Először rangadózik idén az UTE és a DAB

   

A két csapat többnyire szenvedélyes meccseket vív egymással, a jelek arra utalnak, hogy pénteken sem lesz ez másként.

A Dunaújvárosi Acélbikák a parádés szezonkezdet – 6 meccs, 100 százalék – után az első erdélyi túrájukon kisebb gödörbe kerültek. A Csíkszereda otthonában elvesztették veretlenségüket – ez nyilván belefér, hiszen a liga egyik legjobb csapatáról van szó –, ám egy nappal később borzasztó pofonba szaladtak bele, a Brassó 9-2-vel küldte haza őket. A vereség benne maradt a csapatban, a következő hazai meccsükön ismét a Brassó nyert, ekkor 3-1-re. Ezek után kedden a Hokiklub Budapest következett, és ha nehezen is, de begyűjtötték a három pontot az újvárosiak, véget vetve 6 meccses győzelmi szériájukat követő 3 meccses vereségsorozatuknak.

Miroslav Ihnacak vezetőedző a mérkőzést követően arra panaszkodott, hogy lassan kezdett a csapat, az első harmad után bele is kellett nyúlnia a sorokba. Talán a belenyúlás nem is a legmegfelelőbb kifejezés arra, ami történt: a fenekestül felforgatta pontosabb leírást ad. Somogyi Balázs a második sorból felkerült az elsőbe, Keegan Dansereau és Silló Arnold mellé, a második egységben Hugo Turcotte játszott David Mazurek és Németh Péter mellett, míg a harmadikban Azari Zsolt társai Srdjan Subotic és Tamás István voltak. Tamás gólt szerzett, ez volt a székelyudvarhelyi születésű 19 éves csatár második találata első felnőtt szezonjában, a passzt Azari és Hruby Gellért jegyezte.

Az ideális sorokra és a kiegyenlített teherelosztásra az UTE ellen szükség is lesz, mivel a liláknak igen erős keretük van. Senkit ne tévesszen meg a csapat korábbi vergődése, Szilassy Zoltán és stábja versenyképes társaságot rakott össze nyáron, könnyen lehet, hogy csak idő kérdése, hogy mikor mozdulnak el még feljebb a jelenlegi hatodik helyükről. Az alapszakasz harmadához közeledve 11 meccsen 15 pontot gyűjtöttek a lilák, míg a DAB 10 meccsen van túl, és már 21 egységnél jár, a tabellán 2 hely és 6 pont a különbség. A két csapat tehát lényegében közvetlen riválisa egymásnak, ami különös tétet ad a pénteki találkozónak.

Az UTE és a DAB tavaly is közönségszórakoztató mérkőzéseket játszott, négy alapszakaszmeccsükből csak egy volt sima, a többi kiélezett csatát hozott. Erre most is megvan minden esély, hiszen az UTE kilábalni látszik a válságából. A legutóbbi 4 meccsükön 8 pontot gyűjtöttek Sikorcinék, legyőzve a Brassót is, és a keretbe visszatért Jared Brown, aki a Titánok ellen 4-2-re megnyert meccsen 1+1-gyel zárt. Ezt a meccset egy hete játszották, volt tehát idő rendezni a sorokat, akkor is, ha közben a Visegrád Kupában az első meccs 2-9-e után sima 0-4-gyel búcsúztak a JKH GKS Jastrzebie-vel szemben az újpestiek.

dabute-201811

fotó: Boda Bence/DAB

UTE–Dunaújvárosi Acélbikák 1-3

   

A DAB győzött Újpesten, így megelőzte a Brassót és feljött a tabella 3. helyére.

A mérkőzés 12. percében az UTE megszerezte a vezetést: egy palánk mellett kavarodást követően a dunaújvárosiak nem tudtak felszabadítani, Odnoga Mátyás megszerezte a korongot, ziccerbe hozta Eric Pancét, aki betalált Garret Hughson kapujába. A második harmad első felében mindkét csapat kihagyott 2-2 emberelőnyt. A 36. percben Keegan Dansereau hátratett passzából Somogyi Balázs lőtt bombagólt Duschek Dávidnak. A harmadik játékrész elején fordítottak az Acélbikák: bár az emberelőnyüket nem használták ki, Jed Kiss-Rusk visszatérése után 2 másodperccel Silló Arnold talált be éles szögből. A végjátékban az UTE időt kért, lehozta Duscheket, hiába: 38 másodperccel a vége előtt Somogyi Balázs betalált az üresen maradt kapuba.

A DAB 3-1-re győzött, megelőzte a Kontinentális Kupa-résztvevő Brassót és feljött a dobogóra.

utedab-191018

fotó: UTE

Erste Liga, Megyeri út, 575 néző. Játékvezetők: Varjú, Varjú, Korbuly, Szabó.
Duschek: 94,6% (Márkus)
K
Hughson: 97,1% (Pinczés B.)
Varga, Carlson, Benk, DiDiomete, Sikorcin
1
Dósa, Hruby, Azari, Subotic, Tamás
Kovács A., Nagy, Brown, Odnoga, Pance
2
Kovács B., Vuorijarvi, Silló, Somogyi B., Dansereau
Henderson, Rusk, Csamango, Nemes, Kovács S.
3
Baker, Lendák, Mazurek, Turcotte, Németh
Pokornyi, Horváth
4
Ráduly, Wéninger, Gebei, Gulácsi, Somogyi N.
Baróti Zsolt, Virág Csaba
E
Ihnacak Miroslav, Vodila Jan
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 11:50 UTE Pance Odnoga
1-1 35:45 DAB Somogyi B. Dansereau
1-2 44:04 DAB Silló Turcotte
1-3 59:22 DAB EN Somogyi B. Dansereau Hughson
35 Kapura lövések száma 38
8 Kiállításpercek 10

Hatalmas bombagólt lőtt Somogyi Balázs

 

Az UTE–Dunaúvárosi Acélbikák találkozó góljai.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum