A recept a régi: a korongot a kapuba kell juttatni

   

Továbbra is nagyon sűrű a mezőny az EBEL-ben, rengeteget érne egy Bolzano elleni idegenbeli siker.

Gyakorlatilag a 2. helytől a 9.-ig tart és nyolc csapatot számlál jelenleg a középmezőny az osztrák bázisú nemzetközi bajnokságban. A Salzburgot tisztes távolból üldöző dobogósoknak 39 pontjuk van, a Fehérvár–Graz duónak 28, elég néhány forduló, hogy fenekestül felforduljon a tabella. Erről az a Bolzano is sokat tudna mesélni, amely egy körrel ezelőtt még a második helyen állt, aztán kikapott hazai pályán a Linztől, és már csak ötödik. A dolognak persze az alapszakasz végéhez közeledve lesz igazán nagy jelentősége, annál inkább, mert ebben a szezonban csak 5 csapat jut a felsőházba – és lesz automatikus résztvevője a rájátszásnak –,  minden eddiginél intenzívebb lesz tehát a tolongás. Ugyanakkor azt, hogy legyen esély belépni a kapun, bravúrokkal kell megalapozni már a most zajló időszakban is. Különösen azokra a csapatokra érvényes ez, amelyek ennek a népes középmezőnynek a vége felé helyezkednek el. Ilyen a Hydro Fehérvár AV19 is. A magyar EBEL-gárda jelentős győzelmekre éppúgy képes az idén, mint váratlan vereségekre. Előbbiekre kitérve: Hannu Järvenpää tanítványai az aktuális top 6 valamennyi csapatát legyőzték már a szezon során, egyet kivéve. A kivétel nem más, mint a Bolzano. A dél-tiroliak első nekifutásra 4-3-ra nyertek a Raktár utcában, a másodikra pedig sima 5-2-vel küldték haza a mieinket. Ideje lenne tahát elkapni őket is. Nem lesz könnyű, de hát az EBEL-ben nem könnyű semmi sem. A Fehérvárnak a klubhonlap híre szerint két hiányzója lesz a keddi meccsen, nem tarthatott a többiekkel a kapus Kornakker Dániel és a védő Jonathan Harty.

A szokásos videós előzetesben a vezetőedző mellett Szita Donát beszélt várakozásairól:

HC Bolzano–Hydro Fehérvár AV19 3-0

   

A dél-tiroli EBEL-élcsapat a felek idei harmadik alapszakaszmeccsén is legyőzte a Volánt.

Az első emberelőnyt a hazaiak kapták, Timmins azonban kis híján gólt lőtt, elment szólóban, kimaradt sajnos. A Bolzano aztán az 5. percben megszerezte a vezetést, Arniel kipattanóját Catenacci lőtte be, 1-0. A folytatásban többet próbálkozott a vendéglátó, ugyanakkor a magyar gárdának is voltak lehetőségei, ezzel együtt maradt a közte egy a szünetre. Majd a második szünetre is, minthogy a közbülső játékrészben sem születtek újabb találatok. A legmozgalmasabb események a 25. percben zajlottak, ekkor Girard szabálytalansága nyomán kialakult egy konfliktusgóc, amelyet három kiállítással konszolidáltak a bírók, Girard mellett Arniel és Busenius is kiült. A Volán kiegészülése után Reisz kipattanóját Irving kapus kesztyűjével együtt juttatta át a gólvonalon Yogan, nem adták meg a találatot. A hátralévő időben a mieink kihagytak két emberelőnyt. Az utolsó menet utolsó harmadáig még minden nyitva volt, ám akkor 1 perc és 2 másodperc alatt 2 gólt szerzett Domenico Alberga, eldöntve a 3 pont sorsát. A két találat között mindazonáltal meghatározó fejlemények következtek be. Először is Arniel és Girard megint összecsapott, mindketten a büntetőpadon kötöttek ki, ám a bolzanói 2+2-t kapott, így fórban mehetett a Volán. Hannu Järvenpää ekkor lehozta kapusát, ám a húzás rosszul sült el. A maradék időben jelentős erőfeszítéseket tett a Fehérvár a becsületgólért, hiába. A Hydro Fehérvár AV19 idén harmadszor is kikapott a Bolzanótól, de pozíciót most nem veszített, mivel a vele azonos pontszámmal álló Graz is vesztesen hagyta el a jeget Dornbirnban.

hcbavas

Nem tudtuk megtalálni a rést a pajzson

   

Hannu Järvenpää vezetőedző értékelése a Hydro Fehérvár AV19 Bolzano elleni vereségét követően.

EBEL, 1950 néző. Játékvezetők: Bulovec, Piragic, Pardatscher, Rigoni.
Irving: 100% (Fazio)
K
Ouzas: 94,7% (Gyenes)
Robertson, Glira, Giliati, Arniel, Catenacci
1
Tikkanen, Caruso, Sárpátki, Sarauer, Kóger
Vidmar, Marchetti, Insam, Bernard, Micelli
2
Campbell, Busenius, Erdély, Girard, Yogan
Daly, Spinozzi, Bardaro, Hargrove, Frigo
3
Szabó D., Stipsicz, Kuralt, Timmins, Mihály
Schweitzer, Frank, Alberga, Deluca
4
Szita, Lehtonen, Reisz
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 04:34 HCB Catenacci Arniel Robertson
2-0 54:10 HCB Alberga
3-0 55:12 HCB SH Alberga
37 Kapura lövések száma 21
12 Kiállításpercek 12

A Bolzano–Fehérvár összefoglalója

   
Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum