A taktikai fegyelem lehet a Titánok fegyvere

   

Az a DEAC érkezik hétfő este a Raktár utcába, amely a szezon elején egyszer már legyűrte a Fehérvár-farmot 3-2-re.

Az UTE pénteken véget vetett a Fehérvári Titánok hárommeccses veretlenségi szériájának, amelyet éppen a lilák ellen kezdtek meg, és amelynek ezenfelül a Gyergyói HK és a Schiller-Vasas HC esett áldozatául. Legutóbb sem álltak messze a pontszerzéstől a fehérvári fiatalok, a gödörből kifelé tartó újpestiek nagy küzdelemben nyertek 4-2-re. A vereség elsősorban a taktikai fegyelmezetlenségnek volt köszönhető. Kiss Dávid vezetőedző legalábbis a mérkőzés után arra panaszkodott, hogy hiába elemezték ki videón részletesen, hogy milyen hibákra figyeljenek, a játékosok a meccs bizonyos szakaszaiban nem tartották be az utasításokat. Erre hétfőn is oda kell figyelniük, a DEAC nem gyengébb, mint az UTE, előrébb is áll, 16 pontjával ötödik, miközben a Titánok 11 pontja a nyolcadik helyre elég.

A DEAC a mögötte álló UTE-val és Gyergyóval van nagy versenyben (előnye 1, illetve 2 pont), illetve szeretné utolérni a DAB-ot és a Brassót. Az újvárosiak két pontra vannak tőlük, de egy meccsel kevesebbet játszottak, a Brassó fórja méretesebb, hét pont, viszont ők már 13 találkozónál tartanak a debreceniek 10-ével szemben. A DEAC pénteken a Hokiklub Budapest otthonában nyert 6-3-ra, az utolső 6 percben döntve el a mérkőzést. Itt mutatkozott be a csapat legújabb szerzeménye, a roppant ígéretes David Rutherford, aki rögtön gólt is szerzett. David Musial vezetőedző nem bontotta meg a Jakub Izackyval, Dominik Novotnyval és Sági Martinnal felálló első sort, Rutherfordnak a másodikban talált helyet, Hári Norbert és Vlagyiszlav Kulesov mellett, míg a harmadikban Berta Ákos ment Mazzag Dániellel és Molnár Dáviddal. A csapat így a sérült Erik Piatak hiányában is három erős támadótrióval tud kiállni, sőt a negyedik is jó teljesítményre képes. A mögötte lévőket eddig mindig le tudta győzni a DEAC – így tett első nekifutásra a Titánokkal is –, az M4 Sport által közvetített tévés meccsen sem lehet más a cél.

deactit

fotó: DEAC Jégkorong

Fehérvári Titánok–DEAC 0-1

   

EBEL-játékosokkal megerősítve állt fel a hétfői tévés meccsen a hazai csapat, ám a debreceniek nagy csatában elvitték a három pontot.

A Titánok alaposan megerősítve fogadták a DEAC csapatát. A Bolzano elleni vasárnapi EBEL-keretből hat játékosra is számíthatott Kiss Dávid vezetőedző. Szabó Krisztián rögtön tesztelte is Hetényit, a folytatásban azonban elmaradtak a hazai rohamok. Sok rontott passzal játszottak a fehérváriak, talán az összeszokottság hiánya miatt. Az 5. percben egy Kornakker kapuja előtti tömörülésben Sági kis híján megszerezte a vezetést a debrecenieknek. Egy perccel később már nem volt pardon, Berta a saját harmadából megindult, nem támadták, egy befelé csel után a hálóba lőtt (0-1). A harmad derekán Reisz erőszakosan korongot szerzett, két fehérvári is érkezett gólra éhesen, de pontatlan volt a visszapassz, majd Szabó Bence löketét Hetényi tolta fölé. Az attaknak Kiss Roland kiállítása vetett véget. Jól védekezett a Fehérvár, felállni sem tudtak Izackyék. Felpörgött a játék a hajrára. Sárpátki kerülgette a bekkeket, lekészített korongját Szabó Krisztián tűzte kapura, míg a másik oldalon a kilépő Hárit Kiss Roland szerelte az utolsó pillanatban. Mangone ziccere zárta a harmadot, Hetényi addigi legnagyobb bravúrjával megőrizte a vendég előnyt.

Kornakkeré volt a középső harmad első védése. Hetényi sem maradt el kapustársától, Sárpátki takarásból leadott lövését tolta oldalra. Sándor Flórián ült ki két percre, jól zárt a DEAC-retesz, simán kivédekezték az emberhátrányt. Mangone lemásolta korábbi cselsorozatát, Hetényi ismét odaért a lövésre. A harmad derekán közel jártak a másodikhoz a debreceniek: Hári és Rutherford játszottak össze, utóbbi lövését Kornakker szép mozdulattal kapta le. A játék intenzitása nem csökkent, igaz, kevesebb volt a kapura lövés, mint az első játékrészben. A sok hibás átadás is rontott a meccs élvezhetőségén. Fokozták a nyomást a Titánok, komoly tűzijátékot rendeztek a vendégkapu előtt, Hetényi azonban továbbra is áthatolhatatlan falként tornyosult Szitáék előtt. Mihály Ákos kiállításakor fellélegezhetett a DEAC. Az utolsó pillanatban Izacky szólózott, Kornakker tartotta meccsben csapatát.

Mihály Ákos áthúzódó kiállítása miatt debreceni emberelőnnyel indult a záró játékrész, végül ez a fór is kihasználatlanul maradt. Öt az ötben Péter Andor megtalálta a kapu előtt Sárpátkit, Hetényi sokadik nagy védését is bemutatta. Jó iramot diktáltak a csapatok. A második Titánok-emberelőny következett, kontrázott a DEAC, Filbrandt bombája a kapuvasról vágódott vissza a mezőnybe. Öt az ötben Kulesov is egyedül lépett ki, Kornakker védett. Mihály és Mazzag páros büntetése után négy a négy ellen még jobban felgyorsult a játék, Hári fonákján volt a második vendéggól, Kornakker résen volt. Az oda-vissza hoki során csak a szenzációs kapusoknak volt köszönhető, hogy nem lett gólzáporos a mérkőzés. Öldöklő küzdelmet hozott a véghajrá is, Markov leütközte Szabó Krisztiánt, Sárpátki próbálta visszaadni a kölcsönt. Feszülté vált az összecsapás. Három perccel a vége előtt Kiss Dávid időt kért, kapusát is levitte, de újabb gól már nem esett. Közben Izacky még csúnyán elvitte térddel Szita lábát, aki ki is szállt a meccsből, a vétkes is mehetett zuhanyozni. A DEAC a parádésan védő Hetényi shutoutjának köszönhetően elvitte a pontokat a Raktár utcából.

titdeac

fotó: Fehérvári Titánok

Egyetlen góllal is lehet mérkőzést nyerni

   

David Musial, a DEAC és Kiss Dávid, a Fehérvári Titánok vezetőedzője kommentálta a két csapat mérkőzését.

Erste Liga, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 330 néző. Játékvezetők: Nagy, Nagy, Kis-király, Soltész.
Kornakker: 96,7% (Gyenes)
K
Hetényi: 100% (Antek)
Vas, Horváth M., Balogh, Mihály, Zion
1
Filbrandt, Kiss P., Izacky, Novotny, Sági
Imre, Mangone, Péter, Sárpátki, Szabó K.
2
Léránt, Vokla, Rutherford, Hári, Kulesov
Kiss R., Szabó B., Campbell, Reisz, Szita
3
Mestyán, Markov, Berta, Molnár, Mazzag
Erdély, Nagy A., Dézsi, Madácsi, Császár
4
Sándor, Kozma, Salló
Kiss Dávid, Arany Máté Dániel
E
Musial David, Kecskeméti Áron
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 05:26 DEB Berta Mestyán
34 Kapura lövések száma 30
8 Kiállításpercek 31

Óriási Berta-góllal nyert a Debrecen

   

A Fehérvári Titánok–DEAC mérkőzés videója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum