Első győzelmére készül a DAB ellen a Gyergyó

   

A szezonban még nem sikerült győznie az Acélbikák ellen, most egy győzelemmel megelőzhetné az UTE-t.

Ám a DAB számára sem tét nélkül való a pénteki találkozó, Dansereau-ék a Csíkszereda mögötti minél jobb helyezésért állnak harcban a Fradival, a Brassóval és a DEAC-cal. Viszonylag nagy a tülekedés a második és ötödik hely környékén, a különbség mindössze 5 pont az FTC-Telekom és a debreceniek között, meccsről meccsre előzik egymást, legutóbb a Brassó ugrott fel a dobogóra az ötödik helyről, miután győzött a Vasas otthonában. Idén eddig nem termett sok babér a gyergyóiak számára a DAB ellen, az első meccsüket 4-2-re, a másodikat 3-0-ra nyerték a Bikák. Pénteken azonban minden eddiginél nehezebb dolguk lesz, hiszen a szezonban először utaznak a Gyergyó otthonába. Utolsó meccsüket szerdán játszották a Magyar Kupa keretében, a gólzáporos 5-5-öt hozó találkozó után már nem is hazafelé vették az irányt, hanem egyenesen Gyergyószentmiklósra indultak.

Meccshiányra a gyergyószentmiklósiak sem panaszkodhatnak, hiszen a hétvégi dupla mérkőzés után a hét közepén is kétszer meccseltek. Az egyetlen vigaszuk az lehet, hogy nem kellett sokat utazniuk, hiszen egyszer Brassóba látogattak, majd hazai pályán fogadták a Csíkszeredát, illetve a román bajnokságban kétszer a Steauát. A Brassó ellen szűken kaptak ki 2-1-re, a Sportklub ellen simábban (2-5). A katonacsapat ellen kedden fölényesen győztek (11-4), szerdán azonban már szorosabb volt az eredmény (4-3). Két fáradt csapat találkozik tehát pénteken, és annak ellenére lehetetlen megtippelni, hogy mi lesz az eredmény, hogy nem kevesebb mint 14 pont kettejük között a távolság, vagyis fordulónként közel egy pontot vert a DAB a Gyergyói HK-ra. Talán a DAB mellett szól ugyanakkor, hogy a Gyergyó még nem nyert idén meccset az első ötbe tartozó csapatok ellen, ráadásul a hazai pálya sem jelent számukra nagy előnyt az eddigi eredményeik alapján.

dabgyhk

fotó: DAB

Gyergyói HK–Dunaújvárosi Acélbikák 4-0

   

A gyergyószentmiklósiak kapott gól nélkül verték a DAB-ot, ezzel 11 pontra csökkentették a két csapat közötti különbséget.

Mindkét csapat kapujában kanadai kapus állt: a gyergyóiaknál Jordon Cooke, míg a DAB-nál Garret Hughson védett. A találkozó elején mindkét csapat kihagyott 1-1 emberelőnyt, ám a Gyergyói HK a második fórját kihasználta: Andreas Valdix kapu mögülről érkező korongját Igor Bobcek lőtte be kapásból. A nyitó harmad második felében a vendégek kihagytak egy 5 a 4 elleni lehetőséget. A második játékrész elején Péter Zsolt beleért egy lövésbe, Hughson tehetetlen volt. A mérkőzés felénél Somogyi Balázs fejre irányuló támadásért 2+10 perces büntetést kapott. A 48. percben Valdix korongot szerzett a DAB kék vonalánál, megindult, szólója végén háromgólosra növelte a Gyergyói HK vezetését. Öt percre rá a hazaiak megint góllal büntettek egy dunaújvárosi korongvesztést, ezúttal Albert Zagidullin talált be a légiósok közül.

A Gyergyói HK 4-0-ra győzött, Cooke 27 védéssel ért el shutoutot.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

fotó: Gyergyói HK

Erste Liga, Gyergyószentmiklós, 1100 néző. Játékvezetők: Csata, Csata, Redai, Andre.
Cooke: 100% (Ruczuj)
K
Hughson: 89,5% (Pinczés B.)
Ferencz Csibi, Raszulov, Vorobjov, Valdix, Zagidullin
1
Kovács B., Vuorijarvi, Dansereau, Mazurek, Somogyi B.
Góga, Orbán, Antal, Pesztunov, Péter
2
Baker, Lendák, Silló, Azari, Turcotte
Bobcek, Kozma, Constantin, Elekes Darabont, Sára
3
Dósa, Hruby, Subotic, Tamás, Németh
Barabás, Csergő, Benedek, Daradics
4
Ráduly, Gebei, Gulácsi, Somogyi N.
Cameron Malcolm, Hamell Christopher
E
Ihnacak Miroslav, Vodila Jan
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 07:07 GYE PP Bobcek Valdix Vorobjov
2-0 21:26 GYE Péter Pesztunov Bobcek
3-0 47:23 GYE Valdix Péter
4-0 52:44 GYE Zagidullin Vorobjov Bobcek
38 Kapura lövések száma 27
18 Kiállításpercek 18

Péter védhetetlenül ért bele Bobcek lövésébe

 

A Gyergyói HK Dunaújvárosi Acélbikák elleni sikere videón.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum