Egyszerű és célirányos hokit kell játszanunk

   

A Salzburg szenzációs legyőzése után ismét a liga legerősebbjei közé tartozó ellenféllel kell megküzdenie a Hydro Fehérvár AV19-nek.

A magyar EBEL-csapat ott szakította meg a 6 meccses vereségszériáját, ahol nem sokan számíthattak erre, a hőstettet ráadásul kétgólos hátrányból cselekedték meg a mieink. A vasárnapi kihívó semmivel sem kellemesebb. A Vienna Capitals startja ugyan kevésbé volt impresszív ebben a szezonban, de hátránya – a Volánnak is köszönhetően – immár csak 2 pont a listavezető Red Bull  mögött. A bécsiek legutóbbi 7 mérkőzésükből 6-ot megnyertek, egyetlen vereségüket éppen a Salzburg vendégjátéka során szenvedték el. Pénteken viszont nem kímélték az Innsbruckot, a tiroliakat ugyanúgy 6-1-gyel küldték haza, mint október 4-én a Volánt. Természetesen a Vienna sem legyőzhetetlen, ezt a fehérváriak is tudják tavalyról, hiszen akkor az alapszakaszban egyszer 4-3-ra, egyszer 5-2-re sikerült nyerniük Sillééknek. Ha a salzburgi végjáték lendülete kitart, és ha a magyar EBEL-csapat minél több játékosa találja meg végre a góllövő ütőjét, akkor vasárnap este is bármi megtörténhet. Hogy mi kell a sikerhez, arról Hannu Järvenpää vezetőedző mellett Timotej Sille és Reisz Áron csatárok mondták el véleményüket a klub videóján.

Hydro Fehérvár AV19–Vienna Capitals 3-1

   

A listavezető után a második helyezettet is legyőzte a magyar EBEL-csapat.

Fegyelmezetten kezdett a Fehérvár. Kógerék nagyon vigyáztak a korongra, amivel megakadályozták, hogy a letámadó bécsiek gyorsan kapura fordulhassanak. A 3. percben Sárpátki leütközte Patrick Petert, aki lent maradt. A hordágy is előkerült, végül a társai letámogatták a jégről a sérült bekket. Az 5. percben először kellett igazán résen lennie Ouzasnak, egymás után kétszer is védett. Az ellentámadásból vezetést szerzett a Volán: Campbell lövésébe Sille szúrt bele, a korong a kapuvasról vágódott a hálóba (1-0). Ritmust váltott a Capitals, felvette a kesztyűt a Fehérvár. Reisz kapirgált egy kipattanónál, kevésen múlott a második gól. Áttevődött a játék a hazai harmadba, Ouzas vezérletével kitartott a védelem. Keményedett a csata, Bauer öklelte fel Szabó Krisztiánt, Sárpátki azonnal megtorolta, 4 a 4 ellen folytatták a csapatok. A 16. percben jött az első osztrák emberelőny, Vause-ék óriási tűzijátékot rendeztek Ouzas ketrece előtt, szerencsére a legnagyobb helyzetek is kimaradtak. Öt az ötben is a bécsiek domináltak, össztűz zúdult a kapura, jókor jött a harmad végét jelző dudaszó.

Onnan folytatták a csapatok, ahol az első játékrészben abbahagyták. Nagyon nyomott a Capitals, de Ouzas továbbra is megnyerte a támadókkal vívott csatáit. Lehtonen lövésénél úgy tűnt, kijön a szorításból a Fehérvár, Busenius kiállításakor viszont ismét nehéz pillanatok következtek. A 24. percben gyors korongjáratás után Zalewski emberelőnyből kiegyenlített (1-1). Azonnal válaszolt a Volán: Campbell keresztpasszát Harty bombázta a hálóba (2-1). A lendület megmaradt, egy rossz cserében túl sok ember volt a jégen, újra a vendégek kerültek létszámfölénybe, kapuvasig el is jutottak. Másodpercekre sem volt a hazai ütőkön a korong, közben Ouzas bemutatta a szezon egyik legszebb védését: hason fekve, teljesen vert helyzetben, a jobb lábát felemelve állta útját Wall gólba tartó korongjának. A 36. percben Lehtonen ugrott ki, Wall csak szabálytalanul tudta megállítani. Nem tartott sokáig az emberfór, Yogan is kiállt. 4 a 4 elleni játékban Caruso mentett a gólvonalról. Hatalmas tempót diktáltak a bécsiek, de állták a sarat Tikkanenék.

Kőkemény utolsó harmad várt a Fehérvárra. Kuralt és Fischer estek egymásnak, mindketten lehiggadhattak a büntetőpadon. 4 a 4 ellen még inkább felgyorsult a játék, Ouzas teljesítményére lassan elfogytak a jelzők, teljesen megbabonázta a bécsi támadókat. A 47. percben 3 az 1 ellen mehettek Kuralték, Kóger ütőjében maradt a harmadik gól. Nemcsak a sebesség volt óriási, rengeteg ütközés és szurkapiszka színesítette a játékot. Az utolsó tíz perchez érve alábbhagytak a vendégrohamok, a maguk által diktált iramban mintha Loneyék is elfáradtak volna. Taktikusan pörgette a perceket a magyar EBEL-csapat, elkerülve a felesleges kockázatokat és kiállításokat. Az 55. percben Erdély eldönthette volna a mérkőzést, lövése a kapuvasról vágódott vissza a mezőnybe. A véghajrát újra megnyomta a Capitals, de a vendégeken az időkérés és a kapuslehozatal sem segített, Yogan üres kapus góllal lezárta a meccset (3-1).

A Fehérvár a pénteki salzburgi sikere után az EBEL másik sztárcsapatát is legyőzte, kijött a gödörből és megkezdte a felzárkózást a rájátszást érő helyek felé.

avsvic

fotó: Hydro Fehérvár AV19

A pulzusom még mindig körülbelül 155

   

Vezetőedzői nyilatkozatok a Hydro Fehérvár AV19–Vienna Capitals mérkőzés után.

EBEL, 3226 néző. Játékvezetők: Baluska, Piragic, Nedeljkovic, Zgonc.
Ouzas: 98,1% (Kornakker)
K
Zapolski: 87,5% (Starkbaum)
Campbell, Harty, Kuralt, Timmins, Yogan
1
Flood, Wall, Loney, Holzapfel, Olden
Tikkanen, Caruso, Erdély, Sarauer, Kóger
2
Kichton, Dorion, Baun, Vause, Hartl
Szabó D., Busenius, Lehtonen, Reisz, Szita
3
Peter, Fischer, Winkler, Zalewski, Wukovits
Sárpátki, Sille, Szabó K.
4
Birnbaum, Kittinger, Grosslercher, Bauer
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:44 FHA Sille Campbell Szabó K.
1-1 23:47 VIC PP Zalewski Kichton Dorion
2-1 24:09 FHA Harty Campbell Kóger
3-1 58:26 FHA Yogan Szabó D. Kuralt
17 Kapura lövések száma 52
14 Kiállításpercek 10

Így győzte le a Fehérvár a Vienna Capitalst

   

Michael Ouzas csodálatos védését már megmutattuk, most pedig itt van a nagyszerű vasárnapi siker teljes összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum