Csak a győzelem elfogadható a Fradi számára

   

Az Erste Liga-első FTC-Telekom a tabellautolsó Hokiklub Budapestet fogadja.

A Kontinentális Kupa-kötelezettségek miatt is mérkőzést mérkőzésre halmozó zöld-fehér immár a tizenegyedik találkozójukat játsszák vasárnap. Mivel Fodor Szabolcs csapata ilyenformán előbbre jár, mint közvetlen riválisai, ezért vezetheti a táblázatot. Az FTC-Telekom kétségkívül jól megy az idén is, ám ezenközben mégiscsak van két hazai veresége. A másik tavalyi döntős, a Csíkszeredai Sportklub nagy meccsen vitt el 2 pontot Pesterzsébetről, az akkor még 100 százalékos DAB pedig mind a 3-at magáévá tette egy olyan összecsapáson, amelyen a hazaiak sokkal-sokkal többet lőttek kapura, de mindezt hiába tették. A mezőny többi tagjával nem nagyon volt gondjuk a zöldeknek – bár egy-egy pontot az UTE és a DEAC is elcsent tőlük –, a hátsóbb régióhoz tartozókat rendre simán verték. A legsimábban a Hokiklub Budapestet, amelynek 9-et lőttek a Tüskecsarnokban. Gröschl Tamás fiainak az idegenbeli visszavágón nyilván a bravúr a céljuk, ám alighanem egy szoros vereség is beleesne ebbe a kategóriába. Ehhez is rendkívül szervezett védekezésre és kiemelkedő kapusteljesítményre lenne szükség – akár Kiss Bence jut szóhoz, akár az ismét bevethető Ian Sylves, nem lennénk meglepve, ha utóbbi állna este a vasak között –, ami a Gyergyói HK ellen éppenséggel összejött szombaton. Szécsiék 2 gólon tudták tartani az ellenfelet, más kérdés, hogy ők maguk ugyanúgy 1-et lőttek csupán, mint a szezonnyitó duplája óta minden egyes alkalommal. Ha ezen az FTC-Telekom ellen tudnának javítani, az már-már a csoda kategóriájába kívánkozna.

ftchkb

fotó: HKB

FTC-Telekom–Hokiklub Budapest 9-1

   

Az Erste Liga-címvédő zöld-fehérek pontosan ugyanolyan arányban győzték le a HKB-t, mint első mérkőzésükön.

Szeptember 24-én a Tüskecsarnokban találkozott a két fővárosi gárda, és a vendégek 9-1-es sikerrel távoztak. A helyzet annyiban módosult október 6-ára, hogy Gröschl Tamás együttesének kapujában az amerikai Ian Sylves kezdett – továbbá a korábban is itt hokizó MAC-osok mellett felbukkant Bugár Gábor is –, míg a túloldalon a fiatal Nagy Kristóf kapott lehetőséget a vasak között. A HKB védelmében ezenfelül nem volt ott Szécsi Patrik és Reiter Attila, míg a Fradiban az idény során először kezdhetett Boros Dániel. Fodor Szabolcs csapata semmit sem bízott a véletlenre, az első harmad után már 3-0 volt a táblán, Hegyi Ádám, Nagy Gergő és Rasmus Kulmala jóvoltából. A második játékrész gólzáport hozott, előbb Kulmala duplázott, majd Szűcs István szépített, 4-1 a 33. percben. Ezt követően két perc és két másodperc alatt további hármat vágott az FTC-Telekom – Fiztgerald, Tóth Renátó, Fitzgerald sorrendben –, a második szünetre tehát 7-1-nél mehettek a felek. Az utolsó játékrészre két gól maradt – Kulmala belőtte a maga harmadikját, illetve Tóth Gergely is észrevétette magát –, valamint egy Kreisz Brúnó–Jere Pulli konfliktus. Érdekesség: az FTC-Telekom eddig kétszer játszott a Schiller-Vasassal a szezonban, és mindkétszer 6-1-re győzött. A Hokiklubbal hasonló a helyzet: két meccs, két győzelem, kétszer 9-1. A Fradi a Csíkszeredai Sportklub DEAC elleni botlását kihasználva némiképp meglépett üldözőitől, bár az igaz, hogy több mérkőzésen van túl, mint közvetlen riválisai.

ftc

fotó: FTC-Telekom

Nyíltabb volt az ellenfél, ezért tudtunk kilencet lőni

   

Mestermérleg a második 9-1-es FTC-Telekom–Hokiklub Budapest Erste Liga-találkozó után.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 322 néző. Játékvezetők: Juhász, Juhász, Dorner, Schumacher-kovács.
Nagy K.: 95,5% (Arany)
K
Sylves: 79,5% (Gadácsi)
Rantanen, Karmeniemi, Kulmala, Nagy G., Pavuk
1
Fejes, Berry-Lamontagna, Petres, Németh Á., Sátek
Pulli, Tóth Gergely, Tóth A., Fitzgerald, Switzer
2
Bán, Bugár, Szappanos, Köllő, Pihlqvist
Hegyi, Sarcia, Tóth Richárd, Tóth Renátó, Hajós
3
Lakatos, Szűcs, Albert, Kedves, Lőczi
Jászai, Boros, Roczanov, Tóth Gergő, Farkas
4
Izsák, Horváth, Kreisz
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
E
Gröschl Tamás, Suoraniemi Niko
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 12:20 FTC Hegyi
2-0 13:27 FTC PP Nagy G. Pavuk Kulmala
3-0 16:54 FTC Kulmala Nagy G. Hegyi
4-0 31:19 FTC PP Kulmala Rantanen
4-1 32:48 HKB PP Szűcs Németh Á.
5-1 35:17 FTC Fitzgerald Tóth A. Sarcia
6-1 35:52 FTC Tóth Renátó Boros
7-1 37:19 FTC Fitzgerald Kulmala Nagy G.
8-1 43:47 FTC Kulmala Pavuk Sarcia
9-1 56:56 FTC Tóth Gergely
44 Kapura lövések száma 22
16 Kiállításpercek 12

Az FTC-Telekom–Hokiklub Budapest góljai

 

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum