Folytatná a fokozatos emelkedést a Gyergyó

   

A székelyek legutóbbi 7 meccsükből 5-öt megnyertek, és pénteken azokat a Titánokat fogadják, akiket hétfőn 6-1-re vertek idegenben.

„Eredményes hónap van mögöttünk.” Ezekkel a szavakkal zárta a Fehérvári Titánok elleni meccs értékelését Malcolm Cameron, a Gyergyó kanadai vezetőedzője. Nehéz lenne vitatkozni a szakemberrel, hiszen a novembert a DAB 4-0-s legyőzésével indították, majd Csíkszeredában is nyertek, összességében csak a DEAC jelentett számukra megoldhatatlan feladatot kétszer is, 7 meccsből 5-öt húztak be, összesen 14 pontot gyűjtöttek, ami a korábbi tempójukhoz képest magasabb sebességi fokozat. Ennek eredményeként stabilan állnak a tabella hatodik helyén, az ötödik DAB előnye ugyan 10 pont, de ez is sokkal kevesebb, mint október végén.

Sok panaszra a Titánoknak sem lehet okuk, hiszen ők a Fradi legyőzésével kezdték a novembert, majd verték idegenben az Újpestet is, és amikor a Hokiklub Budapest felzárkózni látszott rájuk, ugyancsak nyerni tudtak. Pozitívabb lenne persze a kép, ha az utolsó meccsükön pontot szereznek a Gyergyó ellen, ám ez nem sikerült. Búslakodni nincs idő, hétfő után pénteken is egymással játszanak a felek.

A tétek és az ebből fakadó szándékok világosak mindkét csapat esetében. A GYHK igyekezne minél közelebb kerülni a felsőházhoz, ami nem lesz gyors folyamat, de ha továbbra is ilyen szorgalommal gyűjtögetik a pontokat, akkor nem kilátástalan a vállalkozás. A Titánoknak 23 pontjuk van, ez a nyolcadik helyre elég. Mögöttük a HKB hat ponttal van lemaradva, de egy meccsel kevesebbet játszott, így fél szemmel érdemes hátrafelé is tekintgetniük. De előre is van hova nézni, a hetedik UTE előnye három pont, a Gyergyóé nyolc. A Titánok mellett szólhat, hogy a gyergyóiak acélosabbak idegenben, mint hazai pályán, ahol az eddig megszerezhető 30 pontból csak 13-at sikerült eltenniük. A fehérvári fiatalok játszottak már Erdélyben, ahol a mostanában az Erste Ligában mellőzött Zagidullin lacrosse-os góllal fűszerezett mesterhármasának köszönhetően nyert 3-1-re a hazai csapat.

titgye

Gyergyói HK–Fehérvári Titánok 2-3

   

A fiatal fehérvári gárda idegenben vágott vissza a gyergyóiaknak a hét elején hazai jégen elszenvedett 6-1-es vereségért.

Ennek a mérkőzésnek gyergyói részről a Rupert ikrek voltak a főszereplői. Az első harmadban nem esett gól, majd először Ryan szerzett vezetést Mathew kipattanójából, amire Zion válaszolt ügyes egyéni akcióból, 1-1 a 30. percben. Ezután emberelőnyben Mathew kapott szép passzt Ryantől emberelőnyben, felvarrta a bal felsőbe, 2-1, másodszor vezettek a vendéglátók. A Titánok azonban a harmadik játékrészben előbb egyenlítettek (Dézsi és Campbell kettő a semmire léptek meg, utóbbi fejezte be), majd a végjátékban Mathew Rupert szabálytalansága miatt fórban támadhattak. Nem sok hiányzott, hogy maradjon az iksz, 58:24-nél azonban szép assziszt után bombagólt lőtt a duplázó Zion, 2-3. A hátralévő időben hiába akciózott a Gyergyó – Szabó Bence kiállítása miatt több mint egy percig kapus nélkül hat a négy ellen is —, már nem sikerült semmi. Kiss Dávid tanítványai behúzták a meccset a hazai jégen továbbra is gyengélkedő pirosak ellen. Ezzel ismét sűrűbbé vált az alsóház mezőnye, miután a Titánok utol is érték az UTE csapatát.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

fotó: Gyergyói HK

Ez elfogadhatatlan hazai közönség előtt

   

Mestermérleg a Gyergyói HK–Fehérvári Titánok mérkőzés után.

Malcolm Cameron: “Egyedül az első harmadunk volt jó, a következő negyven percben már nem úgy játszottunk. Túl sok volt az olyan játékosunk, aki csak alibizett, és hiába figyelmeztettem a srácokat a záró harmad előtt, hogy ha így fognak játszani, annak nem lesz jó vége, mégis ez történt. Ez elfogadhatatlan hazai közönség előtt.”

Kiss Dávid: “Fejben nagyon erősek voltunk: bár most is voltak rosszul pattanó korongok, hoztunk rossz döntéseket, sikerült összeszednünk magunkat. Az első harmadban a Gyergyó dominált, a másodikban is a hazaiak lőttek többet kapura, de a kapusunk meccsben tartott minket, és a harmadikban produkáltuk a legjobb játékunkat, aminek köszönhetően elvittük a három pontot.”

forrás: nso.hu

Erste Liga, Gyergyószentmiklós, 850 néző. Játékvezetők: Csomortani, Csomortani, Redai, Andre.
Ruczuj: 90,9% (Szakács)
K
Gyenes: 95,6% (Horváth D. Cs.)
Raszulov, Ferencz Csibi, Rupert M. D., Rupert R. J., Péter Zs.
1
Mangone, Kiss, Madácsi, Balogh, Zion
Jones, Góga, Pesztunov, Vorobjov, Csergő
2
Szabó B., Schartz, Dézsi, Péter A., Campbell
Kozma, Nagy Cs., Sára, Tendler, Elekes Darabont
3
Vas, Imre, Nagy A., Szabó K., Császár
Creanga, Barabás, Benedek
4
Erdély, Kovács, Búzás, Vincze
Cameron Malcolm, Hamell Christopher
E
Kiss Dávid, Arany Máté Dániel
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 23:52 GYE Rupert R. J. Rupert M. D. Péter Zs.
1-1 29:00 FHA Zion Imre Balogh
2-1 35:01 GYE PP Rupert M. D. Rupert R. J. Raszulov
2-2 43:58 FHA Campbell Dézsi Péter A.
2-3 58:24 FHA PP Zion Campbell Császár
45 Kapura lövések száma 33
6 Kiállításpercek 8

A Gyergyó–Titánok góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum