Visszavágnának az Acélbikák a listavezetőnek

   

Mindkét szeredai meccsét elveszítette a DAB a szezonban, a Sportklub viszont még egyetlen vereséget sem szenvedett idegenben.

Nem véletlenül vezeti az Erste Liga-tabellát a Csíkszeredai Sportklub. Jason Morgan együttesének 17 győzelme és mindössze 2 veresége van – ide számítva a túlórás mérkőzéseket is –, ami egészen kivételes, 86 százalékos produkciót takar a számok nyelvén, és emellett azt jelenti, hogy a csapat előnye 9 pont az első számú üldöző, azaz a címvédő FTC-Telekom előtt. Az aktuális Erste Liga-hétvége sajátossága, hogy a Fradi újabb Kontinentális Kupa-kalandra utazott, így nem gyarapíthatja pontjai számát, vagyis a csíkiak még inkább megléphetnek. Legalábbis akkor, ha előző túráikhoz hasonló eredményeket érnek el. Az igazán “durva” számok ugyanis még csak most következnek. A Sportklub még egyszer sem kapott ki vendégként, vagyis mind a 8 idegenbeli meccsét megnyerte. Ebből 6-ot magyarországi túrái során abszolvált, ezeken a találkozókon összesen 1 (!) pontot veszített. Szégyenkezniük amiatt sem kellett Beczééknek, lévén, hogy az FTC-Telekom volt az a csapat, amely ellen túlórára kényszerültek. Nos, ezt a Csíkszeredát fogadják a péntek esti rangadón az Acélbikák. Azok az Acélbikák, akik a 4. helyen állnak, és egyrészt véget vetettek szerdán 3 meccses nyeretlenségi sorozatuknak, másrészt elveszítették egyik legponterősebb csatárukat, Somogyi Balázst, akit sérülést okozó késői ütközés miatt eltiltással sújtottak. Csíki pályaválasztás mellett már mindkét alapszakaszmeccsüket lejátszották a felek, és mindkét alkalommal – szoros csatában – hazai győzelem született. Az újvárosiakat joggal fűtheti tehát a visszavágás vágya, már csak az a kérdés, hogy az alapból mindig motivált székelyek ellen elegendő energiát tudnak-e mozgósítani. Arról egyelőre nincs információnk, hogy a Sportklubban lehetőséget kap-e a “meglepetésigazolás” Garret Clarke.

scc-dab

DAB–SC Csíkszereda 3-4

   

Az Erste Ligát vezető csíkiak egy drámai véghajrát hozó mérkőzésen megőrizték idegenbeli hibátlan mérlegüket.

A Sportklub még Garret Clarke nélkül látogatott az Acélbikákhoz. A csíkszeredaiak a mérkőzés elején 18 másodperc alatt két kisbüntetést is begyűjtöttek, az 5 a 3 elleni lehetőséget Dansereau révén váltotta gólra a DAB. Három perccel később már az SC Csíkszereda vezetett: 13 másodperc eltéréssel Papp Szabolcs és Andrej Taratuhin talált be Garret Hughsonnak. A folytatásban a vendégek kihagytak egy kettős emberelőnyt. A középső harmad második felében előbb Kurtis McLean növelte a csíki előnyt, aztán Németh Péter visszaállította az egygólos különbséget. A 45. percben Gyenyisz Kuljas kihasználta a harmad második Sportklub-fórját. A végjátékban hatalmas lehetőség adódott a dunaújvárosiak előtt: előbb Györfy Tihamér, aztán Vjacseszlav Belov kapott kétperces büntetést, és a hazaiak a kapusukat is lehozták, így 6 a 3 ellen támadhattak. A komoly fórt Dansereau váltotta gólra. Ezt követően Evan Brophey kiállításával megint 6 a 3-ra küzdhetett a DAB, ám másodjára már nem jött össze a gól, valamint a vele járó egyenlítés.

Az SC Csíkszereda 4-3-ra nyert, vasárnap a Hokiklub Budapest otthonában folytatja túráját, míg a DAB-ra egy teljes hétnyi pihenő vár, jövő pénteken a Fehérvári Titánokkal játszanak Erste Liga-rangadót.

dabscc-191115

fotó: Nagy Gergő/DAB

A mezőny legerősebb csapatával játszottunk

   

A DAB és a Sportklub vezetőedzője a két csapat mérkőzéséről.

Miroslav Ihnacak, Dunaújvárosi Acélbikák: “Nagyon nehéz meccs volt, de ez természetes, mert a mezőny legerősebb csapatával játszottunk, és bár jól küzdöttünk végig, a hajrában kiharcolt lehetőséggel sajnos már nem tudtunk élni.”

Jason Morgan, Csíkszeredai Sportklub: “Kemény, nehéz meccs volt, a sok kiállítás miatt nagy szerepük volt a speciális egységek teljesítményének mindkét oldalon. Mindkét kapus jól védett, mi talán abban kerekedtünk a DAB fölé, hogy mélyebb a keretünk, míg ellenfelünktől több játékos is hiányzott.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 425 néző. Játékvezetők: Berger, Berger, Szabó, Árkovics.
Hughson: 92,6% (Pinczés B.)
K
Adorján: 90,9% (László)
Kovács B., Vuorijarvi, Dansereau, Mazurek, Azari
1
Belov, Papp, Becze, Shalla, Taratuhin
Baker, Lendák, Silló, Németh, Turcotte
2
Kuljas, Salló, Brophey, McLean, Pelley
Dósa, Ráduly, Subotic, Tamás, Pinczés O.
3
Gecse, Györfy, Bíró, Fodor, Casaneanu
Wéninger, Gebei, Gulácsi
4
Farkas, Láday, Horváth, Rokaly N.
Ihnacak Miroslav, Vodila Jan
E
Morgan Jason, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 02:07 DAB PP2 Dansereau Azari Kovács B.
1-1 04:29 SCC Papp Becze Belov
1-2 04:42 SCC Taratuhin Shalla Becze
1-3 31:46 SCC McLean Brophey Salló
2-3 38:25 DAB Németh Vuorijarvi Turcotte
2-4 44:26 SCC PP Kuljas Brophey Bíró
3-4 59:01 DAB PP2 Dansereau Lendák Turcotte
33 Kapura lövések száma 54
14 Kiállításpercek 20

McLean ügyesen ért bele Brophey lövésébe

 

Sok szép gólt hozott a DAB–Sportklub rangadó.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum