Idegenben vágna vissza a Vasas a DEAC-nak

   

A piros-kék fiatalok 8-at kaptak szeptemberben a Debrecentől a Vasas Jégcentrumban, és azóta mind a két csapat előrelépett.

A Schiller-Vasas HC szemmel láthatóan egyre inkább belerázódik az Erste Ligába. Tavaly is sokat fejlődtek szezon közben, idén pedig eleve kisebb lemaradásból vágtak neki az alapszakasznak. Jól látszik ez a teljesítménygörbéjükön is, noha egyelőre csak 8 pontot szereztek 11 meccsen, amivel az utolsó előtti helyen állnak. Ha tüzetesebben megnézzük az eredményeik listáját, akkor szembeötlő, hogy csak az éllovas Csíkszereda, FTC-Telekom duótól kaptak ki nagyon, a velük lejátszott négy mérkőzésen 26 gól került a kapujukba. A többiek azonban nem mehettek biztosra ellenük, a Brassót és a Gyergyót le is győzték, az UTE-tól és a Titánoktól pontot raboltak, emellett is szoros meccseik voltak.

Egyetlen kivétel volt a soroban, éppen az a DEAC, amelyhez pénteken látogat Ladányi Balázs csapata: Berta Ákosék az 5. fordulóban 8-3-ra győztek idegenben. A DEAC most éppen belelendült, és nyilván szeretné meghosszabbítani 3 meccses győzelmi szériáját. Előbb a Csíkszereda veretlenségének vetettek véget a debreceniek, majd a Hokiklub Budapestet gyűrték le 6-3-ra, végül hétfőn fontos győzelmet arattak a Fehérvári Titánok otthonában is. Ez utóbbi találkozó azért is lehet mérföldkő, mert a Titánok hat játékost kaptak az EBEL-keretből, mégsem tudtak pontot szerezni. A mérkőzés egyetlen gólját Berta Ákos lőtte, aki négymeccses pontszerző szériában van, szebbnél szebb találatokat jegyez, eggyel korábban övé volt a hét gólja, de a Titánok elleni sem volt csúnya. Mindezt a harmadik sorból érte el, így jár 11 meccsen 8 pontnál, éppen ennek a kiegyenlítettségnek az ellenszerét kellene valahogyan megtalálnia a Vasasnak, ez a megoldandó házi feladat.

vasasdeac

DEAC–Schiller-Vasas HC 5-2

   

Magabiztos győzelmet aratott David Musial csapata a piros-kék fiatalok ellen.

Az első harmadban kétgólos előnyre tettek szert a hazaiak, előbb Rutherford, majd Hári Nobert volt eredményes. A második játékrészben feltámadt a Vasas, Tornyai szépített, Szlama egyenlített. Hogy mégse legyen döntetlen a szünetben, arról az utóbbi hetek egyik legimpresszívebben jégkorongozó DEAC-játékosa, Berta Ákos gondoskodott, 3-2. A záró felvonásban aztán kissé kinyílt az olló, Kulesov és Sági Martin gyors találataival 5-2-re elhúzott a házigazda. Ez maradt a végeredmény is, a két csapat pozíciója nem változott az Erste Liga-táblázaton.

debvas

fotó: DEAC

Szinte végig megvolt az esélyünk a pontszerzésre

   

Ladányi Balázs, a Schiller-Vasas HC és David Musial, a DEAC vezetőedzője mellett a debreceniek kapusa, Hetényi Zoltán is nyilatkozott.

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 382 néző. Játékvezetők: Kormos, Kormos, Szabó, Herczeg.
Hetényi Z.: 92,9% (Antek)
K
Szeles: 87,5% (Sági Máté)
Filbrandt, Kiss, Rutherford, Novotny, Sági Martin
1
Hetényi P., Kováts, Bödök, Schmál, Szlama
Léránt, Vokla, Berta, Hári, Kulesov
2
Surányi, Tornyai, Rafaj, Székely-Mádai, Turbucz
Mestyán, Markov, Salló, Molnár, Mazzag
3
Farkas, Inglis, Fliszár, Páterka, Szalma
Sándor, Kozma, Ivanov
4
Gáspár, Czakó, Csiki, Márton
Musial David, Kecskeméti Áron
E
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:17 DEB Rutherford Vokla Novotny
2-0 19:31 DEB Hári Novotny
2-1 20:44 VAS Tornyai Rafaj
2-2 29:20 VAS PP Szlama Bödök Szalma
3-2 33:11 DEB Berta Kulesov Hári
4-2 42:48 DEB Kulesov Filbrandt
5-2 44:27 DEB PP Sági Martin Rutherford Léránt
40 Kapura lövések száma 28
8 Kiállításpercek 6

Ezt szépen felvarrta Hári Norbert

 

A DEAC–Schiller-Vasas HC mérkőzés videó-összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 24., hétfő
EL 17:30 BRAGYE 3-2VÉGE
EL 18:00 DEBSCC 1-0VÉGE
    • M4 SPORT
EL 18:00 FTCTIT 1-2 HVÉGE
U18 19:00 MISUTE 5-4 BVÉGE
február 25., kedd
U21 15:30 DABMIS 3-6VÉGE
EL 17:30 BRAGYE 2-3 HVÉGE
EL 18:00 FTCTIT 8-1VÉGE
EXL 18:00 DTVMAC 2-5VÉGE
EXL 18:30 NZÁMIS 3-4VÉGE
február 26., szerda
NŐI 15:30 KMHMAC 6-3VÉGE
U18 16:40 VASPHC 3-1VÉGE
EL 18:00 UTEDAB 5-0VÉGE
U21 18:10 AVSMAC 3-8VÉGE
U21 18:40 KMHFTC 6-4VÉGE
U21 18:40 VASDHK 0-3VÉGE
U21 19:00 MISETO 3-4VÉGE
február 27., csütörtök
KHL 15:00 TRKMMG 
    • SPORT 2
EL 17:30 SCCDEB 3-1VÉGE
EL 18:00 UTEDAB 5-2ÉLŐ
EBEL 19:15 AVSZNO 2-0ÉLŐ
február 28., péntek
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCDEB 
EXL 18:00 MISDUM 
EL 18:30 TITFTC 
EXL 19:00 MACNZÁ 
február 29., szombat
EBEL 17:30 EHLAVS 
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 TITFTC 
Partnerünk