Havlat és Jágr csapatában is védett már Cech

 

A futballkapusból 37 évesen újonc hokikapussá lett Petr Cech két évvel ezelőtt egy gálameccsen a cseh bajnok Kometa Brno ellen lépett jégre.

Mint megírtuk, a Chelsea és az Arsenal egykori világsztárja az angol negyedosztályban szereplő Guildford Phoenix csapatában folytatta sportolói karrierjét. A klub ideálisnak tűnik Cech számára, hiszen 37 évesen eredeti sportágában már valóban nem képes olyan teljesítményt nyújtani, amilyet ő maga is elvárna, ebből azonban még egyáltalán nem következik, hogy feltétlenül nyugdíjba kellene mennie. Azt már elárulta Cech, hogy gyerekkorában nemcsak nézni, hanem játszani is szerette a jégkorongot, az Athletic azonban azt is felelevenítette, hogy frissebb jégkorongos tapasztalatai is vannak.

cech

A történethez két évvel ezelőttig kell visszamennünk az időben: Martin Havlat 2017 februárjában döntött úgy, hogy 36 évesen visszavonul. Az egykori szélső történetéről annyit mindenképpen érdemes feleleveníteni, hogy az 1999/2000-es szezonban robbant be a köztudatba, előbb a junior-világbajnokságon szerzett 7 meccsen 5 pontot, aranyéremhez segítve a cseh válogatottat, majd a szezon végén ő lett a cseh extraliga legponterősebb juniorja 42 egységgel, ami után a felnőtt válogatottba is megkapta a behívót, és 9 meccsen 3 pontot szerzett a Jiri Dopita és David Vyborny vezette csapatban. A meglepetések világbajnokságán mindkét elődöntőben borult a papírforma, a szlovákok a finneket győzték le 3-1-re, a csehek Kanadát 2-1-re, a finálét Csehország húzta be 5-3-ra. Havlat ezt követően azonnal az NHL-ben folytatta, játékjogát az Ottawa foglalta le egy évvel korábban az első kör 26. helyén.

cech2

Sikerült is megragadnia ott, 15 szezon alatt 790 meccsen lépett pályára, melyeken közel 600 pontot szerzett, mígnem 2016-ban a visszavonulás mellett döntött. Ahogy azt illik, szerveztek is neki egy gálamérkőzést Csehországban, amelyen az egyik csapat az aktuális bajnok Kometa Brno volt, a másik a Havlat vezette All Star. Ekkor merült fel az ötlet, hogy Havlat csapatának kapujába Cech álljon. A kapitány az Athleticnek elismerte, hogy az elején nem igazán tetszett neki az ötlet. Annyira nem, hogy Cech végül videós anyagot küldött neki, amelyen ő szerepelt hokis szerelésben, kapusként. Ez meggyőzte Havlatot is: ?Ha nem láttam volna védeni, féltem volna betenni őt a kapuba a cseh extraliga aktuális bajnoka, egykori nevelőegyesületem ellen. Ez azért még elég magas szintje a hokinak. De aztán megnéztem a videókat, amiket küldött magáról, és láttam, hogyan mozog a jégen. Ha nem tudtam volna, meg nem mondtam volna, hogy ő áll a kapuban. Csak azt láttam, hogy egy elég magas kapusról van szó, pont olyan magasról, amilyeneket manapság az NHL-ben látunk, és amilyeneket ma keresnek. Ehhez még egészen jól mozgott is, összességében nagyon jó benyomást tett rám.?

cech1

A túloldalon a kétszeres extraliga-bajnok Martin Ciliak védett, aki a következőképpen értékelte Cech teljesítményét: ?Nem úgy mozgott, mint egy igazi, profi kapus, de abszolút látszott rajta, hogy sokat gyakorol, és hogy tudja, mit csinál. Jól korcsolyázott, jól dolgozott, egyáltalán nem félt a korongtól.? Cech elköteleződését a hoki és tiszteletét Havlat iránt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a gálameccset 2017 augusztusában rendezték, alig néhány nappal a Premier League rajtja előtt. Nem akármilyen hokisok jöttek át a tengerentúlról, hogy méltóképpen búcsúztassák egykori társukat: Jaromír Jágr, Zdeno Chara, Patrik Elias, Michael Frolik, Petr Mrazek, Radko Gudas és Marian Hossa mind Havlat csapatát erősítették. Az alábbi videón a bemelegítés pillanatai láthatók.

A kapcsolat Cechhel megmaradt, így Havlat arról is tudott, mit tervez egykori kapusa: ?Rendszeresen beszélünk egymással, elmondta, hogy ez fog történni, hogy ezt szeretné csinálni. Néhány nappal ezelőtt felhívott és elmesélte, hogy hol tart, nagyon örültem neki. Izgalmas ez az egész. Tudom, hogy imádja a hokit. Azt hiszem, ma már jobban szereti, mint a labdarúgást.?

Nos, a többi ? ahogy mondani szokták ? immár történelem: Cech győzelemmel kezdett, méghozzá úgy, hogy szétlövésekre került sor, amelyek során két büntetőt is hárítani tudott, és megválasztották a meccs legjobbjának.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum