Jól indult a szezonom, remélem, hogy így is marad

 

Papp Kristóf is rajta van az NHL Central Scouting előzetes draftlistáján. Megkérdeztük a játékost, hogy mit gondol a fejleményről.

A magyar csatár az előző szezonban alaposan letette a névjegyét a világ legjobb négy juniorbajnoksága közé sorolt USHL-ben. 58 mérkőzésen 38 pont került a neve mellé, amivel a valaha volt legeredményesebb hokisunk lett a tengerentúli elitligákat tekintve. Minden jel arra vall, hogy az idén sem lassít, eddigi 4 mérkőzésén már 2 gólnál és 3 asszisztnál jár. “Igen, jól indult a szezonom szerencsére, remélem, így is marad – mondta blogunknak a 18 éves hokis. – Egész nyáron készültem Magyarországon, edzettem Jécsi Gyulával, előbb Érden néhány felnőtt válogatott játékossal, majd a nyár végén az FTC-Telekom felnőttel. Ez mind nagyon sokat segített. Persze az is látszik, hogy ez a már második szezonom a Madison Capitolsban, és hozzászoktam a ligához. Mindennap lövök is edzések előtt, és nem kérdés, hogy most csakis a hoki a legfontosabb számomra.”

Az NHL Central Scouting közzétette 2020-as előzetes listáját, amelyen Papp Kristóf is szerepel. „Nagyon megtisztelő, hogy erre a listára felkerülhettem, ami óriási elismerés számomra, természetesen nagyon örülök. Ám a lista még változhat szezon közben pozitívan, de akár negatívan is. Ezért inkább motivációnak veszem, hogy még keményebben eddzem és játsszam. A csapatársaim, az edzőim mind gratuláltak, örültek a hírnek. De őszintén szólva próbálok nem túl sokat gondolni a draftra. Úgy gondolom, ha tartom ezt a pont/meccs átlagot, és egy nagyon jó szezont tudok hozni, akkor megvan az esélyem, de még hosszú és kemény hónapok állnak előttem. Keményen dolgozom folyamatosan, hogy tudjam tartani ezt a szintet. Körülbelül 60 meccsünk van egy idényben, fontos, hogy egyenletes maradjon a teljesítményem az egész szezon alatt.”

A tavaly decemberi divízió 1/B csoportos U20-as világbajnokságon az akkor még ifista Papp Kristóf lett a gólkirály a maga 6 találatával. A teljesítménye tehát meghatározó a nemzeti csapat számára, így lényeges kérdés, hogy az idén decemberben tud-e jönni a kijevi tornára? „Még nem vagyok benne teljesen biztos, hogy lesz lehetőségem erre. Megkaptam a csapatkapitányi C betűt a csapatban, ami nagyon sokat jelent számomra. Ez a lehetőség csak még jobban motivált egész nyáron, hogy a legtöbbet tudjam kihozni magamból. Fontos tehát, hogy itt legyek a csapattal, és az edzőmtől is függ, hogy el akar-e engedni, így erre a kérdésre még nem tudok válaszolni.”

papp01

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 11., hétfő
U21 19:10 UTEDAB 6-2VÉGE
november 12., kedd
BL 17:00 JMIRBM 
    • SPORT 2
EL 18:00 DABFTC 2-3HVÉGE
EL 18:00 HKBTIT 5-3VÉGE
EL 18:00 UTEDEB 3-2VÉGE
EBEL 19:15 AVSVSV 1-2 HVÉGE
    • DIGI SPORT 2
november 13., szerda
BL 18:00 MHKMNH 
    • SPORT 2
EL 18:40 VASDAB 1-7VÉGE
U18 18:40 AVSUTE 8-1VÉGE
november 14., csütörtök
U21 12:55 PHCUTE 1-5VÉGE
U21 14:50 DHKETO 6-2VÉGE
U18 18:00 SZGKMH 1-5VÉGE
U21 18:40 VASMIS 6-4VÉGE
U21 19:10 KMHFTC 8-0VÉGE
U21 19:50 MACAVS 1-8VÉGE
november 15., péntek
EL 17:30 GYEDEB INFO
EL 18:00 DABSCC INFO
EXL 18:00 MACSBA INFO
    • DIGI SPORT 2
EXL 18:30 MISDTV INFO
EL 18:40 VASUTE INFO
KK 19:30 SÖNFTC 
U18 19:35 FTCDHK INFO
EBEL 19:45 HCBAVS 
november 16., szombat
EWSC   KMHSKP 
KK 16:00 NOTFTC 
EL 17:30 GYEBRA 
SVK3 17:30 PHCBRZ 
U18 18:00 ÓHADAB 
U18 19:10 MACMIS 
november 17., vasárnap
EWSC 11:15 AJAMAC 
U21 14:10 MACDHK 
KK 15:00 FTCAMI 
EL 16:00 BRADEB 
EXL 17:00 DTRMAC 
U21 17:00 ETOMIS 
EBEL 17:30 DECAVS 
EXL 17:30 MISKOS 
    • DIGI SPORT 2
EL 18:00 HKBSCC 
EL 18:30 UTETIT 
U21 18:40 AVSVAS 
Partnerünk