Tabellaszomszédok rangadóznak Miskolcon

   

A DVTK Jegesmedvék mínusz háromról nyertek Érsekújváron, hasonló karaktert mutatva a Trencsént is legyőzhetik.

Négymeccses vereségsorozat végére tett pontot a miskolci Extraliga-csapat pénteken, ráadásul nem akármilyen körülmények között. Az edzőváltáson átesett újváriak 3-0-ra vezettek a második harmad elején, de innen is fel tudtak állni a Jegesmedvék. Sőt: 4-3-as DVTK-vezetés után újabb fordulópont következett, a zöld-fehérek ugyanis ki tudtak egyenlíteni az 56. percben. Erre is volt azonban válaszuk Magosiéknak, 1 perccel és 3 másodperccel a vége előtt belőtték a győztes góljukat, majd közvetlenül a dudaszó előtt a hatodik találatukat is, és ezzel a sikerrel megerősítették helyüket a középmezőnyben, most a hatodik helyen állnak. Mondhatni karöltve vasárnapi ellenfelükkel, a Dukla Trencínnel, amelynek ugyancsak 16 pontja van. A trencséniek azóta, hogy kikaptak a MAC Újbuda otthonában, két mérkőzést megnyertek, ebből is látszik, hogy egyre veszélyesebbek. Előbb az élmezőnyhöz tartozó újoncot, a Dukla Michalovcét nullázták le, majd legyűrték a tavalyi döntős HK Nitrát is, amely egyelőre csak a 11. helyre jó. A Dukla valós helyéről még nem sokat tudunk az idén, olyan játékos, aki igazán vinné a csapatot, egyelőre csak egy van – a DEL2-es Freiburgtól érkezett Josef Mykiska –, de annyi biztos, hogy csak koncentrált és odaadó hokival lehet legyőzni őket. “Háromgólos hátrányból visszajönni csak karakteres csapatok tudnak, ezért külön boldog vagyok” – mondta Marcel Rodman vezetőedző a Zámky elleni siker után. Hasonló karaktert mutatva a vasárnap délutáni meccs is hozható.

misdtr

DVTK Jegesmedvék–Dukla Trencín 2-4

   

A tabellaszomszéd trencséniek elvitték a 3 pontot a miskolci Extraliga-csapat otthonából.

A szlovák Extraliga első körének utolsó meccsét játszották a Jegesmedvék, amelyre a Dukla Trencín érkezett a népkerti jégcsarnokba. Még fél perc sem telt el, de Dudas és Beach már tesztelte Tomek kapust. Az első emberelőny a házigazdáké volt, komoly lehetőséget nem teremtettek a vendégkapu előtt. A következő időszakban inkább a küzdelem dominált, kevés volt az igazán veszélyes helyzet, inkább csak Tomek kétszeri ügyetlenkedésénél szisszentek fel a szurkolók. A harmad derekán másfél percre kettős előnybe került a Trencsén, és ki is használták azt. McCormack nagy lövése lecsorgott Rajnáról, a kapuvasnál megálló korongot Alderson pöckölte a gólvonal mögé (0-1). Maradt még 80 másodpercnyi szimpla fór, és abból is gólt lőttek a vendégek, egy kipattanót Lapsansky vágott közelről az üres kapuba (0-2). A miskolciak próbáltak felpörögni, ám egy újabb hátrány kizökkentette őket a ritmusból, azt végül kivédekezték. Teljes létszámban hullámzó játékot láthattak a szurkolók, mindkét kapus dolgozott rendesen. Bő egy perccel a szünet előtt tovább növelte előnyét a Trencsén. Saját kék vonaluknál szereztek korongot, villámgyors kontra végén 2 az 1 ellen vihették a pakkot, az akcióra Mikyska egy szép fonák emeléssel tette fel a koronát (0-3).

A második harmadban már Adorján állt a miskolci kapuban. A Jegesmedvék igyekeztek magasabb sebességi fokozatba kapcsolni, de nem találták a rést a vendégek védekezésén. A 26. percben újabb emberelőnyét használta ki a szlovák csapat, Sojcik a lecsorgó korongot valósággal átlökte Adorján lábai között a hálóba (0-4). Alig telt el egy perc, és szépítettek a hazaiak: Rodman elé került a védő botján lelassult korong, ő a kapus mellett a hálóba lőtt (4-1). A 31. percben Beach és Svec akaszkodott össze, a páros kiállítás után jöhetett a 4 a 4 elleni játék, helyzet nélkül. A 35. percben a miskolciak kerültek kettős fórba 74 másodpercre, amit Vas használt ki egy oldalról leadott lövéssel (4-2). A több mint másfél perces szimpla előnyt a vendégek kihúzták. Az utolsó percek pörgős hokit hoztak, újabb gól nélkül.

A harmadik játékrész elején rögtön előnybe kerültek a Jegesmedvék, de nyolc másodperc múlva tőlük is kiült egy játékos a büntetőpadra, így maradt a 4 a 4 elleni játék. Ebben Svec ugorhatott ki egyedül, közeli emelését védte Adorján. A következő vendégelőnyt nehézség nélkül védekezték ki a Jegesmedvék, majd nem sokkal később még egyet. Az 50. percben a hazaiak küldhettek egy játékossal többet a jégre, a két perc alatt hatalmas helyzeteik voltak, egyik sem akadt be. Szűk öt perccel a vége előtt Beauvillier kapott nagy verést Sladoktól. Már csak három perc volt hátra, amikor Marcel Rodman időt kért, majd le akarták vinni a kapust, csakhogy 6 játékos lett belőle a jégen, így vendégelőnnyel folytatódott a meccs. Ezt a Trencsén lepörgette, így be is húzta a mérkőzést, megelőzve a táblázaton a Miskolcot.

mis-dtr

fotó: Orosz Tamás

Mi csak szenvedtünk, nem találtuk a játékunkat

   

Így látták a vezetőedzők a DVTK Jegesmedvék–Dukla Trencín mérkőzést.

Marcel Rodman, DVTK Jegesmedvék: “Jól kezdtünk, az első öt perc a miénk volt. Ahogy azonban a Trencsén megkapta az első előnyét, azonnal élni tudott vele, és lendületbe jött. Mi csak szenvedtünk, nem találtuk a játékunkat, és ez egészen 0-4-ig tartott. Ekkor visszajöttünk a mérkőzésbe, de a harmadik harmadban megint sok kiállítást kaptunk, ráadásul nem jött az a momentum, ami átbillentett volna bennünket a holtponton. A Trencsén jól játszott és megérdemelten győzött.”

Jan Pardavy, Dukla Trencín: “A mérkőzés eleje a hazaiaké volt, ám az első gólunk után át tudtuk venni az irányítást, jól, koncentráltan, gólra törően játszottunk, ennek köszönhetően jelentős előnyre tettünk szert. Ezután azonban kiengedtünk, az ellenfelünk feljött, de ekkor ismét szorosabbra tudtuk húzni a védekezésünket, és nem engedtük őket még közelebb. Nagyon örülök a győzelemnek, rendkívül fontos három pontot szereztünk.”

Extraliga, 2019. okt. 13., vasárnap.
Rajna: 78,6% (Adorján: 93,3%)
K
Tomek: 94,7%
Ross, Dudas, Beach, Vas, Részegh
1
McCormack, Rajnoha, Alderson, Mikyska, Sojcik
Láda, Vandane, Rodman, Harrison, Magosi
2
Sladok, Stach, Lapsansky, Coughler, Sádecky
Szirányi, Kiss D., Beauvillier, Galanisz, Ritó
3
Stacha, Kajínek, Radjenovic, Svec, Bartovic
Vojtkó, Gőz, Farkas, Lövei, Kiss P.
4
Chromiak, Duzek, Dzugan, Ferenyi, Luhovy
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 08:58 TRE PP2 Alderson McCormack Mikyska
0-2 09:24 TRE PP Lapsansky Coughler Stach
0-3 18:36 TRE Mikyska Alderson
0-4 25:34 TRE PP Sojcik Mikyska McCormack
1-4 26:34 MIS Rodman Kiss D. Ross
2-4 34:26 MIS PP2 Vas Vandane Dudas
38 Kapura lövések száma 29
33 Kiállításpercek 27

A DVTK Jegesmedvék–Dukla Trencín képei

 
Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum