Tovább menetelnek a magyar női csapatok

 

A KMH és a MAC is jó formában várja az EWHL Supercup négyes döntőjét.

EWHL

Az elmúlt hét közben mind a két magyar együttes megmérkőzött a kazah Ajszulu Almatival, és mindkettő le is győzte. A MAC Budapest 4-1-re nyert a Kisstadionban. A magyar gárda már az első harmadban is fölényben játszott, de az első gólra a 33. percig kellett várni, akkor Chelsea Ball talált be. Aztán az utolsó felvonásra is maradtak izgalmak. Kreisz Emma és Gasparics Fanni növelte a MAC előnyét, majd a vendégek szépítettek, az 57. percben Horváth Imola találata biztosította be a sikert.

A KMH Budapest is háromgólos különbséggel, 5-2-re győzött a kazahok ellen. A címvédő bő egy perc után kettővel vezetett, Jókai-Szilágyi Kinga és Szick Dorka volt eredményes. Az Ajszulu szépített, de Ungár Rebeka találata visszaállította a kétgólos különbséget. A második harmadban még nagyobb volt a hazaiak fölénye, ez egy gólban nyilvánult meg, ismét Ungár talált be. Az Almati a 43. percben közelebb zárkózott, de Jókai Szilágyi a végén lezárta a kérdéseket. Huszák Alexandra ezúttal előkészítésben jeleskedett, két asszisztot jegyzett, akárcsak Sarah Steele, míg Somogyi Vivien három gólpasszal zárt.

A MAC a hétvégén Dániába, a Hvidovre együtteséhez utazott, a pályaválasztói jogot feladva itt rendezték mind a két találkozót. Jó hír volt, hogy Németh Bernadett és Tóth Enikő visszatérhetett sérülése után. Fodor Zoltán együttese az 5. percben kezdte a gólgyártást, Gasparics talált be. A folytatásban is aktívabb volt a magyar csapat, de majdnem félórás gólcsend következett, utána viszont mindent bepótoltak. Négy és fél perc alatt négy gólt szerzett a MAC a második harmad végén. Az utolsó felvonásra sem vettek vissza a magyarok, még öt gólt lőttek, így a vége 10-0-s kiütés lett. Ball három góllal és egy assziszttal zárt, Gasparics neve mellé két-két gól és gólpassz került. Kiss Andrea is duplázott, Pintér Hanna 1+2-vel fejezte be a meccset, Mayer Fruzsina emberhátrányos találatot szerzett, Pázmándi Zsófia három gólban is részt vállalt. A visszatérők ? Németh és Tóth ? is jegyeztek asszisztot.

Vasárnap is nyert a MAC, igaz, ezúttal minimális különbséggel, 1-0-ra. A budapesti csapat 45-ször próbálkozott, a győztes gólt Pintér Hanna lőtte. Németh Anikó mindkét meccsen hibátlanul védett, összesen 36 lövést hárítva. Mindkét magyar együttes megnyerte eddigi összes meccsét, így pontazonossággal állnak az élen, miközben szintén 21 pontja van az Ajszulunak.

mac-ajszulu

fotó: MAC Budapest Marilyn

EWHL Supercup

Az már korábban eldőlt, hogy a KMH és a MAC is ott lesz a négyes döntőben. Az utolsó mérkőzésnek annyi volt a tétje, hogy a KMH veretlenül zárja-e a sorozatot. Nos, ez sikerült, 3-2-re győzték le az Ajszulut szombaton. A kazah együttes kétszer is vezetett, se Somogyi és Huszák góljával sikerült fordítani az utolsó harmadban.

Szombaton az elődöntőben a KMH a Vienna Sabrest fogadja majd a Tüskesátorban, míg a MAC a Planegget látja vendégül a Kisstadionban. Vasárnap a bronzmeccset és a döntőt a Tüskesátorban rendezik.

Szerdán ? mintegy hangolódásként ? a hazai bajnokságban is összecsap a két magyar élcsapat.

DEBL

Az osztrák bajnokság magyar derbijén a KMH II 2-0-ra verte az FTC-t. Sloan Kudrinko és Metzler Regina az első harmadban egy percen belül szerzett két gólt, utána hiába próbálkozott többet a Fradi, nem sikerült betalálnia. A MAC is nyert, mégpedig 6-0-ra a Junior Capitals Flyers ellen. A második harmadot nyomta meg különösen a magyar csapat, 23 lövéséből 5 gólt is szerzett. Losonci Zsófia duplázott. A MAC a második, a KMH kevesebbet mecset játszva a harmadik, míg az FTC a hatodik helyen áll.

U25-ös bajnokság

A MAC A csapata 4-3-ra legyőzte a KMH-t. Csiszer Sarolt és Dettrich Szilvia is két gólt szerzett a győztes együttesben. A MAC B csapata is nyert, 3-0-ra az Angels ellen Dunaújvárosban. A legnagyobb különbséggel az FTC győzött, 18-0-ra verve az Óbuda HA-t. Kotsis Liza, Galántai Maja és Kornyilov Anna is mesterhármast szerzett. A tabellát a MAC A együttese vezeti, egy ponttal az FTC előtt.

Légiósok

A svéd ligában Jókai-Szilágyi Zsófia csapata, a Lulea 2-1-re kikapott a Djurgardentől, majd 4-0-ra verte a Linköpinget.

Pintér Lili és az SDE is felemás hetet tudhat maga mögött. Előbb hosszabbításban 4-3-ra nyertek a Brynäs otthonában, aztán 3-1-re kikaptak a Leksandtól ? utóbbi meccsen a magyar támadó szerezte együttese egyetlen gólját a 33. percben.

A svéd másodosztályban Pártos Réka csapata, a Karlskrona büntetőkkel 6-5-re verte a Trollhattant. A magyar védő gólpasszt adott és egyszer kiállították.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum