Megnyílt az esély, felléphet a dobogóra a DEAC

   

A sorozatban 8 győzelemnél tartó Debrecen egy Corona Brassó elleni rendes játékidős sikerrel megelőzheti ellenfelét.

Az Erste Liga-játéknap rangadójának a Brassó debreceni vendégjátéka számít. Az erdélyiek 35 ponttal a harmadik helyen állnak, míg a DEAC úgy negyedik, hogy a lemaradása minimális: 33 pontja van, de egy meccsel kevesebbet játszott. Az ötödik DAB egyébként mindkettejükhöz képest kevesebbet meccselt, és mégis csak 2 további pont a hátránya, így nyilvánvaló, hogy hatalmas a versenyfutás a második-ötödik helyezettek között. A Debrecen mindenesetre egy 3 pontos diadallal a harmadik helyre léphet, egyenesen a Brassó elé. Papíron az FTC-Telekomot is megelőzhetné David Musial gárdája vasárnap estére, ehhez azonban gigantikus bravúrt kellene végrehajtania a Schiller-Vasasnak a zárt kapus pesterzsébeti jégcsarnokban.

A DEAC 8 meccses nyerő szériát fut, ez idő alatt mindössze egy pontot veszített, míg legutóbb az UTE ellen nyert hazai pályán 2-1-re. Annak a pénteki meccsnek az volt az egyik érdekessége, hogy a három gól három perc leforgása alatt esett, ezt leszámítva hibátlanul, vagy legalábbis hatékonyan védekeztek a csapatok.

A Brassó szériája is figyelemre méltó, Gligáék 5 meccs óta nem kaptak ki. Mostani magyarországi túrájukat a két utolsó, a Schiller-Vasas és a Hokiklub Budapest otthonában kezdték, előbbiek ellen nehezebben, utóbbiak ellen könnyebben nyertek, visszavágva október közepi vereségükért. A Corona idén még nem járt Debrecenben, és a DEAC is csak egyszer utazott a Cenk aljára, akkor a kék-sárgák nyertek 3-1-re. Azóta a Musial-tanítványok erősödtek többet, hiszen egyrészt kiváló formába lendült a magyar mag – Hári Norberttel, Ságival, Bertával –, másrészt két kanadai csatár érkezett hozzájuk: David Rutherford 7 meccsen 8 pontnál jár, míg Kyle Essery még csak 3 meccsen van túl, és máris 4 gólt szerzett.

debbra

fotó: Corona Brassó

DEAC–Corona Brassó 5-4

   

Hatalmas csatában nyerte meg sorozatban a kilencedik meccsét a Debrecen, ám a Brassót nem tudta megelőzni.

Nagyon komoly oda-vissza összecsapást vívtak a dobogóért harcoló felek a DEAC otthonában. Egyszer vezetett a Debrecen, háromszor a Brassó, de egy találatnál nagyobb különbség nem alakult ki. A gólok sorát Novotny nyitotta a hazaiak részéről, erre Gliga és Péter Balázs válaszolt, a 25. percben 1-2 volt az állás. Hári Norbert a 39.-ben gondoskodott arról, hogy egál legyen a második szünetben is, tette mindezt emberelőnyből. A Brassó Fowlie révén a harmadik felvonás elején ismét betalált, majd megint Hári volt az, aki nem hagyta, hogy sokáig hátrányban legyen a csapata, 3-3 a 44. percben. A játékrész derekán Armstrong ismét kihasznált egy fórt, 3-4. A következő négy az öt ellent már kivédekezték a hazaiak, majd Izacky révén 1:58-cal a vége előtt megint egyenlítettek, 4-4. A Brassó időt kért, ami nem sokat segített, mert Armstrong rövidesen kiállt két percre. Ekkor David Musial is kikérte az idejét, rendes játékidőben mégsem tudta dűlőre vinni a dolgot a DEAC. A hosszabbításban egyenlő létszámban aztán igen: aki az első gólt jegyezte, az lőtte az utolsót is, Novotny találatával 5-4-re nyert a Debrecen. Mivel azonban a Corona is elvitt 1 pontot, így a nemzetközi szünetet az erdélyiek töltik az Erste Liga-tabella 3. helyén, a hajdúságiak pedig sorozatban elért 9 diadaluk ellenére a 4. pozícióból várhatják a folytatást.

debbra

fotó: DEAC

Nagy munkája volt ebben a sikerben a csapatnak

   

Ondrej Rusnak Brassó-másodedző és David Musial DEAC-vezetőedző mellett Sági Martin csatár is nyilatkozott az Erste Liga-rangadóról.

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 317 néző. Játékvezetők: Juhász, Juhász, Pálkövi, Szabó.
Hetényi: 92,0% (Gönczi)
K
Polc: 89,6% (Tőke)
Filbrandt, Kiss, Izacky, Novotny, Sági
1
Armstrong, Stephenson, Fowlie, Plante, Gliga
Léránt, Vokla, Rutherford, Hári, Essery
2
Boriszenko, Bíró O., Molnár Zs., Tranca, Péter
Mestyán, Sándor, Berta, Kulesov, Mazzag
3
Gajdó T., Szabó, Mihály, Bíró M., Gajdó B.
Molnár D., Kozma, Salló
4
Haraga, Vasile
Musial David, Kecskeméti Áron
E
Pénzes Július, Rusnák Ondrej
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 09:50 DEB Novotny Filbrandt Kiss
1-1 11:23 BRA PP Gliga Boriszenko Stephenson
1-2 25:00 BRA Péter Boriszenko Bíró O.
2-2 38:05 DEB PP Hári Berta Essery
2-3 41:07 BRA Fowlie Boriszenko Tranca
3-3 43:21 DEB Hári Léránt
3-4 50:42 BRA PP Armstrong Tranca
4-4 58:02 DEB Izacky Kiss
5-4 61:43 DEB Novotny Kiss Izacky
48 Kapura lövések száma 50
14 Kiállításpercek 20

A DEAC–Brassó rangadó góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum