Mudra - HIIHF

fotó: Mudra László/MJSZ

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum