Máris a szezon első trófeája a tét

 

Három korábbi győztes és egy újonc találkozik az EWHL Supercup budapesti négyes döntőjében a hétvégén.

Van esély arra, hogy magyar döntőt rendezzenek vasárnap a Tüskesátorban az EWHL Supercupért. Ez különösen annak a fényében figyelemre méltó, hogy az előző idény nem sikerült jól, a KMH Budapest az ötödik helyen végzett a sorozatban, igaz, a másik ligát, az EWHL-t később megnyerte. A magyar finálé lehetősége annak köszönhetően csillant fel, hogy az egyik német élcsapat, a Memmingen visszalépett a szerepléstől a final fourban, így az alapszakaszt az első helyen záró KMH és a negyedik MAC Budapest elkerüli egymást az elődöntőben. A KMH a négyes döntőbe az utolsó pillanatban bekerült Vienna Sabresszel találkozik szombaton, míg a MAC a német Planegg csapatával játszik. Fontos tudni, hogy a két elődöntőt nem azonos helyszínen rendezik, mindkét magyar együttes a saját otthonában, a Tüskesátorban, illetve a Kisstadionban szerepel. A vasárnapi helyosztók már a Tüskesátorban lesznek.

A KMH négyes döntős szereplése egy percig sem volt kérdéses. Az együttes veretlenül menetel minden sorozatban, és sokszor nagy különbséggel nyeri meccseit. A Supercupban kétszer kényszerült hosszabbításra, egyszer a szombati rivális bécsiek ellen, de akkor is diadalmaskodott. Mika Väärälä csapatának kerete erős, a kulcsemberek jó formában vannak, és nem mellékes az sem, hogy Averi Nooren, valamint Kiss-Simon Franciska is újra rendelkezésre áll.

?Úgy készülünk, ahogy általában. Természetesen tudjuk, hogy az ilyen jellegű döntő tornákon minden együttes megpróbálja a legjobbját nyújtani, így nekünk is arra kell készülnünk, hogy jól védekezzünk és hatékonyak legyünk a támadóharmadban. Az utóbbi időben volt néhány sérültünk, ami meglátszott a játékunkon, nem is tudunk mindig egész meccseken át jól teljesíteni. Ez eddig elég volt így is, hogy meccseket nyerjünk, de arra kell törekednünk, hogy jobbak legyünk? ? mondta a KMH finn vezetőedzője, akinek az irányításával két évvel ezelőtt diadalmaskodott ebben a sorozatban a magyar alakulat.

Mika Väärälä számára a szombati elődöntő különleges lesz, hiszen az ellenfélnél, a Sabresnél játszik a felesége, Esther. Nemcsak emiatt vélekedett úgy, hogy nem szabad lebecsülni a bécsieket. ?A Sabres a címvédő, a keretében vannak minőségi, válogatott tapasztalattal is rendelkező játékosok, így a 90 százalék nem lesz elég ellenük. A játékunk a kemény védekezésre, a sebességre alapul, valamint arra, hogy vigyázunk a korongra. Ha ez a három elem működik, akkor jó esélyünk van győzni bárki ellen.?

A másik magyar együttes, a MAC már nehezebb úton jutott el a legjobb négyig, ugyanis első két találkozóját elveszítette, aztán az Ingolstadt legyőzése után kikapott a KMH-tól is. De ezt sorozatban három diadal követte, amelyeken egyaránt hat gólt szereztek Gasparics Fanniék. Így az Almati elleni vereség is belefért a végén. Összességében tehát ötvenszázalékos mérleggel jutott be a négy közé a MAC. Jó hír, hogy Németh Bernadett és Tóth Enikő is visszatért már, és az előző hétvégén kisebb sérülést szenvedő Kiss Andrea és Rónai Alexandra is bevethető lesz.

?Dupla meccseink voltak folyamatosan, és a szezon kezdete óta sérüléshullám sújtja a csapatot, így nehéz dolgunk volt. Mindig az apróbb lépésekre fókuszáltunk, meccsről meccsre akartunk haladni. Ha kiesett valaki, vagy éppen felépült, akkor újraterveztünk, és mindig rövid távú célokat fogalmaztunk meg? ? mondta Fodor Zoltán vezetőedző.

Az együttes egyre jobb formában van, az EWHL-ben hibátlan mérleggel áll. A MAC múlt héten Dániában járt, és a Hvidovre elleni két találkozó után szerdán a KMH elleni magyar bajnokin a fiatalok léptek jégre, az EWHL-kerethez tartozó pihenőt kaptak, így szombaton élesek lehetnek.

?A négyes döntő volt a cél az idény előtt mindkét nemzetközi sorozatban. Ez az első idénye a csapatnak így együtt, ebben a formájában, ezért nehéz volt megmondani, hogy mire leszünk képesek. A folyamatos fejlődés volt a cél, márpedig a játékunk mellett a kémia is sokat javult. Büszke vagyok a lányokra, hogy ennyi nehézség ellenére bejutottak a négyes döntőbe. Jó szériában vagyunk, hétről hétre jobb a játék és a hangulat. A csapat átvette azt a stílust, amit megálmodtunk, úgy látom, kezd beérni a munka. A hétvégén is a minél fényesebb érem a cél, aztán meglátjuk, hogyan végzünk, hiszen erős riválisok jutottak be, bármi történhet. A Planegg brusztolós, hajtós csapat, fontos lesz, hogy magas energiaszinten és fegyelmezetten, kevés kiállítással játsszunk.?

A 2012-es és 2014-es győztes Planegg keretében négy játékos van, aki a német válogatottal szerepelt a tavaszi A csoportos világbajnokságon. Az együttes vezeti a hétcsapatos német ligát, igaz, vesztett pontokat tekintve a Memmingen jobban áll. A csapat legeredményesebbje a Supercupban az amerikai Justine Reyes hat góllal és ugyanennyi assziszttal.

A program

Szombat, 14:00 KMH Budapest?Vienna Sabres (Tüskesátor)
Szombat, 17:30 Planegg?MAC Budapest (Kisstadion)
Vasárnap 12:20 Bronzmérkőzés (Tüskesátor)
Vasárnap 15:00 Döntő (Tüskesátor)

kmhmac-ewsc

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum