Szűcs István: Az idén váltam igazán felnőtt hokissá

 

Fiatal magyar hokis vezeti a házi kanadai táblázatot a Hokiklub Budapestnél. Szűcs István az Erste Liga-góllövőlistán is top 10-ben van.

A Hokiklub Budapest a legutóbbi mérkőzését ugyan elveszítette a toronymagas első Csíkszeredai Sportklub ellenében, ám előtte két győzelmet aratott, amelyeknek köszönhetően közel került a középmezőnyhöz a magyar bázisú nemzetközi bajnokságban. Még tovább csökkenhet a különbség, ha a következő két találkozót sikerrel veszik a juharlevelesek, hiszen a hétvégén a mögöttük tartózkodó Schiller-Vasas HC-val és a közvetlenül előttük álló Fehérvári Titánokkal találkoznak. Előbbi gárdával még egyszer sem meccseltek a szezonban, utóbbival szemben egy vereség és egy győzelem a mérlegük.

Abban, hogy a Hokiklub versenyképesebbnek tűnik most, mint a tavalyi idény hasonló periódusában, jelentős a szerepe Szűcs Istvánnak. Noha több ígéretes produkciót nyújtó légiós is van a keretben, a masszív alkatú támadó vezeti a csapat házi kanadai táblázatát 17 ponttal, ami 11 gólból és 6 asszisztból jött össze. Ez csaknem annyi, amennyit az előző szezon egészében szerzett, amikor 20 pontot jegyeztek fel a neve mellé. Ráadásul a 11 gól top 10-es pozíciót, konkrétan a holtversenyes 6. helyet jelenti az Erste Liga góllövőlistáján.

szucs1

?Én is úgy érzem, hogy jobban megy az idén a játék ? mondta blogunknak a 22 éves támadó. ? Leginkább fejben fejlődtem, most váltam igazán felnőtt hokissá. Az előző években még benne voltam az átmenetben a junior és a felnőtthoki között. A fiataloknál minden lassabb, gyengébb, mentálisan is másként állnak a jégkoronghoz. Az Erste Ligában viszont nem lehet alibizni. Vagyis lehet, de akkor az azonnal meglátszik a teljesítményen is.?

A csapat időarányosan ugyancsak több pontot szerzett, sőt az idén olyan bravúrokat is bemutattak az UTE elleni dupla siker mellett, mint az élmezőnyhöz tartozó Corona Brassó legyőzése. ?Lehet, hogy érdekes lesz, amit mondok, de számomra a Brassó legyőzése nem tartozott a bravúr kategóriájába. Az idei Erste Ligából két csapat emelkedik ki, a Fradi és a Csíkszereda. Ellenük győzni ? az a valódi bravúr. A többi klubban is kitűnő hokisok vannak, de játékban nincs olyan nagy különbség. Valóban jobban megy nekünk, mint tavaly, ami egyrészt annak köszönhető, hogy sok fiatal játékos lett érettebb, tapasztaltabb az előző évnek hála. Másrészt az idén érkeztek hozzánk tapasztaltabb légiósok is, akik szintén sokat tudnak hozzátenni a közös teljesítményhez.?

A Hokiklub Budapestnél persze nem volt minden zavartalan a szezon eddigi részében, elég csak az edzőváltást említeni: Gröschl Tamás helyére Jens Brandström érkezett. ?Úgy gondolom, hogy ez egyfajta vérfrissítés volt. Ha jól emlékszem, 16 meccs után történt a váltás, addig főként a tabella elején lévő csapatokkal játszottunk, és a három úgymond nyerhető meccsből kettőt be is húztunk. A svéd edzőnk másfajta mentalitást, elképzelést hozott, ennek köszönhetően korongbiztosabbak lettünk, több önbizalommal lépünk jégre.?

A csapat tehát láthatóan fejlődött, de mire lehet ez elég a végelszámolásnál? ?A mi célunk egyértelmű: szeretnénk bejutni a rájátszásba, azaz a legjobb nyolc közé. Látva a bajnokság eddigi történéseit, ezt reális célkitűzésnek érzem. Igaz, ehhez tovább kell javulnunk. A rájátszás mindig különleges szakasza a bajnokságnak, ott akár a papírforma is jobban borulhat, de erről korai beszélni. Arra kell koncentrálnunk, hogy tovább gyűjtsük a pontokat, és valóban odaérhessünk a playoffra.?

szucs3

fotók: Somogyi Viktor

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum