Brad Marchand a hét játékosa az NHL-ben

 

A Boston szélsője a másodszor lett a legjobb, ez idén eddig csak Connor McDavidnek sikerült.

Brad Marchand három góllal és összesen hét ponttal vette ki a részét a Boston múlt heti három sikeréből. A New Jersey elleni 5-1 alkalmával három gólpasszt adott, pályafutása során tizenhatodszor nyújtott ilyen kiemelkedő teljesítményt. A Buffalo elleni 3-2-es meccsen duplázott, a hét utolsó összecsapásán a Minnesota ellen pedig egyet lőtt és hosszabbításban előkészítette Torey Krug győztes gólját. A Bruins szélsője 23 mérkőzésen lőtt 16 góljával és 39 pontjával jelenleg a harmadik az NHL-ben.

Connor McDavid neve egymás után a második héten került be a top 3-ba, ami idén még egyetlen játékosnak sem sikerült. Az egy hete az első helyen végzett edmontoni kapitány ugyanúgy hét (4+3) pontot szerzett, mint Marchand, de nem három, hanem négy meccsen. McDavid 1+2-vel kezdett San Joséban az 5-2-re megnyert meccsen. Ezután az Oilers 5-1-re kikapott Los Angelesben, ahol a kapitány lőtte a szépítő gólt. Vegasban egy duplával járult hozzá a 4-2-es diadalhoz, Arizonában pedig egy gólpasszt adott és győztes találatot szerzett a rávezetések során. McDavid jelenleg 11 meccses pontszerző sorozaton van, amelyeken összesen 24 egységet gyűjtött.

Brock Nelson három meccsen csak négy gólt lőtt és öt pontot szerzett, de ez is elég volt ahhoz, hogy elcsípje a harmadik helyet. Az Isles centere a Pittsburgh elleni két egymást követő mérkőzésen duplázott és mindkét összecsapáson győztes gólt szerzett a hirtelen halálban. A New York-iak az első meccset 5-4-re nyerték, ahol a Nelson még egy gólpasszt is adott, a másodikat pedig 4-3-ra. A hét harmadik összecsapásán a San José elleni vereség alkalmával nem került a neve mellé semmi. Nelson 21 meccsen szerzett 19 pontjával Mathew Barzal mögött jelenleg a második az Islanders kanadai táblázatán.

3 star 08_2

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum