Először meccsel egymással a Hokiklub és a Vasas

   

A juharlevelesek és a piros-kékek sokáig “vállvetve” álltak egymás mellett a tabella utolsó két helyén, a nap kérdése, hogy nő-e köztük a különbség.

A Schiller-Vasas HC sokáig jól tartotta magát ebben az Erste Liga-szezonban is, azonban az utóbbi hetekben komoly lépéshátrányba került közvetlen riválisával szemben. Ez főként annak köszönhető, hogy míg Ladányi Balázs tanítványai utoljára október 11-én, a Gyergyó otthonában nyertek, és az azóta lejátszott 11 mérkőzésükön pontot sem szereztek, addig a HKB legyőzte a Titánokat és az UTE-t, valamint pontot rabolt Debrecenben. Ennek következményeként a Hokiklub 20 meccs után 14 ponttal áll, és a Vasas lemaradása úgy is 6 egység, hogy egy meccsel többet játszott.

Nincs azonban veszve semmi a káposztásmegyeriek szemszögéből, hiszen érdekes módon egymással még egyszer sem játszottak, az alapszakasz második felére maradt mind a négy mérkőzésük, amelyek közül az elsőre a Tüskecsarnokban kerül sor. Mindkét csapat számára életbevágóan fontos a siker. A Vasas előtt újra megnyílna az esély, hogy felzárkózhasson, a Hokiklub ellenben jó időre megszabadulna üldőzőjétől, és talán megközelíthetné a Fehérvári Titánokat is, akikkel ráadásul még ezen a hétvégén szintén találkozik.

A HKB várhatja kedvezőbb előjelekkel az összecsapást, Jens Brandströmnek sikerült igazítania a csapat játékán, amely időközben tovább erősödött az egykori ponterős Fradi-csatár, Joonas Manninen reaktiválásával is. Miközben a juharlevelesek már a harmadik finnjüket igazolják le, a csak fiatal magyarokkal felálló Vasas is többször bizonyította, hogy kár lenne leírni. A vendégek esélyeit ugyanakkor csökkenti, hogy egyik legjobbjuk, Turbucz Martin eltiltás miatt nem léphet jégre, illetve továbbra is hosszú a sérültjeik listája.

vashkb

fotó: Schiller-Vasas HC

Hokiklub Budapest–Schiller-Vasas HC 7-2

   

Jens Brandström együttese magabiztos győzelemnek örülhetett Ladányi Balázs csapata ellen.

A HKB kapujában Kiss Bence, a Schiller-Vasaséban Szeles Martin kezdett. A hazaiak erősen kezdték az összecsapást, már 80 másodperc után megszerezték a vezetést: Petres lövését Szeles nem tudta megfogni, a duplázást hiába védte, Lakatos Levente triplázásával szemben tehetetlen volt. Másfél perccel később Kedves Richárd fonáklövése irányt váltott egy hátvéden, 2-0. Nem sokkal később Szűcs István 2+2 perces büntetést kapott, ám az emberelőny során nemhogy nem egyenlített a Vasas, Mathew Berry-Lamontagna hátrányos találattal háromgólosra növelte a HKB előnyét. A 14. percben Michal Sátek meglőtte a negyedik hazai gólt – 13 assziszt után ez volt az első találata a szezonban a tavalyi házi pontkirálynak –, ezt követően Szeles helyére Sági Máté érkezett a vendégek kapujába. A folytatásban még két fórt kihagyott a Vasas, aztán a 26. percben Petres volt eredményes egy kipattanót értékesítve, 5-0. A HKB a középső játékrész második felében kétszer is emberelőnyben növelhette volna a vezetését. Az 5 a 4 elleni gól végül a harmadik harmad elején jött el: Czakó Barna büntetése alatt Szűcs talált be közelről, 6-0. Az 50. percben megszületett a Vasas becsületgólja, Schmál Kristóf lőtte el a korongot Kiss Bence lepkés kesztyűje mellett, 6-1. A végjátékban még lezajlott egy gólváltás, Izsák Róbert közeli beleérés után esett találatára Pápa Barnabás válaszolt egy sikeres kapu elé betöréssel.

A Hokiklub Budapest 7-2-re győzött, ezzel 9 pontra nőtt az előnye az utolsó előtti helyen a Schiller-Vasas előtt. A juharlevelesek ezzel közel kerültek az előttük álló Fehérvári Titánokhoz.

hkbvas1901

fotó: archív

Erste Liga, Tüskecsarnok, 499 néző. Játékvezetők: Halassy, Halassy, Horváth, Kedves.
Kiss: 91,3% (Gadácsi)
K
Szeles: 63,6% (Sági: 90,6%)
Lakatos, Szécsi P., Pihlqvist, Sátek, Szűcs
1
Bukor, Kováts, Szlama, Schmál, Márton
Berry-Lamontagna, Hovinen, Koski, Petres, Szappanos
2
Hetényi, Farkas, Pápa B., Csiki, Czakó
Reiter, Bugár, Albert, Németh, Lőczi
3
Tornyai G., Surányi, Béres, Páterka, Szalma
Bán, Izsák, Pápa M., Kedves, Manninen
4
Inglis, Gáspár
Brandström Jens, Suoraniemi Niko
E
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 01:20 HKB Lakatos Petres
2-0 02:56 HKB Kedves Pápa M.
3-0 08:10 HKB SH Berry-Lamontagna Albert
4-0 13:42 HKB Sátek Lakatos Szécsi P.
5-0 25:11 HKB Petres Koski Berry-Lamontagna
6-0 41:06 HKB PP Szűcs Lőczi Sátek
6-1 49:30 VAS Schmál Hetényi Szlama
7-1 57:56 HKB Izsák Hovinen Reiter
7-2 59:33 VAS Pápa B. Csiki
43 Kapura lövések száma 23
8 Kiállításpercek 10

Így ütötte ki a Hokiklub a Schiller-Vasast

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum