DEAC?MAC Újbuda 2-5

 

A debreceni Magyar Kupa-meccsen jelentős előnyre tett szert a MAC. Megszerezte élete első felnőttgólját Schlekmann Márk.

Az Erste Liga-csapat kapujában a fiatal Gönczi Lajos állt, illetve továbbra is hiányzott Sági Martin, a vendégeknél Tomas Halász védett. Az extraligás gárda hamar letette a névjegyét, Sofron már a 3. perc elején megszerezte a vezetést. Ezek után a második harmad közepéig a küzdelem dominált, akkor azonban előbb Klempa a másodikat, majd a harmadikat is belőtte, 0-3 a 36. percben. Hogy maradjanak nyitott kérdések a folytatásra is, arról Essery gondoskodott a játékrész végéhez közeledve, 1-3 állt így a táblán a szünetben. A harmadik felvonásban jött ismét Sofron (1-4), majd Berta válaszolt (2-5). A következő újabb jelentős eseményre a 60. percig kellett várni: a 17 éves Schlekmann Márk ? akit rövidebb-hosszabb időre az Extraligában is be-bevet Majoross Gergely ? Sofron passzából megszerezte élete első gólját a felnőttek között, kialakítva a 2-5-ös végeredményt. A MAC ezzel jelentős előnyre tett szert, a DEAC-nak jelentős bravúrra lenne szüksége a négyes döntőbe jutáshoz.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum