Végre állandó műjégpálya épülhet Csíkszentimrén

   

Ez lehet az első ilyen létesítmény Alcsíkon. A településen november elején lekaszálták a nádat, de jövőre talán már nem lesz szükség erre.

A korábbi években több alkalommal is beszámoltunk róla fotókkal illusztrálva, hogy milyen kőkeményen indul Csíkszentimrén a szezon. Mindig nádvágással kezdenek, hogy amikor eljönnek a hidegek és befagynak a vizek, akkor létrejöhessen a természetes jégpálya, amelyen a falu és a környék gyerekei kedvükre hokizhatnak és korcsolyázhatnak. Az előkészítő munkálatokra idén november 9-én kerítettek sort Jakab Károlyék, viszont időközben azt az értesülést kaptuk, hogy ha minden megfelelően alakul, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia közreműködésével jövő nyáron felépülhet egy állandó műjégpálya a faluban.

Ez várhatóan 20×40 méteres és sátras lesz, és kiválóan alkalmasnak ígérkezik arra, hogy a kisebb korosztályok teljes egészében elsajátítsák az alapokat. Kencse Előd polgármester blogunknak elmondta, a betonozást elvégezték, a megfelelő villanyáramot is biztosítani tudják, az öltözők meg is épültek, a minimális technikai feltételek megteremtése megtörtént. A csíkszentimrei gyerekek jelenleg Szeredába járnak edzeni, de nyilván könnyebb dolguk lenne, ha otthon is készülhetnének.

Alcsíkon nincs állandó műjégpálya sehol, és ha a csíkszentimrei megépülne, azzal a Székelyföldön 9-re nőne az ilyen létesítmények száma a két-két csíkszeredaival és gyergyószentmiklósival, valamint az egy-egy karcfalvaival, székelyudvarhelyivel, kézidvásárhelyivel és sepsiszentgyörgyivel egyetemben. Ezek mellett tervben van egy marosvásárhelyi sátras is. Mindezeknek köszönhetően regionális utánpótlás-bajnokság is kialakulhat több korosztályban a szomszédos Brassó bevonásával.

A Csíkszentimrei Sasok immár Alcsíki Sasok néven U8-ban, U10-ben és U12-ben vannak jelen a csíki hokiéletben. A névváltoztatás oka nem más, mint hogy a szentimreiek mellett csíkszentsimoni, csatószegi, tusnádfürdői és csíkszentgyörgyi gyerekek is jégkorongoznak a különböző korosztályokban.

Van néhány képünk az idei nádkaszálásról és a természetes pályáról:

csszimre1

csszimre6

csszimre8

csszimre9

Ez itt a leendő sátras műjég alapja:

csszimre2

Ez egy fotó az öltözőkről:

csszimre3

Ők pedig a Sasok korábbi eredményeinek bizonyítékai és “évjáratai”:

csszimre4

csszimre5

Ők pedig a jelen és a jövő:

sasok1

sasok2

sasok3

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum