Van-e válasza az október végi 1-8-ra a Vasasnak?

   

A szezon lesúlyosabb verését a Dunaújvárosi Acélbikák mérték a Schiller-Vasas HC-ra, és ma sem lehet más a céljuk, mint a 3 pont begyűjtése.

Mondhatni pillanatok alatt az Erste Liga-tabella utolsó helyén találta magát a piros-kék alakulat, ráadásul komoly lemaradásban, amihez az kellett, hogy a feltámadni látszó Hokiklub Budapest két győzelmet szerezzen két egymást követő mérkőzésen. Ahhoz, hogy Ladányi Balázs 6 pontos hátrányba került együttese felzárkózzon, hasonló bravúrokra lenne szüksége, mint amilyeneket a nagy rivális KMH az UTE kiütésével és a Fehérvári Titánok legyűrésével bemutatott. A Dunaújvárosi Acélbikák elleni diadal mindenképpen ebbe a kategóriába esne, bizonyos, hogy egy ilyen eredményre felkapná a fejét a hokis közvélemény.

Az előjelek mindazonáltal nem a vendéglátók sikerét ígérik. A Vasas idénye nem kezdődött rosszul, ám jelenleg 8 meccses vereségsorozatban van. Mióta több mint egy hónapja, október 11-én idegenben legyőzték a Gyergyót 4-2-re, azóta egyetlen pontot sem szereztek. Ráadásul három olyan mérkőzésük volt ezalatt, amelyeken 8 gólt kaptak. A legnagyobb különbségű verést a DAB mérte rájuk, október 27-én 1-8-ra végeztek Káposztásmegyeren, ezt az összecsapást bizonyára szívesen elfelejtenék. Tetézi a problémáikat, hogy több játékosuk sérüléssel bajlódik, köztük a legsúlyosabbal a ponterős Bödök Bence, akinek minden bizonnyal véget ért a szezonja. Ahogy a közhely mondja: innen szép nyerni. A nemzetközi szünet persze lehetőséget adhatott az újratervezésre. Mint arról a klub honlapja is beszámol, Ladányi Balázs kőkemény edzéseket vezényelt az elmúlt napokban, amelyeken nyilván igyekezett ismét összeilleszteni a legfontosabb elemeket.

Ugyanakkor a DAB sem a legjobb szakaszát futja most. Az újvárosiak szenzációsan kezdtek, ám később hektikussá vált a produkciójuk. A Vasas elleni említett kiütés óta 3 Erste Liga-mérkőzést játszottak, és mind a hármat elveszítették, igaz, a címvédő FTC-Telekom elleni legutóbbit csak hosszabbításban, itt tehát a pontszerzés összejött. A hullámzásban nemcsak annak lehet szerepe, hogy a fiatal harmadik-negyedik sor keveset tud hozzátenni az eredményességhez, hanem annak is, hogy vannak kulcsjátékosok, akik megtorpantak. David Mazurek például, aki még szeptemberben a hét játékosa címet is kiérdemelte, az utóbbi 3 meccsén pontot sem szerzett, és ha a Vasas elleni 1+1-ét kivesszük, akkor utoljára október elején volt igazán jó. Még kevésbé impresszívek Azari Zsolt számai: a kapitány október eleje óta 11 meccsen 1 gólt és 1 asszisztot ért el összesen.

Ha így nézzük, akkor Miroslav Ihnacak csapatának is szüksége van a lendületvételre. Ehhez akár megfelelő alanynak is tekinthetik szerda esti ellenfelüket. Persze kizárólag akkor, ha nem veszik fél vállról a piros-kékeket, és nem érzik úgy, hogy máris a tarsolyukban van a 3 pont.

SzP_20191027-Vasas-DAB-5

fotó: Schiller-Vasas HC

Schiller-Vasas HC–Dunaújvárosi Acélbikák 1-7

   

Két harmadon át meccsben volt a hazai gárda, ám az utolsó játékrészt rettenetesen elrontották. Az Újváros utolérte a DEAC-ot.

A piros-kékek színeiben első Erste ligás mérkőzésén vett részt Béres Boldizsár, a vendégek ismert összetételükben álltak fel, itt Sági Máté, ott Garret Hughson állt a kapuban. Az első gólra a 14. percig kellett várni, ekkor Somogyi Balázs lőtte be Lendák hátsó palánkról visszapattanó korongját. A DAB még az első harmadban megduplázta előnyét, Dansereau ráfordult és bevágta, Azari és Mazurek asszisztot jegyzett, 0-2. A második menet elején ügyesen kevergettek a vasasos fiatalok, az akciót Czakó fejezte be szemfülesen, 1-2. Negyven perc után is ez volt az állás, minden nyitott maradt tehát az utolsó játékrészre. De nem sokáig, amiről a Dansereau–Mazurek duó gondoskodott. Előbb utóbbinak asszisztált előbbi (1-3), majd előbbi ért bele Dósa Krisztián lövésébe (1-4). Ladányi Balázs együttesének sorsa akkor pecsételődött meg, amikor Somogyi Balázs kiállításakor emberelőnyben kapott gólt az 53. percben: egy buli után Turcotte volt a végrehajtó, 1-5. A végén még kétszer betalált a DAB – előbb Dansereau jutott el mesterhármasig, majd Pinczés Olivér lőtte meg első gólját a szezonban –, így egy híján éppen olyan súlyos lett a Vasas veresége, mint az október végi 1-8 alkalmával. Az újvárosiak utolérték a DEAC-ot és gólkülönbséggel meg is előzték a táblázaton. A Vasas, amelynek ez már a 9. pont nélküli veresége volt sorozatban, értelemszerűen maradt az utolsó pozícióban.

vasasdab

fotó: Vasas Attila/Schiller-Vasas HC

A harmadik harmadban valahogy szétestünk

   

Mestermérleg a Schiller-Vasas HC–Dunaújvárosi Acélbikák mérkőzés után.

Ladányi Balázs: “Negyven percig ismét nagyon jók voltunk, az eredmény és a kidolgozott helyzetek tekintetében is. Jó volt a tempó is, csak jókat tudok mondani a csapatról. A harmadik harmadban valahogy szétestünk, de azt is látni kell, hogy ennyi helyzetből egyetlen góllal nem lehet mérkőzést nyerni, nemhogy a Dunaújváros, gyengébb csapatok ellen sem. Egy meccs hatvan percig tart, és hiába vagyunk közel az ellenfélhez, ha nem a védekezésre helyezzük a hangsúlyt, akkor ez a vége.”

Miroslav Ihnacak: “Az első két harmadban még nem volt könnyű, hiszen előző nap nagyon kemény mérkőzést játszottunk az FTC-Telekom ellen. Aztán sikerült felvenni a tempót, gólokat is lőttünk, uraltuk a játékot, megérdemelten győztünk.”

Erste Liga, Vasas Jégcentrum, 150 néző. Játékvezetők: Nedeljkovic, Nedeljkovic, Pozar, Pálkövi.
Sági: 79,4% (Szeles)
K
Hughson: 96,8% (Pinczés B.)
Bukor, Hetényi, Szlama, Turbucz, Schmál
1
Kovács B., Vuorijarvi, Dansereau, Mazurek, Azari
Farkas, Inglis, Csiki, Czakó, Pápa
2
Baker, Lendák, Silló, Somogyi B., Turcotte
Surányi, Tornyai, Béres, Páterka, Szalma
3
Dósa, Ráduly, Subotic, Tamás, Németh
Kováts, Gáspár, Székely-Mádai, Márton
4
Wéninger, Gebei, Gulácsi, Pinczés O.
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
E
Ihnacak Miroslav, Vodila Jan
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 13:52 DAB Somogyi B. Lendák Turcotte
0-2 16:56 DAB Dansereau Azari Mazurek
1-2 24:09 VAS Czakó Csiki Pápa
1-3 42:19 DAB Mazurek Dansereau
1-4 47:51 DAB Azari Dansereau Dósa
1-5 52:46 DAB SH Turcotte Németh
1-6 56:24 DAB PP Dansereau Vuorijarvi
1-7 58:37 DAB PP Pinczés O. Tamás Németh
31 Kapura lövések száma 34
8 Kiállításpercek 10

Így ütötték ki az Acélbikák a Schiller-Vasast

   

A második szünetig nyitott volt a mérkőzés, a harmadik harmadban azonban kinyílt az olló. Gólösszefoglaló.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 10., kedd
UPV 18:00 H17H16 0-5VÉGE
VÁL 19:00 HUNKOR 2-1 HVÉGE
EBEL 19:15 AVSHCB 2-3 BVÉGE
    • DIGI SPORT 1
BL 20:00 RBMDIF 
    • SPORT 2
december 11., szerda
EIHC 16:00 FRAJPN 4-2VÉGE
UPV 18:00 H16H17 4-3 HVÉGE
EIHC 19:30 UKRBLR 1-4VÉGE
december 12., csütörtök
NŐI 12:30 HUNCZE 1-4VÉGE
UPV 13:45 H17H16 2-3 BVÉGE
EIHC 16:00 BLRKOR 2-2ÉLŐ
NU18 19:00 HUNPOL INFO
U18 19:00 HUNDEN INFO
VB20 19:00 HUNUKR 
EIHC 19:30 HUNJPN INFO
    • M4 SPORT (19:45)
december 13., péntek
NŐI 12:30 HUNFRA 
EIHC 16:00 KORUKR 
NU18 19:00 HUNCZE 
U18 19:00 HUNNOR 
EIHC 19:30 HUNFRA 
    • M4 SPORT (20:00)
december 14., szombat
VB20 12:00 HUNEST 
EIHC 12:30 A3B3 
U18 14:00 HUNSVK 
NU18 15:30 HUNSVK 
EIHC 16:00 A2B2 
EIHC 19:30 A1B1 
december 15., vasárnap
NŐI   HUN
VB20 15:30 HUNPOL 
Partnerünk