Zárt kapus meccsen javíthat a Fradi

   

A bajnok csúnya 0-5-be szaladt bele Fehérváron, a csorbát a Schiller-Vasas HC ellen köszörülheti ki. A szurkolók nem mehetnek be a meccsre.

Ha ránézünk a tabellára, aligha lehet kétségünk afelől, hogy melyik a jobb csapat ebben a párosításban. Az FTC-Telekom 35 ponttal áll a képzeletbeli dobogó második fokán, a Vasasnak pedig 8 pontja van, amivel hátulról második. Csakhogy a jégkorongban nem papíron dőlnek el a meccsek, és ha a zöldek nem nyújtanak 100%-os teljesítményt, könnyen ráfázhatnak. Erre hívta fel a figyelmet Fodor Szabolcs vezetőedző is a Titánoktól kapott 0-5-ös zakó után, amely a szezon legnagyobb bravúrját jelentette eddig a fehérvári csapattól. Persze a címvédőnél aligha kell külön figyelmeztetni bárkit is, egy ekkora vereség után nyilván máris fűti a játékosokat a bizonyítási vágy. Fodor Szabolcs azt is mondta, hogy a hoki minden elemében javulniuk kell. Ha ki kellene emelnünk ezek közül valamit, akkor az a fegyelmezettség lenne. A csapat a 28. és a 35. perc között 39 percnyi büntetést hozott össze – a verekedő kapitány, Nagy Gergő megúszta eltiltás nélkül –, amivel lehetetlen helyzetbe kormányozta magát. Annál inkább szükségük lenne a zöldeknek mihamarabb lendületbe jönni, mert távolodnak a nagy rivális Csíkszeredától, miközben a Brassó, DEAC, DAB hármas szorosan a nyakukon van.

A Vasas sincs azonban topon. Ladányi Balázs tanítványai nyolc meccsel ezelőtt szereztek pontot utoljára, akkor a Gyergyó otthonában sikerült bravúrral nyerniük, azóta semmi sem jött össze nekik. Igaz, az ellenfelek sem voltak könnyűek, kétszer játszottak a Csíkszeredával, kétszer a DEAC-cal, egyszer a Brassóval és a DAB-bal. A nemzetközi szünet előtti utolsó fordulóban ismét roppant nehéz feladatra készülnek: az idei alapszakaszban már kétszer találkozott a Schiller-Vasas és az FTC-Telekom, mindkétszer Káposztásmegyeren, és mindkétszer 6-1 lett a vége a bajnok javára.

Nem akármilyen horderejű technikai információ, hogy a pesterzsébeti jégcsarnok lelátójának állapota miatt az FTC-Telekom határozatlan ideig zárt kapuk mögött játssza bajnoki mérkőzéseit, így az események a helyszínről nem követhetők.

vasftc-191004

fotó: Schiller-Vasas HC

FTC-Telekom–Schiller-Vasas HC 5-0

   

Az Erste Liga-címvédő kapott gól nélkül győzött a zárt kapus mérkőzésen.

A hazaiak kapujában Nagy Kristóf, a vendégeknél Sági Máté kapott lehetőséget. Az első harmadban mindkét csapat 1-1 alkalommal játszhatott emberelőnyben, a Schiller-Vasas HC kihagyta a fórt, ellenben a zöld-fehérek Lauri Karmemiemi révén kihasználták azt. A második játékrész 21. másodpercében Gáspár Levente kapott kétperces büntetést, az FTC 36 másodperc alatt gólra váltotta ezt az előnyt Németh Attila által. A harmadik játékrészben aztán kijött a különbség, Roczanov Dezső, Tóth Richárd és Nagy Gergő is betalált. Ahogy az első két FTC–Vasas meccs alkalmával, úgy harmadjára is ötgólos különbséggel nyert a Fradi a szezonban, csak ezúttal 6-1 helyett 5-0-ra, így Nagy Kristóf shutoutot ért el. A mérkőzés után a csapat Fodor Szabolcs vezetőedzővel az élen kiment a jégcsarnok előtt összegyűlt szurkolókhoz, és tapssal köszönte meg, hogy onnan is biztatták őket.

ftcvas

fotó: FTC Jégkorong

Úgy gondolom, a szünet is nagyon kell nekünk

   

Ladányi Balázs, a Schiller-Vasas HC és Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom vezetőedzője értékelte a két csapat mérkőzését.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 0 néző. Játékvezetők: Mach, Mach, Ress, Korbuly.
Nagy K.: 100% (Arany)
K
Sági: 90,6% (Szeles)
Rantanen, Tóth Gergely, Németh, Nagy G., Kulmala
1
Bukor, Gáspár, Szlama, Rafaj, Schmál
Pulli, Karmeniemi, Tóth A., Fitzgerald, Switzer
2
Farkas B., Inglis, Csiki, Czakó, Turbucz
Hegyi, Sarcia, Tóth Richárd, Farkas L. S., Tóth Renátó
3
Surányi, Tornyai, Fliszár, Páterka, Szalma
Boros, Jászai, Roczanov, Tóth Gergő, Pozsár
4
Kováts, Hetényi, Pápa, Székely-Mádai, Márton
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
E
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 17:17 FTC PP Karmeniemi Rantanen Nagy G.
2-0 20:57 FTC PP Németh Karmeniemi Kulmala
3-0 41:57 FTC Roczanov Pozsár Rantanen
4-0 55:51 FTC Nagy G.
5-0 59:47 FTC Tóth Richárd Farkas L. S. Boros
53 Kapura lövések száma 17
6 Kiállításpercek 8

Az FTC-Telekom–Schiller-Vasas HC galériája

 

Az FTC-Telekom–Schiller-Vasas összefoglalója

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum