Bartalis István 2 gólt lőtt a Morának

   

A Vita Hästen csatára pont/meccs átlagnál jár az Allsvenskanban. Sebők gólpasszt adott, Horváth Bálint győztes büntetőt lőtt.

Szerdán mindhárom Liiga-légiósunk jégre lépett. Hári János és Galló Vilmos egymás ellen játszott a Pelicans, illetve a KooKoo színeiben. A találkozón egyik csatárunk sem szerzett pontot, mind a három gól emberelőnyben született, a lahtiak 2-1-re nyertek. Hári 3-szor, Galló 1-szer lőtt kapura, utóbbi akadályozásért két percet pihent.

Sebők Balázsék a Jukuritot fogadták. A KalPa hiába vezetett a 41. percben 3-1-re, a vendégek kiharcolták a hosszabbítást. Végül büntetők döntöttek, ahol a kuopióiak alulmaradtak, 4-3-as vereséget szenvedtek. Sebők csapata első góljánál asszisztot jegyzett, valamint gáncsolásért és a játék késleltetéséért kétszer a büntetőpadon ült. A KalPa hétmeccses vereségszériában van.

A finn harmadosztályban a HC Giants Nagy Zoltánnal a soraiban látta vendégül az FPS-t. A hazaiak 6-3-ra kikaptak, Nagy nem szerzett pontot.

Az Allsvenskanban Bartalis István és a Vita Hästen a Mora IK-hoz utazott. A hazaiak az első harmad közepén megszerezték a vezetést, aztán a második játékrész elején Bartalis 20 másodperc alatt megfordította a meccset. A Mora ezt követően egyenlített, hiába, a Vita Hästen újabb három gólt lőtt, amivel 5-2-re győzött. Bartalis 18 mérkőzés után 9+9 pontnál jár, ezzel csapatában ő a házi pontkirály, míg a liga kanadai táblázatán a 12. helyen tartózkodik.

A Västervik megint csak csereként számított Vay Ádámra. A magyar kapus a cserepadról nézte végig, ahogyan csapata 2-1-re nyer hosszabbításban a Karlskoga ellen. Vay sorozatban az ötödik meccsen nem kapott lehetőséget.

Horváth Bálinték a középmezőnyhöz tartozó Dalenhez látogattak. A Tyringe SoSS hiába vezetett 3-1-re, a hazaiak kiharcolták a hosszabbítást. Büntetőkre került sor, ahol a vendégek részéről csak Horváth talált be, mégpedig úgy, hogy másodjára az ellenfél már nem, így csapatát 4-3-as győzelemhez segítette. Asszisztjai után ez volt Horváth első gólja a svéd harmadvonalban, amivel lezárták hétmeccses vereségszériájukat.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2019/20:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Vita Hästen Allsvenskan (SWE-2.) 8. (14) 18 9 9 18
Karol Csányi HK Nitra Extraliga (SVK-1.) 6. (13) 18 3 2 5
Visegrád Kupa ? 5 2 1 3
Erdei Zoltán Mechelen Golden Sharks BeNeLiga ? 0 0 0 0
Belga Kupa ? 8 4 1 5
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 8. (18) 11 2 3 5
Galló Vilmos KooKoo Liiga (FIN-1.) 5. (15) 20 3 10 13
Halász Béni Steel Wings Linz Alpesi Liga (AUT-2.) 18. (18) 3 17 113 86,9
Hári János Pelicans Lahti Liiga (FIN-1.) 11. (15) 17 2 10 12
Horváth Bálint Tyringe SoSS Division 1 (SWE-3.) 12. (12) 13 1 5 6
Keresztury Erik Eisbären Regensburg Oberliga (GER-3.) 10. (12) 12 0 2 2
Kiss Zsombor EHC Basel SRL (SUI-3.) 4. (12) 12 3 2 5
Kocsis Ferenc Zoetermeer Panters BeNeLiga 10. (11) 1 1 1 2
Holland Kupa ? 10 7 5 12
Kónya Krisztián Steel Wings Linz Alpesi Liga (AUT-2.) 18. (18) 12 0 0 0
Nagy Zoltán Giants Suomi-sarja (FIN-3.) 9. (16) 11 2 5 7
Papp Kristóf Madison Capitols USHL 16. (16) 14 6 6 12
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 13. (15) 19 2 7 9
Szabad Kevin Klagenfurt II Alpesi Liga (AUT-2.) 13. (18) 14 4 6 10
Török Viktor JHT Suomi-sarja (FIN-3.) 5. (16) 10 1 0 1
Vay Ádám Västervik Allsvenskan (SWE-2.) 10. (14) 8 29 187 86,6
Vértes Nátán Aberdeen Wings NAHL 14. (26) 17 11 6 17

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Kapusok esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum