Előzne a MAC Újbuda Gyetván

   

Gyetvára látogat a MAC Újbuda, amely egy győzelem esetén megelőzhetné vendéglátóját.

Jó hangulatban lévő csapatok mérik össze erejüket vasárnap Gyetván, ahol a MAC Újbuda vendégeskedik. A fővárosiak egy balul sikerült miskolci kirándulás után pénteken alapos verést mértek az egyébként jó erőkből álló Poprádra, hét gólt berámolva nekik. Ráfért már a siker Majoross Gergely csapatára, hiszen három vereség után tudtak újra győzni, a diadal mértéke pedig vissza kell, hogy állítsa a játékosok egészséges önbizalmát. Az Extraliga középmezőnye nagyon szoros, a MAC mindössze három egységre van a biztos rájátszást jelentő hatodik helytől, így minden egyes pontnak óriási jelentősége van. A Gyetva katasztrofálisan kezdte az idei szezont, az első öt mérkőzésükön még pontot sem szerzett, és többek között a vasárnapi ellenfelük, a MAC is megverte 4-2-re a Tüskecsarnokban. Aztán mintha egy varázsütés érte volna a gyetvaiakat, hirtelen megtáltosodtak, és a következő öt találkozójukon nem találtak legyőzőre, még a kassai Steel Arénát is bevették, 4-1-re verve a kitűnő kerettel rendelkező csapatot. A harmadik ötmeccses etapban azonban már némi hullámzás fedezhető fel a teljesítményükben, kikaptak a Slovantól, a Besztercebányától és az Érsekújvártól, viszont idegenben diadalmaskodtak Trencsénben, pénteken pedig Zólyomban.

Mindkét csapat tehát győzelemből érkezik a vasárnapi találkozóra, és a meccs kimenetele abszolút megjósolhatatlan. Amennyiben az újbudaiak győzni tudnának a 60 perc alatt, nemcsak megelőznék vendéglátójukat, hanem kétpontos előnyre is szert tennének velük szemben.

macdtv

fotó: Koncsár Irma/MAC

Detva–MAC Újbuda 3-2

   

Sofron Istvánék hiába vezettek kétszer is Gyetván, végül hosszabbításban alulmaradtak ellenfelükkel szemben.

A mérkőzés első harmada a kapusokról szólt: Roman Petrík és Bálizs Bence egyaránt 13-13 lövést védett. A 27. percben CJ Strech révén megszerezte a vezetést a MAC Újbuda, ám 7 és fél percre rá Ján Sykora büntetőből egyenlített. A második szünetre magyar előnnyel vonultak a felek, Chris Langkow újra vezetéshez juttatta a MAC-ot. A középső játékrész végén Chris Bodo 2+10 perces büntetést kapott fejre irányuló támadásért. A 48. percben újra egalizáltak a gyetvaiak, ezúttal Sisovsky talált be Bálizsnak. A hosszabbítás alig több mint 2 percig tartott, Ján Sykora góljával a gyetvaiak szerezték meg a pluszpontot.

A MAC 3-2-re kikapott túlórában, így nem tudta megelőzni vasárnapi ellenfelét a tabellán.

macsofron

fotó: MAC

Extraliga, 527 néző.
Petrik: 94,6% (Simko)
K
Bálizs: 93,0% (Halasz)
Gachulinec, Chovan, Sykora, Sisovsky, Zuzin
1
Carlisle, Garát, Terbócs, Stretch, Sofron
Golian, Kuklev, Surovy, Podesva, Gaspar
2
McNally, Macaulay, Szigeti, Langkow, Bodó
Fekiac F., Jendrol, Török, Fekiac V., Zilka
3
Pozsgai, Fejes, Orban Brance, Pitt, Klempa
Valent, Lalík, Cenka, Cacho, Luptak
4
Bugár, Schlekmann, Kreisz, Nagy, Majoross
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 26:24 MÚB Stretch Sofron Terbócs
1-1 34:02 DTV PS Sykora
1-2 37:43 MÚB Langkow Orban Brance Klempa
2-2 47:40 DTV Sisovsky Chovan Sykora
3-2 62:10 DTV Sykora
43 Kapura lövések száma 37
18 Kiállításpercek 26

Kijátszott akcióval szerezte meg a vezetést a MAC

 

Az újbudaiak gyetvai, túlórás 3-2-es vereségének videó-összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN ÉLŐ
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum