Hetényi Zoltán a hét játékosa az Erste Ligában

 

A DEAC kapusa a Hokiklubtól 3 gólt kapott, a Titánoktól egyet sem, jó formáját hosszabb ideje őrzi, így érdemelte ki az elismerést.

Hetényi Zoltán miként tavaly, úgy idén is a debreceni sikerek egyik első számú kovácsa. A rutinos hálóőr a szezon előrehaladtával egyre jobban belejön ? avagy összeszokik a jelentősen kicserélődött DEAC-védelemmel ?, amit a számok is bizonyítanak: utóbbi három találkozójából két alkalommal is shutoutot csinált, és immár 93,5 százalékon áll, ami holtversenyes második helyet jelent az Erste Liga-rangsorban. Hozzá kell tenni ehhez, hogy az első góltalan meccsét az előzőleg veretlen Csíkszeredai Sportklub otthonában hozta össze, valamint azt azt is, hogy eddig csapata mind a 11 találkozóját végigvédte.

“A sportban nem lehet lenézni senkit, mert azt csúnyán megbüntetik, de valóban látszik minden csapat előrelépése ? mondta Hetényi Zoltán a ligahonlapon az elismerés alkalmából publikált interjúban a bajnokság idei szezonjáról. ? Nekünk, játékosoknak az a fontos, hogy minden meccs kiélezett legyen, mert akkor lehet fejlődni, a fiataloknak továbblépni. Örülök, hogy a magyar liga is fejlődik, és versenyhelyzetre kényszeríti az ide érkező légiósokat. Egyre jobb és jobb csapatok vannak, és az is szép és örömteli, hogy némely együttes a fiatalokra alapoz, hiszen a felnőttválogatott számára fontos a komoly utánpótlásbázis. Ők a felnőttek ellen mutathatják meg igazán, hogy mire képesek. Így lehet építkezni.”

A beszélgetést teljes egészében ide kattintva tudják elolvasni.

hetenyihetjatekosa

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum