Véget vetne vereségsorozatának a MAC

   

Biztos, hogy nem a Zólyom a legkönnyebben verhető ellenfél az Extraligában, de bravúrok nélkül nincs felemelkedés.

Felemás időszakon van túl a HKM Zvolen az elmúlt heteket tekintve. A kiváló játékosállományú gárda először is “felépített” egy 4 meccses vereségszériát, és mindezt ráadásul hazai jégen tette: 1-5 a Gyetva, 0-1 a Kassa, 1-2 a Slovan és 1-2 a Trencsén ellen, nem lehetett könnyű megélniük ezt a kifejezetten nagy igényű zólyomi szurkolóknak. A lehető legjobbkor jött a gárda számára a nemzetközi szünet, lévén, hogy utána megtört a jég, az Érsekújvár legyűrése után a címvédő Besztercebányát is sikerült felülmúlni idegenben, majd hazai jégen a Liptószentmiklóssal szemben is kicsikarták a győzelmet, noha a szerényebb képességű vendégcsapat két harmad után még vezetett. A MAC Újbuda ezzel ellentétes utat járt be a pauza óta. Úgy is mondhatnánk, hogy a négy vereség már megvan, lehet követni a zólyomi utat. Majoross Gergely együttesét előbb a Slovan iktatta ki 5-1-gyel, utána jött a 2-9-es trencséni katasztrófa, majd a nagymihályiak vitték el a pontokat a Tüskecsarnokból. Pénteken már biztatóbb volt az eredmény – 3-4 lett a vége a háromszoros címvédő Besztercebánya otthonában –, még úgy is végig meccsben voltak Terbócsék, hogy csúnya szabálytalansága miatt elveszítették Chris Langkow-t a második harmad harmadánál, és az 5 perces kiállítás alatt két gólt kaptak egy ellenében. A helyzet tehát nem reménytelen, legalábbis ha sikerül minden részletet a helyére illeszteni a gárda játékában – nemcsak elöl, hanem hátul is. A két csapat első idei összecsapását a Zólyom nyerte 5-1-re, lenne tehát miért visszavágni is. Emellett a tavaszi negyeddöntő 1-4-es végeredménye is motiváló tényezőként működhet ideális esetben.

maczvo

MAC Újbuda–HKM Zvolen 3-4

   

A hazai csapat korán háromgólos hátrányba került, a folytatásban hiába játszott jól, nem tudott egyenlíteni.

A MAC Újbuda keretében nem szerepelt Bálizs Bence, a kapuban Tomas Halasz állt, a cserepadon Farkas Roland ült. A Besztercebányáról igazolt Andrej Stastny ezen a meccsen debütált a Zólyomban. A hazai együttes már a 27. másodpercben hátrányba került: Bonis lövése a kapuvasat találta el, onnan Halász mamutjára pattant, majd a kapuba. Az első komolyabb egyenlítési lehetőség Sofron István előtt adódott, Tomás Tomek védését követően szabálytalankodtak a vendégek, emberelőnybe került a MAC. A fór során nem tudott érdemi lehetőséget kialakítani Majoross Gergely csapata. A zólyomi kiegészülés után nem sokkal Drgon lövésébe Bonis ért bele, Halász tehetetlen volt. A második MAC-fór jobb játékot hozott, sőt 5 az 5 ellen is maradt a hazaiak fölénye. Hiába, a 12. percben Thompson kapu mögüli fonákpasszából Spirko betört a magyar kapu elé, és kicselezte Halászt. Két perccel később szépített a MAC: Langkow nagy gólt lőtt Tomeknek. Az újbudaiak lendületbe kerültek, a harmadik emberelőnyt letelte pillanatában gólra váltották: Langkow kapu mögüli passzát a szemből érkező Brance Orban belőtte, így már csak 1-gyel vezetett a Zólyom.

A második húsz perc áthúzódó szlovák emberelőnnyel indult, ami kimaradt. A folytatásban kiegyenlített, óvatos játék folyt a jégen. A meccs felénél eljött a negyedik MAC-fór, a zólyomiak jól védekeztek, ám szabálytalankodtak a potenciális kiegészülésük előtt nem sokkal. A gólcsendet a vendégek törték meg a harmad végén, amikor Trotter üresen maradt Halásszal szemben.

A MAC kétgólos hátrányból vágott neki a harmadik felvonásnak. Az elején kimaradt egy magyar emberelőny, aztán a közepén kibekkeltek egy hátrányt Garáték. A hajrában az újbudaiak hajtott a felzárkózásért, végül 2 és fél perccel a vége előtt Langkow bekotorta a korongot, így csak eggyel vezetett a Zólyom. A végjátékban a szlovákok próbálták tartani a korongot, viszont 49 másodperccel a vége előtt Trotter kinn hagyta a lábát, így 6 a 4 ellen támadhatott az egyenlítésért a MAC. A hosszabbítás kiharcolása nem jött össze, 4-3-as vendégsiker született.

Majoross Gergely együttese még nem szerzett pontot a nemzetközi szünet óta, ez volt sorozatban az ötödik veresége.

maczvo-191124-pa

fotó: Pórszász Áron

Extraliga, 2019. nov. 24., vasárnap.
Halasz: 84,0% (Farkas)
K
Tomek: 90,0%
Macaulay, McNally, Klempa, Pitt, Terbócs
1
Drgon, Corrin, McPherson, Trotter, Bonis
Garát, Carlisle, Nagy, Langkow, Bodó
2
Fatul, Svarny, Thompson, Stastny, Kelemen
Pozsgai, Fejes, Orban Brance, Stretch, Sofron
3
Tomko, Maier, Strauch, Halama P., Spirko
Dóczi, Schlekmann, Pápa, Szigeti, Majoross
4
Kolenic, Tibensky, Petrás, Marcinek
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 00:27 ZVO Bonis Corrin Trotter
0-2 05:26 ZVO Bonis Drgon McPherson
0-3 11:41 ZVO Spirko Thompson
1-3 13:55 MÚB Langkow Bodó
2-3 16:30 MÚB Orban Brance Langkow Bodó
2-4 38:06 ZVO Trotter Maier Tomko
3-4 57:28 MÚB Langkow McNally
30 Kapura lövések száma 25
6 Kiállításpercek 16

A MAC–Zólyom mérkőzés képei

 

Aktívak voltak az újbudaiak vasárnap a jégen kívül, átadták a bajszos mezekből befolyt pénzeket, és úgy hírlik, hogy volt valami ingyensör-osztás is.

A MAC–Zólyom mérkőzés góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum