Az első látogat az utolsóhoz az Erste Ligában

   

A Csíkszereda egy újabb győzelemmel már a harmadik magyarországi túráját teljesítené hibátlan teljesítménnyel.

A második után a harmadik magyarországi túráját is a Schiller-Vasas elleni mérkőzéssel zárja a Sportklub Csíkszereda. Október harmadik hetében a Fehérvári Titánok és az UTE elleni siker után Ladányi Balázs tanítványai sem volt képesek megállítani Beczééket. A 4-2-es győzelem azonban intő jel lehet a vendégek számára, a fiatal Vasas ugyanis korát meghazudtolóan érett játékra képes. Csaknem egy hónappal ezelőtti meccsükön például megszerezték a vezetést, amit aztán egy négyperces rövidzárlat követett, mialatt három gólt is ütött a Sportklub. Később ismét feljöttek egy gólra Szlama Dánielék, végig nyílttá téve a mérkőzést. A két csapatnak a hétfői lesz az utolsó meccse egymás ellen az alapszakaszban, az előző három alkalomból csak egyszer szaladtak bele nagyobb pofonba, Csíkszeredában egyszer 8-3-ra kaptak ki, ezt leszámítva azonban helytálltak velük szemben, ami – tekintetbe véve a két csapat játékosállománya közötti különbséget – nem kis fegyvertény. Könnyű dolga most sem lesz a Vasasnak, hiszen a Szereda az élről érkezik a Vasas Jégcentrumba, míg a Vasas az utolsó, miközben a nagy rivális Hokiklub Budapest az UTE és a Titánok elleni győzelemmel jelentős mértékben ellépett tőlük, már hat pont a különbség a két utolsó csapat között. Ezenközben a Sportklub csak kétszer kapott ki ebben a szezonban és csak egyetlenegyszer hagyta el szerzett pont nélkül a jeget. 21 meccsen 55 pontot szereztek, a többiek egyelőre csak tisztes távolból képesek követni őket. Mindent összevetve tehát az esélyek egyértelműen a vendégek felé billennek, azonban a Vasas képes meglepetést okozni, amihez egy kis szerencse és az szükséges, hogy az ellenfél ne 100%-os koncentrációval álljon bele a mérkőzésbe.

vasscc
Fotó: Vasas Attila

Schiller-Vasas HC–SC Csíkszereda 1-3

   

Ladányi Balázs csapata a 60 védést bemutató Szeles Martin vezetésével végig szorossá tette a Sportklub elleni mérkőzését.

A Schiller-Vasas HC Szeles Martinnak köszönhetően kapott gól nélkül hozta le a nyitó harmadot, a hazai kapus 26 lövést védett az első 20 percben. A második felvonás áthúzódó Sportklub-emberelőnnyel indult, a vendégek a 29. másodpercben Joshua Shalla révén kihasználták a fórt. A meccs közepén a Vasas két emberelőnyt is kihagyott. Szeles sokáig megőrizte kapuját a második csíki találattól, ám a 49. percben Schmál Kristóf büntetését Papp Szabolcs gólra váltotta. Ezt követően szinte azonnal szépített a Vasas: Béres Boldizsár korongot lopott az egyik kék-fehér hátvédtől, és pályafutása harmadik Erste Liga-meccsén meglőtte az első gólját. A következő percekben a Sportklub nagy nyomást helyezett a hazaiakra, az 57. percben felállt 5 az 5 ellen, a korongjáratást Gyenyisz Kuljas zárta le egy bombagóllal.

Az SC Csíkszereda 3-1-re győzött, az október 21-i, 4-2-es csíki sikerrel végződött budapesti találkozóhoz hasonlóan most is csak két góllal győzte le Ladányi Balázs fiatal együttesét.

vasscc-20191118-AK1I1763

fotó: Vasas Attila/Schiller-Vasas HC

A mutatott játékra büszkék lehetünk

   

Ladányi Balázs elégedett volt csapata Sportklub elleni teljesítményével.

Ladányi Balázs, vezetőedző, Schiller-Vasas HC: “Az elsődleges célunk az volt a hétfői meccsen, hogy ne csak két harmadon keresztül küzdjünk és hajtsunk azért, hogy jó eredményt érjünk el, hanem hatvan percig. Úgy érzem, hogy jól álltunk bele az egész párharcba, annak ellenére, hogy nincs egy súlycsoportban a két csapat. Ha az eredményre nem is, a mutatott játékra büszkék lehetünk. Az az elán és küzdőszellem, ami jellemezte a csapatot, az alapot és a minimumot kell, hogy jelentse a szezon hátralévő részében is.”

Jason Morgan, vezetőedző, SC Csíkszereda: “Örülünk a három pontnak, hiszen ezért jöttünk, de most egy kicsit nehezebben jött össze. 63 kapura lövésünk volt, ennek elégnek kell lennie egy magabiztosabb sikerhez, talán kicsit könnyelműbbek voltunk, és a hazai védelem is helytállt. Tudtuk, hogy sok hiányzója van a Vasasnak, de nagyon keményen dolgoztak, jól védekeztek, jól korcsolyáztak, okoztak egy kis problémát, de Kuljas lövésével bebiztosítottuk a győzelmet.”

Erste Liga, Vasas Jégcentrum, 150 néző. Játékvezetők: Soós, Soós, Fényi, Horváth.
Szeles: 95,2% (Sági)
K
Szamankov: 94,4% (Adorján)
Bukor, Gáspár, Szlama, Schmál, Székely-Mádai
1
Györfy, Papp, Becze, Shalla, Taratuhin
Hetényi, Farkas B., Pápa, Csiki, Czakó
2
Kuljas, Salló, Brophey, McLean, Pelley
Tornyai, Surányi, Béres, Páterka, Szalma
3
Gecse, Láday, Bíró, Fodor, Rokaly N.
Kováts, Mayer, Márton
4
Farkas T., Casaneanu, Horváth
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
E
Morgan Jason, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 20:29 SCC PP Shalla Becze
0-2 48:24 SCC PP Papp Shalla Becze
1-2 49:00 VAS Béres
1-3 56:51 SCC Kuljas Salló Pelley
18 Kapura lövések száma 63
4 Kiállításpercek 4

Béres góllal büntette a csíkiak védelmi megingását

 

A hétfői Schiller-Vasas HC–SC Csíkszereda videó-összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum