Főleg hozzáállásban lettünk többek a tornán

 

A nagymihályi Hat Nemzet Tornát megnyerő magyar válogatott teljesítményéről Marton Tibor edző és Dabasi Réka csapatkapitány nyilatkozott.

Marton Tibor: „Főleg hozzáállásban lettünk többek a tornán. Kína ellen minden úgy történt, ahogy szerettük volna. A következő két mérkőzésen keményen kellett dolgoznunk. Mi általában szépen játsszuk a jégkorongot, látványos, amit csinálunk, de Dánia és Franciaország ellen ez nehéz volt. A lányok azonban tudtak váltani, felvették a melósruhát és elvégezték a piszkos munkát. Sokat adott ez a torna ilyen szempontból. A lányok is látták, hogy néha kell váltani, mi pedig azt, hogy erre képesek. Mindenki, aki a keretben volt, hozzátette a kis tégláját az egészhez, pozitív attitűddel és keményen dolgozott végig. Kemény öt nap volt, de megérte. A nyomás alatti korongkihozatallal voltak nehézségeink. Fel kell készülnünk arra, hogy az A csoportos ellenfelekkel szemben kevesebbet lesz nálunk a korong, nagyobb lesz rajtunk a nyomás. A korong megszerzésével nem volt gond, ahogy támadóharmadban sem, és a speciális játékok is nagyon jól működtek. A szövetség eddig mindig jó tornákat szervezett nekünk, akár otthon, akár külföldön, mindig a mi szintünkön vagy a fölött lévő csapatokkal találkozhatunk. A decemberi oroszországi torna is jó teszt lesz.”

Dabasi Réka: „Végig kiélezett meccset játszottunk a franciákkal. Az első harmadban volt egy kis rövidzárlatunk, amikor fegyelmezetlenek voltunk és sok kiállítást kaptunk. Aztán sikerült összekapnunk magunkat és egy erős harmaddal megnyertük a meccset. Ekkor ők kaptak sok kiállítást, mi pedig nem mentünk bele felesleges fegyelmezetlenségbe és okosan lejátszottuk a harmadik harmadot. A francia csapat mindig kellemetlen ellenfél, fizikális hokit játszik. Másfél éve Vaujanyban legyőztek minket, és azzal ők jutottak fel, de aztán idén kiestek. Erős ellenfél, ez a meccs is nagyban segítette a felkészülésünket a vb-re. Ez volt a harmadik állomás, azt a munkát elvégeztük, ami szükséges.”

A franciák elleni mérkőzés magyar góljai:

A torna magyar érdekeltségű mérkőzései:

2019. november 6., szerda, 16:00: Magyarország–Kína 5-0
2019. november 8., péntek, 19:00: Magyarország–Dánia 3-1
2019. november 9., szombat, 19:00: Magyarország–Franciaország 3-2

A magyar női válogatott 2019 novemberi kerete:

Név Klub
Kapusok
Hodos Piroska KSI
Stephanie Nehring KMH Budapest
Németh Anikó MAC Budapest
Hátvédek
Grkovic Jelena KMH Budapest
Kreisz Emma MAC Budapest
Mayer Fruzsina Vasas SC
Pártos Réka Karlskrona HK (SWE)
Rónai Alexandra MAC Budapest
Sarah Steele KMH Budapest
Szamosfalvi Petra KMH Budapest
Csatárok
Dabasi Réka KMH Budapest
Gasparics Fanni MAC Marylin
Huszák Alexandra KMH Budapest
Jókai Szilágyi Kinga KMH Budapest
Jókai Szilágyi Zsófia Lulea HF (SWE)
Kiss Andrea MAC Budapest
Averi Nooren KMH Budapest
Pintér Hanna MAC Budapest
Stacey Scott MAC Budapest
Seregély Mira MAC Budapest
Somogyi Vivien KMH Budapest
Szick Dorka KMH Budapest

A női válogatott stábja:

Szövetségi kapitány: Pat Cortina
Edzők: Mika Väärälä, Marton Tibor
Kapusedző: Budai Krisztián
Videoedző: Kis András
Erőnléti edző: dr. Benczenleitner Ottó
Rehabilitációs edzők: Dénes Veronika
Csapatvezető: Jasó Judit
Felszerelésmenedzser: Szabó Dávid
Sportmasszőr: Mondl Viktória
Média: Kaposi Dávid

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
október 22., csütörtök
EL 18:00 UTEDAB 3-4 BVÉGE
EL 18:30 DEBVAS TÖRÖLVE
EL 18:30 TITMAC 0-3VÉGE
október 23., péntek
EXL 18:00 NZÁMIS TÖRÖLVE
október 24., szombat
EL 17:00 DABMAC 4-5VÉGE
EL 17:30 TITFTC 3-5VÉGE
ICEHL 17:30 HCIAVS TÖRÖLVE
október 25., vasárnap
ICEHL 16:30 RBSAVS TÖRÖLVE
október 27., kedd
EL 18:00 DABUTE 5-4 HVÉGE
EL 18:00 MACFTC 5-6 HVÉGE
október 29., csütörtök
KHL 17:30 SZPCSZ 
    • SPORT 2
október 30., péntek
EL 18:00 UTEMAC 2-1VÉGE
EL 18:30 FTCDAB 5-4VÉGE
ICEHL 19:15 AVSBRC TÖRÖLVE
    • DIGI SPORT 2
november 1., vasárnap
EXL 17:00 MISDUM 
ICEHL 17:30 LNZAVS TÖRÖLVE
EL 18:00 MACTIT 
EL 18:30 DEBUTE 
Partnerünk
Archívum