Ötödik hazai győzelméért hajthat a MAC

   

Az újbudaiak vasárnapi ellenfele a háromszoros címvédő Besztercebánya lesz.

A szurkolók bizonyára emlékeznek: az Extraligához csatlakozó MAC első győzelmét a HC Banska Bystrica ellen szerezte meg tavaly ősszel, mégpedig a harmadik fordulóban. Arra a szenzációs 4-0-s sikerre aligha számítottak sokan, kiemelkedően kellett teljesíteniük hozzá a kékeknek. Az igazsághoz tartozik, hogy a továbbiakban nem sok babér termett Majoross Gergely tanítványai számára a bajnokság legerősebb gárdája ellen: a hátralévő négy alapszakasz-találkozót kivétel nélkül megnyerték a besztercebányaiak, ezek között volt egy 7-2-es idegenbeli vereség is, míg az utolsón 3-1-re vezettek Langkow-ék negyven perc után, és innen is fordítani tudott az ellenfél.

A Banska idén mintha kevésbé lenne meggyőző – egy korábbi előzetesünkben már írtunk arról, hogy a légiósaik minősége elvben nem feltétlenül éri el a tavalyi szintet, más kérdés, hogy így is hárman vannak jelenleg pont/meccs fölött –, ezzel együtt a második helyen áll a Kassa mögött és a Slovan előtt. Teszi mindezt úgy, hogy legutóbbi három mérkőzését hozta, noha előtte két vereséget szenvedett. A legmeglepőbb eredményének talán a hazai jégen összehozott 0-2-t tekinthetjük az Érsekújvár ellen.

A MAC két vereség után tért vissza pénteken a győzelmek útjára a Trencsén ellen – egyúttal fel is kapaszkodva a táblázat ötödik helyére –, de ennél is érdekesebb, hogy hazai jégen még pontot sem veszítettek az újbudaiak. Majoross Gergely vezetőedző a Dukla legyőzése után arról beszélt tréfásan: nem tenne rá nagyobb téteket, hogy ez a szezon végéig így maradhat. Annyi mégiscsak biztos: jó lenne, ha ez a nagyszerű sorozat nem vasárnap este érne véget. Nem kérdés, hogy koncentrált, fegyelmezett és gyors jégkorongra lesz szükség a sikerhez. Olyasfajtára, amilyet pénteken produkált a csapat.

macbby201809

MAC Újbuda–HC Banska Bystrica 2-5

   

A háromszoros címvédő túl nagy falatnak bizonyult az újbudai Extraliga-csapat számára, amely elszenvedte első hazai vereségét.

A hazaiak kapujában Bálizs Bence kezdett, míg a vendégeknél idén először Matej Gajan. Majoross Gergely hatodik védőnek a junior Dóczi Zsombort nevezte, ő azonban végül csak egy shiftet kapott, öt bekkel dolgozta végig a meccset a hazai csapat. Az első kiállítás a nyolcadik percben jött, Garát ült ki lökésért, ám ez nem okozott gondot. Kisvártatva újabb vendégelőny következett, amit könyörtelenül kihasznált a Besztercebánya, a buli után középre tett korongot Wahl juttatta közelről a hálóba, 0-1. A harmad második felében kissé elszabadultak az indulatok, aminek páros kiállítás lett a vége. Ezután 4 a 4 ellen Strech kígyózott át a védelmen, a támadast Sofron fejezte be, 1-1. A 24. percben Jaaskelainen korcsolyázta körbe Bálizs kapuját, majd közelről belőtte, 1-2. Két perccel később Bubela értékesített egy centerezést, 1-3. A harmad derekán megérkezett az első MAC-emberelőny, de nem tudtak vele élni a hazaiak. A 35. percben egy távoli lövés után képtelenek voltak felszabadítani a hazai hátvédek, Hickmott büntetett, 1-4. A 43. percben Sofron kapott nagyot Wahltól, két percig emberelőnyben támadhatott a MAC, de nem sikerült nagyobb helyzetet kialakítania. A 49. percben egy kapu előtti kavarodást követően csúszott a korong a gólvonal mögé, 1-5. Nem sokkal később szépített a MAC, Klempa lövése jutott át Gajanon. A paprikás hangulatú végjátékban több gól már nem esett. A Besztercebánya erős középső harmadának köszönhetően megérdemelten vitte el a három pontot a Tüskecsarnokból.

mac-bby

fotó: Porszász Áron/MAC

Az ellenfél jobban reagált minden adott helyzetre

 

Majoross Gergely vezetőedző így kommentálta a MAC Újbuda Besztercebánya elleni vereségét.

Extraliga, 2019. okt. 6., vasárnap.
Bálizs: 87,8%
K
Gajan: 92,3%
Garát, Macaulay, Orban Brance, Langkow, Bodó
1
Southorn, Mihálík, Jaaskelainen, Lunter M., Hickmott
McNally, Carlisle, Terbócs, Pitt, Sofron
2
Datelinka, Brejcak, Soltés, Stastny, Lamper
Dóczi, Orban Blake, Nagy, Stretch, Klempa
3
Nemcik, Biro, Fafrak, Wahl, Bartanus
Schlekmann, Pápa, Majoross, Szigeti
4
Petrinec, Gabor, Kabac, Bubela
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 11:31 BBY PP Wahl Southorn Hickmott
1-1 13:53 MÚB Sofron Stretch Carlisle
1-2 23:51 BBY Jaaskelainen Hickmott Southorn
1-3 25:49 BBY Bubela Gabor
1-4 34:47 BBY Jaaskelainen Hickmott Mihálík
1-5 48:43 BBY Jaaskelainen Datelinka
2-5 52:38 MÚB Klempa Sofron
26 Kapura lövések száma 41
22 Kiállításpercek 8
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum