Szeles Martint kölcsönadták a Schiller-Vasasnak

   

A 20 éves kapus addig marad a piros-kékeknél, amíg a rehabilitációra szoruló Tóth Balázs fel nem épül.

Tóth a szezon elején megsérült, meg is kellett őt műteni, így a nyáron Újpestről igazolt Sági Mátéra hárult minden teher a Vasasnál. A 18 éves hálóőr 90 százalék alatt teljesített az elmúlt mérkőzéseken, miközben nyilvánvalóvá vált, hogy szükség van mellé egy rutinosabb társra is. Őt találták meg Szeles Martin személyében.

Miként a Fehérvári Titánok híre fogalmaz: ”Mivel a két klub kiváló kapcsolatot ápol egymással, ennek apropóján érkezett a kérés csapatunk felé Tóth pótlásával kapcsolatban, mely után a vezetőség úgy döntött, Szeles Martin a Vasas kapusának rehabiltációja idejére a budapesti gárdát segíti majd. A Fehérvár AV19 SC számára fontos a fiatalok fejlesztése és a megfelelő jégidő biztosítása, fiatal hálóőrünk számára ez egy jó lehetőség arra, hogy minél több mérkőzésen védhessen és ezzel nagyobb rutint szerezhessen felnőtt bajnokságban. Amint a Vasas kapusa újra száz százalékos állapotban lesz, Szeles Martin visszatér a Fehérvári Titánokhoz, helyét átmenetileg az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémián nevelkedett Horváth Dominik és a szlovén juniorválogatott kapusa, Val Usnik veszi át.”

Ezzel megítélésünk szerint minden érintett jól jár, Ságit tehermentesítik, Szeles több lehetőséget kap, a Titánoknál pedig bizonyára mélyebben belekóstolhat a felnőtthokiba a magyar juniorválogatott kapusposztjának egyik első számú várományosa.

Szeles Martin az idén 3 mérkőzésen jutott szóhoz eddig, míg az előző szezonban 13 alkalommal állhatott a vasak közé a Fehérvár-farm színeiben.

szeles

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Partnerünk