McDavid beállította Gretzky klubrekordját

 

Az Edmonton kapitánya hat pontjából négyet az első harmadban szerzett, Draisaitl öt gólpasszt adott. A Tampa felmosta a jeget a Rangersszel.

Duplán fájt a vereség a Buffalónak a Carolina ellen: a Sabres egymás után hatodszor kapott ki, míg a Carolinával szemben zsinórban tizedszer maradt alul. A Hurricanes végig kézben tartotta a mérkőzést, de csak a hosszabbításban tudta folytatni a sorozatát. A hazaiak Johan Larsson találatával mentették meg az egyik pontot az utolsó percben, a vendégek azonban a hosszabbítás közepén Dougie Hamilton révén lezárták a mérkőzést. A Carolina legjobbja az egyaránt három-három ponttal záró Andrej Szvecsnyikov, Teuvo Teravainen páros volt.

A Tampa nagyon megszórta a Rangerst, kilencet lőtt úgy, hogy nyolc létszámfölényes helyzetéből ötöt értékesített. A Bolts már a hetedik percben néggyel ment, emiatt a vendégek kapusa, Alekszandr Georgijev ment is a kispadra. Miután a helyére beálló Lundqvist is négyet kapott, a harmadik harmadikra ismét az orosz-bolgár hálóőr állt a vasak közé. A hazaiaknál Nyikita Kucserov négy pontot szerzett, Victor Hedman három gólpasszt adott. A Rangers szurkolói csak annak örülhettek, hogy Artyemij Panarin egymás után tizedszer is pontot szerzett, amivel új egyéni rekordot állított fel.

A Connor McDavid, Leon Draisaitl páros 11 ponttal járult hozzá a Colorado kiütéséhez. Mindkét játékos karrierje legjobbját nyújtotta: az Oilers kapitánya hat pontot szerzett ? közte egy mesterhármast ?, a német center pedig öt gólpasszt jegyzett. McDavid a féltucat pontjából négyet ért el az első húsz percben. Ez az Oilersben Wayne Gretzkynek négyszer, Jason Arnottnak egyszer sikerült.

mcdavid draisaitl

Szoros csatában nyert a Winnipeg a Florida csarnokában, az utolsó hét meccséből ez volt az ötödik sikere. A Panthers kétszer még egyenlíteni tudott, de a hajrában Mark Scheifele és Adam Lowry két gyors góljára már csak egyszer tudott felelni. A Jetsben a már említett Scheifele és Patrik Laine egyaránt három ponttal zárt.

Egy góllal győzött a Minnesota is az Arizona ellen. A Wild kétszer szerzett vezetést a mérkőzésen, amire még volt válasza a Wildnak, de nyolc perccel a befejezés előtt Jordan Greenway találatára már nem. A Minnesotában Zach Parise 59. emberelőnyös gólját lőtte, amivel a házi rangsor második helyére lépett Marian Gaborik mellé.

A Dallas nyert Vancouverben, ezzel egymás után a hetedik mérkőzésén szerzett pontot. A Stars ütötte az első kettőt, majd a Canucks következett kettővel. A második harmad végén Tyler Seguin ismét előnyhöz juttatta a texasi gárdát, melynek győzelmét Alekszandr Radulov biztosította be bő két perccel a végső dudaszó előtt. A Dallasszal ellentétben a Vancouver gyenge formában van, utolsó hat mérkőzéséből csak egyet nyert meg.

A befejező játékrészben nyerte meg a meccset a San José az Anaheim otthonában. Az első két harmadban 1-1-re végeztek a csapatok, az utolsó etapban azonban a Sharks háromszor volt eredményes, míg a házigazdák csak egyszer. A kaliforniai derbin Tomas Hertl duplázott, Brent Burns győztes gólt lőtt és gólpasszt adott. A San José ebben a szezonban először nyert meg öt egymást követő mérkőzést.

Megnyert meccset engedett ki a kezéből a Detroit Los Angelesben. A Red Wings kevesebb mint két perccel a vége előtt még nyerésre állt, ekkor érkezett a korábban már egy gólt szerző Anze Kopitar. A szlovén center először Adrian Kempe egyenlítő gólját készítette elő, a ráadás 23. másodpercében pedig Alex Iafallo győztes találatát. A Kings ebben a szezonban másodszor nyert meg két egymást követő mérkőzést.

NHL, 2019. november 14.:

Buffalo?Carolina 4-5 h.
G.: Skinner, Lazar, Jokiharju, Larsson ill. Staal, Aho, Teravainen, Szvecsnyikov, Hamilton

Tampa Bay?NY Rangers 9-3
G.: Killorn (2), Schenn, Kucserov, Palát, Stamkos, Maroon, Shattenkirk, ill. Chytil (2), Kreider

Florida?Winnipeg 3-4
G.: Trocheck (2), Barkov ill. Morrissey, Ehlers, Scheifele, Lowry

Minnesota?Arizona 3-2
G.: Fiala, Parise, Greenway ill. Garland, Crouse

Edmonton?Colorado 6-2
G.: McDavid (3), Nugent-Hopkins (2), Kassian ill. Burakovsky (2)

Vancouver?Dallas 2-4
G.: Virtanen, Stecher ill. Dowling, Comeau, Seguin, Radulov

Anaheim?San Jose 3-5
G.: Rakell, Silfverberg, Jones ill. Hertl (2), Burns, Kane, Couture

Los Angeles?Detroit 3-2 h.
G.: Kopitar, Kempe, Iafallo ill. Bertuzzi (2)

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum