Magyarország?Franciaország 3-2

   

Az A csoportos világbajnokságra készülő magyar női válogatott pontveszteség nélkül nyerte a hatcsapatos nagymihályi tornát.

Az első és a második harmadban is 1-1 gól esett a mérkőzésen. Mind a kétszer a magyar csapat szerezte meg a vezetést, ám a tavaly még A csoportos franciák egyenlítettek. A 4. percben Stacey Scott lőtte az elsőt, erre a szünet előtt nem sokkal válaszolt az ellenfél. A második felvonás elején Dabasi Réka talált be négy a négy elleni hoki során, most hamarabb jött a reakció, a 28. percben módosult 2-2-re az állás. A magyar gól a záró húsz percben is megszületett, mégpedig Huszák Alexandra jóvoltából a 49. percben. A franciák viszont ezúttal már hoppon maradtak, amiben az is akadályozta őket, hogy az utolsó tíz percben háromszor is kiállíttatták magukat. A magyar válogatott számára nagyszerűen sikerült a szlovákiai Hat Nemzet Torna, hiszen a kínaiak, a dánok és a franciák legyőzésével az első helyen végzett. A vb-felkészülés decemberben Szocsiban folytatódik, ahol még erősebb mezőnyben lehet majd gyakorolni. A franciák és a dánok egyébként ott is ott lesznek.

hunfra

A torna magyar érdekeltségű mérkőzései:

2019. november 6., szerda, 16:00: Magyarország?Kína 5-0
2019. november 8., péntek, 19:00: Magyarország?Dánia 3-1
2019. november 9., szombat, 19:00: Magyarország?Franciaország 3-2

A magyar női válogatott 2019 novemberi kerete:

Név Klub
Kapusok
Hodos Piroska KSI
Stephanie Nehring KMH Budapest
Németh Anikó MAC Budapest
Hátvédek
Grkovic Jelena KMH Budapest
Kreisz Emma MAC Budapest
Mayer Fruzsina Vasas SC
Pártos Réka Karlskrona HK (SWE)
Rónai Alexandra MAC Budapest
Sarah Steele KMH Budapest
Szamosfalvi Petra KMH Budapest
Csatárok
Dabasi Réka KMH Budapest
Gasparics Fanni MAC Marylin
Huszák Alexandra KMH Budapest
Jókai Szilágyi Kinga KMH Budapest
Jókai Szilágyi Zsófia Lulea HF (SWE)
Kiss Andrea MAC Budapest
Averi Nooren KMH Budapest
Pintér Hanna MAC Budapest
Stacey Scott MAC Budapest
Seregély Mira MAC Budapest
Somogyi Vivien KMH Budapest
Szick Dorka KMH Budapest

A női válogatott stábja:

Szövetségi kapitány: Pat Cortina
Edzők: Mika Väärälä, Marton Tibor
Kapusedző: Budai Krisztián
Videoedző: Kis András
Erőnléti edző: dr. Benczenleitner Ottó
Rehabilitációs edzők: Dénes Veronika
Csapatvezető: Jasó Judit
Felszerelésmenedzser: Szabó Dávid
Sportmasszőr: Mondl Viktória
Média: Kaposi Dávid

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum