Megléphet a Sportklub a Fradi elől

   

Miközben a címvédő a Kontinentális Kupában csatázik, legnagyobb riválisa magyarországi Erste Liga-túrán vesz részt.

A Fehérvári Titánok otthonában indítja második magyarországi túráját pénteken a Sportklub. A szeredaiak szeptember végén jártak először anyaországi kiszálláson, akkor az FTC-Telekomot hosszabbításban győzték le, a Hokiklubot és a DEAC-ot rendes játékidőben verték, összesen 8 pontot gyűjtöttek a lehetséges 9-ből. A cél most is hasonló, ehhez először a Titánokat, majd vasárnap az UTE-t, hétfőn a Schiller-Vasast kellene felülmúlniuk. Tekintve, hogy a Szereda előnye jelenleg 1 pont az őt üldöző Fradi előtt, jó eredményekkel alaposan lerázhatja legnagyob riválisát, amely 1 meccsel többnél tart, ám hétfőre 2-vel kevesebbje lesz.

De ne szaladjunk előre, elvégre már az első házi feladat megoldása sem magától értetődő. Annak ellenére sem, hogy a Titánok és a Sportklub között szakadéknyi a távolság. A Csíkszereda 30 pontjával vezeti a tabellát, a fehérváriak ezzel szemben 11 pontot gyűjtöttek, és közelebb állnak a 9. és 10. helyen álló Schiller-Vasashoz és Hokiklubhoz, mint a 7. Gyergyóhoz. A csapatnak egyelőre négy győzelme van – a HKB, az UTE, a Gyergyó és a Vasas ellen –, és ezenfelül még 5 meccsén volt minimális veresége. Tekintetbe véve, hogy mekkora változásokon át a keret nyáron, nem feltétlenül kell sok idő, hogy összeálljanak a hiányzó részletek, és akkor talán inkább tudják majd a maguk javukra fordítani a szoros összecsapásokat.

Ugyanakkor nem játszottak még Kiss Dávid tanítványai a Csíkszeredával, amely a leggólképesebb csapat a ligában, 4,8 találatot jegyezve meccsenként. A csíkiak némileg meglepő módon a DEAC-cal szemben veszítették el a veretlenségüket 12 nappal ezelőtt. Ugyanakkor rögvest javítottak, első vereségük másnapján Brassóban nyertek nagyon simán 4-0-ra, majd a Fradit is legyőzték 5-2-re egy magas színvonalú mérkőzésen. Utána a Schiller-Vasast sem vették fél vállról, esélyt sem adtak a 8-3-ra végződő találkozón. Ha már a Brassó elleni 4-0 szóba került, ott Kurtis McLean hárommeccses eltiltást hozott össze fejre irányuló támadásért, így a Titánok ellen sem lehet még ott a keretben.

Az esélyes természetesen a Sportklub lesz péntek este a Raktár utcában. A Titánok talán a Vasas meccséből tanulhatnak a legtöbbet, pontosabban Ladányi Balázs utólagos értékeléséből, aki a következőket mondta: „A probléma ott van, ahogyan kikaptunk. Ebben kell nagyot előrelépnünk, attól függetlenül, hogy fiatalok vagyunk, ez egy ugyanolyan férfias sport, és ha nem tudunk férfiakként küzdeni, akkor játszanak velünk, mint macska az egérrel.”

Fehérvári Titánok–SC Csíkszereda 3-6

   

Az első harmadban ráijesztettek a fehérvári fiatalok a listavezetőre, ám a folytatásban fordult a kocka.

Az elején nem estek egymásnak a csapatok. Némi csíkszeredai mezőnyfölény és egy Gyenes-védés után a Titánok szereztek vezetést. Az 5. percben Campbell hozta fel a korongot, szép passzt adott Szabó Bencének, akinek a ziccerét Szamankov védte, ám a kipattanó Péter Andor elé került, és ő már nem hibázott (1-0). Felpörgött a mérkőzés, a feszültség Kiss Roland és Shalla bunyójában csúcsosodott ki. Taratuhin is kiment, 4 a 3 ellen folytatódott a csata. Balogh tesztelte Szamankovot, majd egy-egy játékos visszajött a büntetőpadról, amikor meglőtte a másodikat a Fehérvár. A villámgyors csiki-csuki során Szabó Bence passzolt Dézsihez, aki Nagy Ákost hozta kihagyhatatlan helyzetbe (2-0). A két bekapott gól megfogta a listavezetőt, míg a Titánoknak szárnyakat adott. A harmad hajrájára magára talált a Csíkszereda, és első emberelőnyéből szépített: a 18. percben Kuljas középről bombázott a fehérvári kapuba (2-1).

A középső harmad elején gyorsan egyenlített a Csíkszereda: Rokaly Szilárd keresztpasszát Becze a bedobókörből lőtte a hosszúba (2-2). Támadásban maradtak a vendégek, Fodor közelijénél Gyenes minden tudására szükség volt, ahogy Kuljas lövésénél is. Beszorította ellenfelét a listavezető, öt az ötben is felálltak, Pelley kék vonalas bombája a kapu mögötti plexin csattant. A meccs felénél kijöttek a szorításból a Titánok, az aktívan játszó Nagy Ákos tornáztatta meg Szamankovot. Kuljas mehetett a büntetőpadra, hamar követte őt Péter Andor, kiegyenlítve a létszámot. Még magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a Sportklub, nem hagyták magukat a Titánok, kemény harc folyt minden korongért. A 36. percben fordítottak a csíkiak: Rokaly, majd Fodor volt a korong útja, a sakk-mattra kijátszott akció végén Bíró Tamás helyezte a pakkot a hálóba (2-3). A hajrá vendégfölénnyel telt, Bíró és Fodor bolondították a fehérvári védőket, Gyenes azonban a helyén volt. Izgalmas záró harmadra volt kilátás.

Oda-vissza hokival indult az utolsó játékrész. Péter Andor megkerülte a kaput, majd jól érkezett a visszatett korongra, Szamankov védett. Madácsi lódult meg, az utolsó pillanatban szerelték, a két hazai helyzet közé befért egy Gyenes-bravúr is. Láday lövése csilingelt a kapuvason, mindkét csapat előtt bőven adódtak helyzetek. A 48. percben csíkszeredai ütőkön járt a korong, a bekkek nem tudtak felszabadítani, a kapu előtt Rokaly volt a legszemfülesebb, ezzel már kettővel vezettek a vendégek (2-4). Az utolsó tíz perchez érve nagy esélyt kaptak a Titánok. Előbb Salló mehetett a büntetőpadra, majd Láday kapott 2+10 percet fejre irányuló támadásért, miután csúnyán letaglózta Péter Andort. A fehérváriak a kettős emberfórt és az 5 a 4-et is kihasználatlanul hagyták, ezzel lényegében eldőlt a mérkőzés. A folytatásban is nagy volt a forgalom a büntetőpadon. Az 55. percben Shalla emberelőnyben lőtt köténygóljával lezárta a nyitott kérdéseket (2-5). A Titánok nem adták fel, küzdöttek tovább, és az 58. percben Mihály Ákos góljával kettőre zárkóztak (3-5). Az utolsó szó a vendégeké volt, fél perccel később Shalla beállította a végeredményt (3-6).

A Titánok jól álltak bele a meccsbe, kétgólos előnyt szereztek és végig kemény küzdelemre késztették ellenfelüket. A SC Csíkszereda felelt a kihívásra, érvényesítette nagyobb tudását és megérdemelten győzött.

tit-scc

fotó: Fehérvári Titánok

Vállalható mérkőzésből csináltunk vállalhatatlant

   

Jason Morgan, a Csíkszeredai Sportklub és Kiss Dávid, a Fehérvári Titánok vezetőedzője nyilatkozott a két csapat mérkőzéséről.

Erste Liga, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 381 néző. Játékvezetők: Babic, Babic, Bedő, Horváth.
Gyenes: 86,4% (Usnik)
K
Szamankov: 88,0% (Adorján)
Imre, Horváth M., Balogh, Mihály, Zion
1
Salló, Kuljas, Brophey, Pelley, Shalla
Kiss, Szabó B., Péter, Campbell, Dézsi
2
Gecse, Belov, Becze, Taratuhin, Rokaly Sz.
Mangone, McCutcheon, Császár, Madácsi, Nagy
3
Láday, Flinta, Bíró, Fodor, Rokaly N.
Erdély, Almási, Búzás, Vincze
4
Györfy, Horváth L., Farkas, Casaneanu
Kiss Dávid, Arany Máté Dániel
E
Morgan Jason, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 04:31 FHA Péter Campbell
2-0 09:51 FHA PP Nagy Dézsi Szabó B.
2-1 18:08 SCC PP Kuljas Shalla Pelley
2-2 21:27 SCC Becze Rokaly Sz. Gecse
2-3 35:08 SCC Bíró Fodor Rokaly N.
2-4 47:58 SCC Rokaly N. Fodor Láday
2-5 54:42 SCC PP Shalla Brophey Kuljas
3-5 57:24 FHA Mihály Balogh Zion
3-6 57:58 SCC Shalla Brophey Kuljas
25 Kapura lövések száma 44
12 Kiállításpercek 22

A Fehérvári Titánok–Sportklub góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum