Wehrs megszerezte első landshuti pontját

 

A DEL2-es amerikai-magyar hátvéd mellett Keresztury és Bartalis is gólpasszt adott légiósaink közül.

A DEL2-ben Kevin Wehrsék a dobogós Bad Nauheimhez utaztak. A hazaiak 2-0-ra megléptek, az 59. percben a Landshut emberelőnyben szépített, a találatnál Wehrs gólpasszt jegyzett. Az egyenlítés már nem jött össze a vendégeknek, akik 2-1-re kikaptak és továbbra is az utolsó helyen állnak.

A Vita Hästen Bartalis Istvánnal a soraiban csapott össze a Karlksronával. A KHK a 8. percben megszerezte a vezetést, aztán az 52. percben Bartalis passzából Cruseman egyenlített. Végül büntetőre került sor, ahol a magyar csatár kihagyta a rávezetését, ennek ellenére csapata 2-1-re győzött.

A Tyringe SoSS sorozatban második túlórás sikerének örülhetett. Horváth Bálint együttese egy fordulatos mérkőzésen 4-3-ra nyert büntetőkkel. A novemberi IIHF-szünet alatt a válogatottban szereplő csatár nem szerzett pontot.

Véget ért a JHT hatmeccses győzelmi szériája. Török Viktor finn harmadosztályú csapata a D-Kiekko ellen szenvedett 6-2-es vereséget. A magyar jégkorongozó nem szerzett pontot.

Keresztury Erikék a Blue Devils Weidenhez látogattak a német harmadosztályban. Az Eisbären Regensburg háromszor is egyenlített a rendes játékidőben, végül túlórában 4-3-ra alulmaradt. Keresztury az első vendég találatnál gólpasszt adott.

Erdei Zoltán lejátszotta első BNL-mérkőzését. A Mechelennek nem jutott sok sikerélmény, 7-0-ra kikapott a Nijmegentől. Erdei neve mellé két kisbüntetést jegyeztek fel.

Karol Csányi és a HK Nitra a Slovan vendége volt. A nyitraiak 4-1-re alulmaradtak, Csányi 15 perc alatt 1-szer lőtt kapura.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2019/20:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Vita Hästen Allsvenskan (SWE-2.) 8. (14) 19 9 10 19
Karol Csányi HK Nitra Extraliga (SVK-1.) 6. (13) 19 3 2 5
Visegrád Kupa ? 6 2 1 3
Erdei Zoltán Mechelen Golden Sharks BeNeLiga 10. (11) 1 0 0 0
Belga Kupa ? 8 4 1 5
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 9. (18) 11 2 3 5
Galló Vilmos KooKoo Liiga (FIN-1.) 8. (15) 20 3 10 13
Halász Béni Steel Wings Linz Alpesi Liga (AUT-2.) 18. (18) 3 17 113 86,9
Hári János Pelicans Lahti Liiga (FIN-1.) 12. (15) 18 2 10 12
Horváth Bálint Tyringe SoSS Division 1 (SWE-3.) 12. (12) 14 1 5 6
Keresztury Erik Eisbären Regensburg Oberliga (GER-3.) 11. (12) 15 0 3 3
Kiss Zsombor EHC Basel SRL (SUI-3.) 5. (12) 13 3 2 5
Kocsis Ferenc Zoetermeer Panters BeNeLiga 5. (11) 2 3 2 5
Holland Kupa ? 10 7 5 12
Kónya Krisztián Steel Wings Linz Alpesi Liga (AUT-2.) 18. (18) 13 0 0 0
Nagy Zoltán Giants Suomi-sarja (FIN-3.) 9. (16) 12 2 5 7
Papp Kristóf Madison Capitols USHL 16. (16) 16 8 6 14
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 13. (15) 21 2 8 10
Szabad Kevin Klagenfurt II Alpesi Liga (AUT-2.) 13. (18) 15 4 6 10
Török Viktor JHT Suomi-sarja (FIN-3.) 4. (16) 12 1 1 2
Vay Ádám Västervik Allsvenskan (SWE-2.) 10. (14) 8 29 187 86,6
Vértes Nátán Aberdeen Wings NAHL 11. (26) 19 13 8 21
Kevin Wehrs EV Landshut DEL2 (GER-2.) 14. (14) 2 0 1 1

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Kapusok esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum