Jared Brown: A Brassó a bajnoki címért fog küzdeni

 

A kiváló amerikai csatár Újpestről szerződött Brassóba, és azt is elmondta nekünk, hogy miért.

Jared Brown néhány hónapon belül két meglepőnek is mondható átigazolás főszereplője volt. Nyáron a szlovák extraligás MAC Újbudát hagyta ott az UTE kedvéért ? noha az erősebb bajnokságban is közel pont/meccses produkcióra volt képes ?, majd a közelmúltban távozott a liláktól, és meg sem állt Brassóig. Amikor legutóbb interjút készítettünk vele, még bizakodó volt újpesti szerepvállalása kapcsán, és azt mondta, Erste Ligát akar nyerni a a lila-fehérekkel. ?Őszintén mondom, hogy nyáron boldog voltam, amikor az UTE-hoz szerződtem. A klubnál kiválóan bántak velem, és persze Budapestet is nagyon jól ismertem, úgy tűnt, minden rendben lesz. A saját megítélésem szerint a csapatban nyújtott teljesítményem rendben volt (12 mérkőzésen 13 pontot, 5 gólt és 8 asszisztot szerzett ? a szerk.), minden meccsen keményen küzdöttem, a pontokkal sem maradtam adós. Mindez azonban nem vezetett elég győzelemhez. A gyenge kezdés, majd az edzőcsere után a klubbal közösen úgy döntöttünk, jobb, ha elválnak az útjaink. De ezúton is szeretnék mindent megköszönni a klub vezetésének.?

A csatár nem sokáig maradt csapat nélkül, a Brassó gyorsan lecsapott rá. ?Mihály Árpáddal, a Brassó csapatmenedzserével már többször beszélgettem az elmúlt években. Mindig szerettem itt játszani, akkor még ellenfélként, így amikor Árpád megkeresett, nem kellett sokat győzködnie. Voltak más ajánlataim is, ám azokat igazából meg sem vizsgáltam túl komolyan. Bíztam Árpádban, így izgatottan igazoltam a Coronához. Az első benyomásaim nagyon jók, a srácok kedvesen fogadtak, azt meg már az első edzések után láttam, hogy ez a csapat a bajnoki címért fog harcolni. Éppen ezt kerestem, ez volt a célom: bajnoki címet nyerni.”

Ez egyszer már sikerült Brownnak a MAC színeiben, de mit vár önmagától, hogy másodszor is összejöhessen. “Segíteni akarom a csapatot, hogy a lehető legtöbb győzelmet elérje. Ehhez én a fizikai hokimat tudom hozzáadni, illetve minél több bulit el akarok hozni. Persze az sem lesz baj, ha néhány lövésemből gól lesz.?

Jared Brown egy szezonnyi Extraliga után tért vissza a magyar bázisú bajnokságba, így van összehasonlítási alapja, hogy milyen most az Erste Liga színvonala. ?Úgy gondolom, hogy a fejlődés teljesen egyértelmű. A bajnokság ereje, színvonala folyamatosan, töretlenül növekszik, mióta először jégre léptem itt. A mérkőzések jobbak, izgalmasabbak, nagyon örülök, hogy visszatértem ide.?

jared

fotó: MAC

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum