Tisztább képünk van a keretről, mint a torna előtt

 

Utolsó felkészülési tornáján vett részt a juniorválogatott, Vas Márton vezetőedző fejében ugyanakkor még nincs kész vb-keret.

A decemberi divízió 1/B csoportos világbajnokságra készülő U20-as válogatott komoly tornán vett részt Franciaországban. A vb-ellenfelek közül ott volt a házigazda és Olaszország, míg a harmadik résztvevő, Szlovénia az idén egy osztállyal feljebb szerepel. Az összes mérkőzésünk nagyon szoros volt, egy gól döntött mindegyiken. Franciaországot hosszabbításban vertük, az olaszoktól büntetőkkel, a szlovénoktól 60 perc alatt szenvedtünk vereséget. A torna hozadéka ugyanakkor összességében pozitív. „Ez a három mérkőzés pontosan azzal szolgált, amire számítottunk – mondta blogunknak Vas Márton, a válogatott vezetőedzője. – Jó tempójú meccseket játszottunk, kitűnő ellenfelekkel, amelyeken fel tudtuk mérni csapatunk jelenlegi állapotát.”

A három mérkőzés nem kevés tanulsággal szolgált a szakmai stábnak. „Az olaszok ellen a legnagyobb problémánk a helyzetkihasználás volt. Hiába voltak lehetőségeink, csak egy gólt tudtunk lőni. Ugyanakkor a védekezésünk kitűnő volt, mert mi is csak egy találatot engedélyeztünk az ellenfélnek. A büntetőlövés pedig mindig a lutri kategóriába tartozik. A franciák elleni találkozón kicsit fordult a kép, jól ment a góllövés, de hátul több hibát vétettünk, mint kellett volna. Ám a hosszabbításban ezúttal mi voltunk a jobbak. A franciák kitűnő csapattal álltak ki, nagy tempót diktáltak, jól korcsolyáztak, kifejezetten harcos meccset vívtunk velük. Agresszív, sok ütközéssel járó stílust vettünk fel velük szemben, és ez működött. A harmadik napon Szlovénia ellen nagyon kevés pihenés után álltunk ki, hiszen előző este 10 óra felé végeztünk a franciákkal, majd délelőtt fél 12-kor már bedobták a korongot. Ahogy arra számítottunk, az elején csak kerestük a lábainkat, előnyt szereztek a szlovénok. Onnan még vissza tudtunk jönni, de a győztes gólt ők lőtték. A három nap alatt láttuk a játékosokat nyomás alatt játszani, fáradtan jégre lépni, dominálni, azaz a leggyakoribb játékhelyzetekben. Úgy gondolom, most sokkal tisztább képünk van a keretről, mint a torna előtt.”

Egy hónap múlva már vb-meccseket kell játszani, így adja magát a kérdés: mennyire állt össze a keret a szakmai stáb fejében? Mennyire számítanak a külföldön játszó hokisokra, akik közül most sokan nem jöhettek el? „Ha számba veszem, hogy hány játékos van komolyan a szemünk előtt, akik a végső keretbe kerülhetnek, akkor azt mondanám: a kapusok mellett 30-35 mezőnyjátékost figyelünk. December elején lesz egy összetartásunk, ahová ezt a bő névsort akarjuk meghívni, köztük az összes szóba jöhető légióst. Az edzőtábor ideje alatt kétszer játszunk Dél-Korea U25-ös válogatottjával, azaz tulajdonképpen egy felnőttcsapattal. Az ott mutatott forma alapján választjuk ki az utazó csapatot. Sem az én, sem a segítőim fejében nincs még kész keret, ezt nyugodtan kijelenthetem. A játékosok maguk tehetnek azért a legtöbbet, hogy őket válasszuk.”

Vas Mártonra ezen a héten még rengeteg feladat vár. „Mivel az utolsó meccs után szinte azonnal repülőre ültünk, nem volt mód és idő megfelelően kielemezni a történteket, az egyéni teljesítményeket. A héten többször végignézem a mérkőzéseket, majd a keret valamennyi tagjával egyenként beszélek, telefonon vagy személyesen, ahogy lehetőségem lesz. Mindenki egyénre szabott értékelést kap tőlem: miben volt jó, milyen hibákat kell kijavítania, mire figyeljen, hogyan készüljön a következő egy hónapban, hogy esélye legyen bekerülni a vb-keretbe. Mindenkiből szeretnénk a legtöbbet kihozni. Mi megadjuk ehhez a segítséget, a többi a játékosokon múlik.”

vasmarcjunior

fotó: Szűcs Attila/MJSZ

Az U20-as válogatott franciaországi mérkőzései:

2019. november 7., csütörtök, 15:00: Magyarország–Olaszország 1-2 b.
2019. november 8., péntek, 19:00: Magyarország–Franciaország 4-3 h.
2019. november 9., szombat, 11:30: Magyarország–Szlovénia

Az U20-as válogatott novemberi kerete:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Horváth Dominik 2001 IOGJA
Márkus Levente 2000 UTE
Sági Máté 2000 Vasas
Hátvédek
Bogesic Vedran 2001 MAC
Gáspár Levente 2001 Vasas
Hadobás Zétény 2003 Arlanda Wings (SWE)
Kudor Bendegúz 2000 MAC
Dóczi Zsombor 2001 MAC
Pokornyi Dávid 2000 UTE
Szécsi Patrik 2000 HK Budapest
Csatárok
Almási Márk 2000 Fehérvári Titánok
Ambrus Gergő 2001 Fehérvári Titánok
Dézsi Bence 2000 Fehérvári Titánok
Horváth László 2000 SC Csíkszereda (ROU)
Kónya Krisztián 2001 Linz (AUT)
Kovács Alex 2000 Fehérvári Titánok
Kovács Sebestyén 2000 UTE
Rétfalvi Kristóf 2001 IOGJA
Révész Marcell 2000 Zürich Lions (SUI)
Péter Donát 2000 Augsburg (GER)
Sárdi Máté 2001 Dukla Trencin (SVK)
Schlekmann Márk 2002 MAC
Zsigmond Áron 2000 UTE

Az U20-as válogatott stábja:

Szövetségi edző: Vas Márton
Edzők: Horváth András, Kiss Dávid
Kapusedző: Székely Csaba
Fejlesztési igazgató: Jim Brithén
Fizioterapeuta: Berkes Brigitta
Felszerelésmenedzser: Speier Kálmán
Csapatvezető: Végh Benedek

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 4., szerda
KHL 17:30 CSZDMO 
    • SPORT 2
EBJL 19:00 ETOVAS 3-12VÉGE
U21 19:40 KMHPHC 1-3VÉGE
december 5., csütörtök
KHL 15:00 SZJMMG 
    • SPORT 2
EBJL 18:30 MISMAC 5-4VÉGE
EL 18:30 DEBSCC 1-3VÉGE
UPV 19:00 H20K20 5-4 HVÉGE
december 6., péntek
EBJL 14:00 ZNODHK 2-4VÉGE
EL 17:30 BRADAB 2-0VÉGE
EL 17:30 GYEHKB 3-2 HVÉGE
EXL 17:30 DUMMIS 3-6VÉGE
EL 18:00 FTCSCC 4-1VÉGE
EXL 18:00 DTRMAC 8-2VÉGE
december 7., szombat
EBJL 12:30 EHCVAS 2-8VÉGE
EBJL 12:45 ZNODHK 4-3 HVÉGE
EWHL 13:00 VLLMAC 1-3VÉGE
U18 13:40 AVSMAC 2-3VÉGE
U18 14:00 SZEDAB 5-2VÉGE
EWHL 16:15 SAEKMH 0-6VÉGE
EBJL 17:15 KACMIS 7-1VÉGE
EL 17:30 BRAHKB 5-4 BVÉGE
EL 17:30 GYEDAB 5-2VÉGE
EBJL 17:50 VICUTE 4-3VÉGE
SVK3 18:00 SENPHC 4-3VÉGE
U18 19:50 ÓHAKMH 5-3VÉGE
december 8., vasárnap
EBJL 11:30 EHLDHK 2-5VÉGE
EWHL 12:00 BOZKMH 2-3VÉGE
EXL 17:00 LMIMAC 0-0ÉLŐ
EWHL 17:15 OLLMAC 
EBEL 17:30 AVSG99 
    • DIGI SPORT 2
EBJL 17:30 OKRETO 
EXL 17:30 MISNZÁ INFO
UPV 18:00 H20K20 INFO
EL 18:30 DEBFTC INFO
EL 18:30 UTESCC INFO
U21 18:30 FTCPHC INFO
december 10., kedd
VÁL 18:00 H17H16 
VÁL 19:00 HUNKOR 
EBEL 19:15 AVSHCB 
BL 20:00 RBMDIF 
    • SPORT 2
Partnerünk