A szezon meglepetéscsapata érkezik a MAC-hoz

   

A HK Nitra a legkevésbé sem pozitív értelemben tűnt ki a mezőnyből az Extraliga-alapszakasz első körében.

A nyitraiak eddigi szereplése mindenképpen abszolút meglepetés. A szlovák bajnokság előző idényének döntőse 12 mérkőzésén csupán 12 pontot szerzett, ami jelen állás szerint a 12. helyre elegendő. Három rendes játékidős és egy túlórás győzelme van a gárdának, míg vereségből nyolcat számlál. A teljes képhez ugyanakkor hozzátartozik, hogy két sikere közül az elsőt a MAC ellen érte el, a harmadikat pedig – büntetőkkel – a DVTK Jegesmedvékkel szemben, a magyar csapatok tehát nem sokra mentek vele. Ennél is érdekesebb, hogy háromszor nyertek a nyitraiak az első négy fordulóban, vagyis az azóta lement 8 találkozó közül csupán 1-et voltak képesek behúzni, ezt az Érsekújvár bánta. Hogy mi történt a sokkal előbbre várt gárda háza táján, innen nem igazán tudjuk, annál inkább sem, hogy kiváló játékosok sora szerepel a keretükben idén is. Hadd említsünk meg közülük egy régi ismerőst: Judd Blackwater, a korábbi évek pontgyárosa egyelőre 8 meccsen 5 egységgel áll, de azt is úgy, hogy ebből az 5-ből 3 pontot az Érsekújvár elleni meccsen szerzett. De akárhogy is van, arra számítani lehet, hogy a Nyitra előbb vagy utóbb feltámad. A MAC Újbuda célja vasárnap délután az lehet, hogy ez most még semmiképpen se következzen be. Lelkes-hajtós játékkal ez elérhetőnek tűnik akkor is, ha Majoross Gergely csapata sincs annyira jó passzban: legutóbbi 7 meccsükből csak 2-t nyertek meg Sofronék.

macnit

fotó: archív

MAC Újbuda–HK Nitra 0-7

   

Majoross Gergely csapata rettenetesen elrontotta a második harmadot, így nagyarányú vereséget szenvedett.

Az Extraliga tizenkettedik helyén álló HK Nitra többre képes annál, mint amit az alapszakasz első körében produkált, vélelmeztük meccsbeharangozónkban, de egyúttal reményünket fejeztük ki, hogy nem most fog elindulni felfelé. Tévedtünk. A legutóbbi 8 mérkőzéséből csupán 1-et megnyerő tavalyi döntős gyakorlatilag erődemonstrációt tartott a Tüskecsarnokban. Már az első harmad sem úgy indult, ahogy számunkra jólesett volna, Fominih és Caládi révén kétgólos előnyre tettek szert a vendégek. A második játékrészben jött a katasztrófa. Egymás után kiállították Majoross Barnabást és Scott Macaulay-t, a nyitraiak pedig mind a kettős, mind a maradék szimpla előnyt kihasználták, máris 0-4 állt a táblán a 28. percben, a negyediket a korábban a magyar válogatottban is megfordult Karol Csányi jegyezte. Ezzel nem volt vége, a második szünetig további három alkalommal talált be a HK Nitra, Caládi és Fominih duplázott, majd Judd Blackwater is beköszönt, 0-7. Az utolsó felvonás jóval kevésbé volt eseménydús, a hazaiak kivédekeztek két hátrányt, az eredmény már nem változott. A MAC Újbuda a legutóbbi 8 mérkőzéséből a 6.-at veszítette el.

macnit

fotó: Porszász Áron/MAC

Együtt jutottunk ide, együtt vétettünk hibákat

   

Majoross Gergely vezetőedző így értékelte a MAC Újbuda 0-7-es vereségét a HK Nitrával szemben.

Extraliga, 2019. okt. 20., vasárnap.
Bálizs: 66,7% (Halasz: 86,7%)
K
Hanuljak: 100% (Simboch)
Carlisle, McNally, Klempa, Stretch, Sofron
1
Mezei, Morrison, Bucek, Kerbashian, Scheidl
Pozsgai, Macaulay, Orban Brance, Langkow, Bodó
2
Olsen, Versteeg, Blackwater, Kollár, Lusnák
Garát, Bugár, Nagy, Pitt, Terbócs
3
Pupak, Rais, Fominih, Simun, Csányi
Orban Blake, Schlekmann, Kreisz, Majoross, Szigeti
4
Tábi, Rácz, Minarik, Caladi, Rác
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 16:57 NIT Fominih Rácz
0-2 19:52 NIT Caladi Rác Rácz
0-3 26:57 NIT PP2 Morrison
0-4 27:21 NIT PP Csányi Rais Mezei
0-5 30:36 NIT Caladi Rácz
0-6 35:12 NIT Fominih Morrison
0-7 36:29 NIT Blackwater Lusnák
26 Kapura lövések száma 31
12 Kiállításpercek 6

A 0-7-es MAC–Nyitra góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum