A lényeg, hogy többek legyünk, amikor hazajövünk

   

A héten három meccsel közelebb kerül a kanadai A csoportos világbajnoksághoz a női válogatott. Marton Tibor edzőt kérdeztük.

A sikeres augusztusi torna után hétfőn találkozott újra a Kanadára készülő magyar női válogatott kerete, és kedden útnak is indult Szlovákiába. A csapat szerdától a Hat Nemzet Tornán szerepel a felvidéki Nagymihályon. A Tüskecsarnokban pörgős, játékos edzésen vettek részt a játékosok.

?Nem nehéz két és fél hónap után újrakezdeni, Mika Väärälä és én is régóta dolgozunk a lányokkal, ismertek az elvárások. A válogatott mindig új ingert, új környezetet jelent. Az első nap arról szólt, hogy felvegyük a ritmust? ? kezdte blogunknak Marton Tibor, a válogatott edzője. Pat Cortina szövetségi kapitány németországi kötelezettségei miatt nem tart a csapattal, de rendszeresen egyeztet a két másodedzővel, akik jól ismerik a játékosokat, hiszen egyikük a KMH Budapest vezetőedzője, másikuk a MAC általános igazgatója.

Ezúttal ugyanakkor sérülés vagy betegség miatt nem tarthat a csapattal Kiss-Simon Franciska, Tóth Enikő, Ungár Rebeka és Németh Bernadett. Hosszabb idő után kapott meghívót a kapus Hodosi Piroska és a svéd második vonalban szereplő védő, Pártos Réka. Bekerült a keretbe Stacey Scott is, aki legutóbb a februári franciaországi tornán játszott a csapatban. Ő a feljutással zárult divízió 1/A csoportos vb-n nem volt ott, ám néhány hete írt alá a MAC-hoz. Először lehet válogatott Sarah Steele is, aki junior-világbajnok volt Kanadával, és nyár óta erősíti a KMH-t.

?Mindig sajnálatos, ha valaki nincs velünk, de ez bármikor előfordulhat, így nem baj, ha felkészülünk a helyzetre. Ilyenkor tudunk fejleszteni, tesztelni másokat. Ez egy feladat, amit meg kell oldani, a játékosoknak és nekünk is? ? mondta a keretről Marton.

Az edző szerint a szlovákiai torna mindenekelőtt a felkészülést szolgálja, de persze a sikerélmény sem mellékes. ?A hokiban a fontos dolgok márciusban és áprilisban dőlnek el. Szeretnénk jól szerepelni és győzni Nagymihályon is, de a legfontosabb cél, hogy többek legyünk, amikor hazajövünk szombaton. Ugyanazokkal a dolgokkal próbálkozunk, mint augusztusban. Több időnk lesz, kettő helyett most három meccset játszhatunk. Jó visszajelzés lesz, hogy mi az, ami működik, és mire kell nagyobb hangsúlyt fektetnünk.?

A csoportban először Kína lesz az ellenfél szerdán. Egy éve a Vasas Jégcentrumban fölényes magyar siker született, igaz, előtte többször borsot törtek a mieink orra alá a távol-keletiek. ?Kína a 2022-es pekingi olimpiára készül. Ahogy két éve Korea, ők is egyre versenyképesebb csapattal jönnek. Az orosz bajnokságban is van csapatuk, sokat fejlesztenek? ? mondta Marton róluk.

A magyarok csütörtökön nem játszanak a tornán, de edzés természetesen szerepel a programban. Pénteken az a dán válogatott lesz az ellenfél, amelyet a hazai vb-n sikerült legyőzni, és amely ugyancsak feljutott, így az elitben is találkozni fognak velük Gasparics Fanniék. ?A dánok jó játszópajtások, mindig vendégül láttuk őket az itthoni tornákon. Kompakt csapatuk van, nehéz ellenük játszani, de ez egyben jó is, mert mindig hasznos képzett ellenféllel meccselni.?

A másik csoportban a szlovák, a francia és a norvég csapat szerepel. Ez kiegyenlített hármasnak tűnik. A franciák tavasszal estek ki az A csoportból, a másik két együttest pedig a budapesti vb-ről ismerhetjük. Marton Tibor szerint a szlovákok hokinemzetként szeretnének visszakerülni a legjobbak közé, így ők is veszélyesek, ahogy a franciákkal is rendre nehéz meccseket játszik a magyar válogatott. A helyosztókra szombaton kerül majd sor.

dav

A torna magyar érdekeltségű mérkőzései:

2019. november 6., szerda, 16:00: Magyarország?Kína
2019. november 8., péntek, 19:00: Magyarország?Dánia
2019. november 9., szombat, 12:00/15:30/19:00: helyosztó

A magyar női válogatott 2019 novemberi kerete:

Név Klub
Kapusok
Hodos Piroska KSI
Stephanie Nehring KMH Budapest
Németh Anikó MAC Budapest
Hátvédek
Grkovic Jelena KMH Budapest
Kreisz Emma MAC Budapest
Mayer Fruzsina Vasas SC
Pártos Réka Karlskrona HK (SWE)
Rónai Alexandra MAC Budapest
Sarah Steele KMH Budapest
Szamosfalvi Petra KMH Budapest
Csatárok
Dabasi Réka KMH Budapest
Gasparics Fanni MAC Marylin
Huszák Alexandra KMH Budapest
Jókai Szilágyi Kinga KMH Budapest
Jókai Szilágyi Zsófia Lulea HF (SWE)
Kiss Andrea MAC Budapest
Averi Nooren KMH Budapest
Pintér Hanna MAC Budapest
Stacey Scott MAC Budapest
Seregély Mira MAC Budapest
Somogyi Vivien KMH Budapest
Szick Dorka KMH Budapest

A női válogatott stábja:

Szövetségi kapitány: Pat Cortina
Edzők: Mika Väärälä, Marton Tibor
Kapusedző: Budai Krisztián
Videoedző: Kis András
Erőnléti edző: dr. Benczenleitner Ottó
Rehabilitációs edzők: Dénes Veronika
Csapatvezető: Jasó Judit
Felszerelésmenedzser: Szabó Dávid
Sportmasszőr: Mondl Viktória
Média: Kaposi Dávid

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum