Az FTC-Telekom bejuthat a final fourba

 

A zöld-fehérek kétgólos előnyről indulnak a Magyar Kupa-visszavágón az UTE ellen, és újra közönség előtt játszhatnak Erzsébeten.

Az idén eddig nagy különbség van a két csapat között az Erste Ligában, hiszen az Újpest 26 ponttal hetedik a tabellán, míg a Fradi 42 ponttal harmadik, ráadásul három meccsel kevesebbet játszott. Akik esélyeit tovább csökkenti, hogy az odavágót Újpesten is megnyerték a zöldek, mégpedig 3-1-re. Ha az UTE netán két góllal nyerne Pesterzsébeten, akkor ? függetlenül az idegenben lőtt gólok számától ? ötperces hosszabbítás következne az első szerzett gólig, amelynek során 3-3 mezőnyjátékos lehet a pályán. Ha a hosszabbításban sem születik találat, akkor büntetőlövések következnek.

Bár a lilák még nem nyertek mérkőzést a Fradi ellen, az eddigi három találkozójuk szorosan alakult. Mint említettük, a Magyar Kupában 3-1-re győzött a Megyeri úton az FTC, az Erste Ligában először egy őrült meccsen kerekedett felül 6-5-re, hosszabbítás után. Erzsébeten eddig egyszer mérkőztek, akkor a szorult helyzetben lévő UTE is komoly fejtörést okozott a Fradinak, amely 4-3-ra tudott nyerni úgy, hogy négyszer szerezte meg a vezetést, amire az UTE háromszor tudott felelni.

Az Újpest meccsből érkezik a szerdai találkozóra, miutánn gyenge kezdés után 4-2-re győzött a ligautolsó Schiller-Vasas ellen. Az FTC-Telekom fárasztó hétvégén van túl, hiszen Brassóba és Csíkszeredába látogatott, és mindkét városban 4-3-as vereséget szenvedett: Brassóban büntetőkkel, Szeredában hosszabbításban. Jó hír a szurkolók számára, hogy a pesterzsébeti pályát már ők is látogathatják. Így végül egy mérkőzésről maradtak le, a szerda este hat órakor kezdődő derbit a helyszínen is nyomon követhetik. A párharc nyertese a MAC?DEAC negeddöntő győztesével elődöntőzik majd a final fourban, ott a fővárosiak hozták az első meccset Debrecenben 5-2-re, ám a visszavágóra csak január elején kerül sor. A másik elődöntőben a Hydro Fehérvár AV19 és a DVTK Jegesmedvék találkoznak majd.

ftcute-191028
Fotó: FTC Jégkorong

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum