Galló 2 fogáért 5 meccset kapott Bertrand

 

A francia csatár sípszó után ment ütővel fejre, a magyar csatár száját 12 öltéssel varrták össze.

Az eset szombaton történt, amikor a KooKoo a második helyen álló Tapparát fogadta a finn bajnokságban. A tamperei csapat az elmúlt évtizedben a Liiga egyik legerősebb klubjává vált, az elmúlt hét évben csak tavaly nem jutottak döntőbe, ekkor bronzéremmel kellett beérniük. Egyik legjobb játékosuk a francia Charles Bertrand, aki szokatlan pályafutást tudhat maga mögött. Már 16 évesen elkerült Franciaországból, 18 éves kora óta játszik Finnországban, tavaly kipróbálta magát a KHL-ben, a szezont az NLA-s Fribourg-Gottéronnál fejezte be. Idén 23 meccsen szerzett 19 pontjával negyedik a Tappara házi kanadai tabelláján. Szombaton mégsem játéktudásával, hanem kirívó durvaságával hívta fel magára a figyelmet. A meccs felénél találkozott Bertrand és Galló Volmos a KooKoo kapujának előterében, az ütközésből kisebb szóváltás lett, ezt zárta le a maga sajátos módján a francia. Gallónak két foga bánta az esetet, az öltözőben sebtében összevarrták, így a harmadik harmadra már visszatért, oroszlánrészt vállalva csapata 2-1-es győzelméből. A játékvezetők a helyszínen véglegessel díjazták az akciót, amit a KooKoo ki is használt. A liga fegyelmi bizottsága is közelebbről szemügyre vette az esetet, és úgy döntött: további öt meccsről eltiltja a magáról megfeledkezett francia játékost.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum