Connor McDavid a hét játékosa az NHL-ben

 

Az Edmonton kapitánya a Patrik Laine, Sidney Crosby párost előzte meg.

Connor McDavid az elmúlt héten mindhárom mérkőzését megnyerte csapatával, és összesen hét pontot (2+5) termelt. Ötöt emberelőnyben szerzett, amivel az egész NHL legjobbja volt az elmúlt hét napban. McDavid az Islanders ellen három találatot készített elő, a New Jerseyt és a Rangerst pedig egy-egy góllal és gólpasszal terhelte meg. A 22 éves center 12 pontjával és 7 emberelőnyös egységével egyaránt listavezető a bajnokságban.

Patrik Laine négy találkozón összesen 8 (2+6) pontot gyűjtött. A Pittsburgh ellen győzelem alkalmával három gólpasszt adott, ami karrierje során először sikerült neki. A Minnesota ellen 2+2-vel és győzelemmel zárt, a Chicago elleni siker alkalmával nem szerzett pontot. Laine a hetet a Penguins elleni második mérkőzéssel és vereséggel fejezte be, ekkor egy gólpassz került a neve mellé. Laine 8 gólpasszával első az NHL-ben.

Sidney Crosby négy találkozón hét pontot (3+4) és három győzelmet jegyzett. A Winnipeg elleni első mérkőzésen egyet lőtt, a másodikon két gólpasszt adott. A Jets elleni két köztes találkozón az Anaheim és Minnesota ellen egyaránt egy-egy góllal és gólpasszal járult hozzá a sikerhez. Crosby a Penguins mind a 6 mérkőzésen szerzett pontot, összesen 10 egységnél jár.

3 stars 02

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum